Egy szerencsétlen szerencsés nap

zsuzzzs képe

2012. Július 28.

Családi banzaira indulás előtt bújtam a modelleket, és reménykedtem, hogy meg fog csörrenni a telefonom, hogy vasárnap irány vadászni.

Estefelé, 8 körül végül megcsörrent, Storman csak annyit kérdezett: "Szerinted miért hívtalak?" Nem kellett sokat találgatnom :)

Viszont akárhány embert kerestünk, viharvadászt, újságírót, akik akartak volna jönni, civilt, akinek egyszer is kiesett a száján, hogy jönne, végül csak 3-an maradtunk. Szokásos felállás, Storman, Mici, jómagam.

2012. Július 29. 3:00

Megérkezett az éjszakai MKR. A fene se gondolta volna, hogy reggelig a nyakunkon fog csücsülni.

2012. Július 29. 8:00

Bújtam a modellek éjféli futását. Szokásos verzió, nem mondják ugyanazt. Az előző nap kinézett Nagykanizsa környéke már nem olyan vonzó, de Pécs, Baja a GFS szerint jól nézhet ki. De az is igaz, hogy volt modell, ami a Balatonfelvidéket mondta, és olyan is, ami Budapestet, és tőle kicsit keletebbre, illetve egybenhangzó volt a modellek közt, hogy este ÉK-en lesz nemulass.

10:00

Elindultam otthonról, és a 109-esen, amire felültem sikerült az egyetlen ronggyá ázott ülésre lehuppannom. Csurom vizes nadrágban közelítettem Kőbánya alsó felé. A reggel még itt garázgálkodó MKR fara még egész szépen látszott a vasútállomásról.

11:00

Érkezés Vecsés citybe. Konzult Stormannel, merre menjünk, mit csináljunk. Beleléptem mezoléptékű papucsába, hogy a lábam már ne ázzon szét a fürdőben, ha már a nadrágom vizes. Dunaföldvár az első célpont, és várjuk az új modelleket, attól függően a szélrózsa irányában szinte bármerre. Mici is befutott, el is indultunk szépen.

12:00

Megérkeztek a reggeli modellek. Az eddig főleg Szerbiába pakolt böszmület fele már átcsúszott kis hazánkba Baja - Szeged vonalon. Az emelés csak 20-ig skálázott, ez meg jócskán kifutott a skálából. Szerbiába, 100 km-re a határtól 18-as szupercella kompozit paraméter, de nálunk országon belül is 7-es. Jó lesz az.

13:00

Horvátországban kipattant egy cella. Ráérünk, elég 5 körül Szegedre érni, lessük meg, mi a stájsz.

Szépen Bajára mentünk, onnan ahogy a nagy könyvben meg van írva, haladtunk a viharral. A probléma ott kezdődütt, hogy kezdett el-MKR-esedni, és az erős reflektivitású gócok is csak 1-1 radarképre tűntek fel. Nem baj, nem baj, úgyis csak 6 környékére ígérték a böszmületet, jó helyen vagyunk, megvárjuk.

Idő közben a már délelőtti órákban Ausztriában kipattant rendszer belép az országba, és csak nem döglik be.

16:00

Egyre kevésbé lelkesen haladunk a cella előtt, se nem gyors, se nem látványos, cserébe eléggé kiterjedt, és dörög. Már Szegedet is elhagytuk, egy-egy pillanatra úgy tűnik, lesz belőle valami, aztán mégse. Erős kifutószél, talán downburst, porkavarás, pornádó, villámok, de semmi peremfelhő / falfelhő, se izolált, se beágyazódott erősebb cella nincs.

Közben a Balatonfelvidéken egy hatalmas HP szupercella tesz látogatást, lassú haladással, folyamatos sötét radar-reflektivitással.

18:00

Feladjuk a DK-i részt, és elindulunk hazafelé. A radaron az egész országban böszme szupercellák, az egyetlen, ahol nincs, az az a terület, ahol mi vagyunk. A Balatoni cella él és virul, közben Miskolc, Kaposvár és Budapest környékén új cellák pattannak ki.

Többen hívnak minket a szép látványt leírva, mi meg csak ülünk a kocsiban, jobbunkon egy dögledező MKR, balunkon a Nap. Kecskemét - Dunaföldvár vonalon terveztük az utunk, hátha még esélyünk lesz világosban meglesni a balatoni szörnyet. Már látszik az üllője.

19:30

Kecskemétet elhagyva a balcsi cella előtt új képződés tűnik fel, Szabadszállásnál peremfelhőre leszünk figyelmesek. Teljesen friss képződés, még a radaron sincs semmi. Megállunk, meglessük.

Szép peremfelhő és "armageddon" felhők, de nincs falfelhő. Talán északabbra. Na indulás, mert gyors a kicsike.

20:00

Nincs út észak felé, csak keletnek. Szemlátomást buktuk a falfelhőt, a peremfelhő is szétesőben.

ÁLLJÁLLJÁLLJÁLLJ! TUBA hátul!!! De ahogy kimondtam, 3 másodperc múlva már nem látszott. Még lefotózni se tudtam. Remegtem. Tényleg tuba volt, nem csak egy fractus, amit annak lehet nézni. Na mondjuk az is igaz, hogy nem mezós. Ahogy lehetett, bátor sofőrünk megállt, és megszakértették a szitut. Azért nem kicsit pörgött a cucc, de csak helyi örvényességek, abból viszont nem kevés.

Megállunk villámfotózni, de a csapi meg már jól eltakartja a villámokat.

Közben már nincs radar, így nem tudjuk, mi van mögötte, mellette, egyáltalán ez mi, pedig nem ártana.

21:00-

Hazaúton esőben úgyabb agymenés: képzelt viharvadász vagyok.

22:30-23:30

Hazaérkezés. Itt is esett. Jó éjszakát!

 

blogisztan képe

Ismerős szituáció!

Kivételesen Budapest helyett az általatok is megcélzott déli térségben voltam egész hétvégén - Mórahalomnál kapott el minket az MKR kifutószele, ami azért nem volt gyenge - szép sorban mentek is a tűzoltók Ásotthalom felé. 1-2 lecsapót követően azonban az órákig látványosan csüngő mammákon kívül más valóban nem volt sajna. A peremfelhős fotók nagyon szépek!
Aztán kaptam a hírt, hogy a fővárosban az év vihara volt...

MICImACK0 képe

Ásotthalom felől tepertünk K

Ásotthalom felől tepertünk K felé, mi is láttuk a tűzoltókat. Szép sorban jöttek egymás után.

Azért, ha Bajára jöttök és

Azért, ha Bajára jöttök és keveslitek a létszámot, szerintem elérhető vagyok... No meg vadászatra kapható! :)

Alulról a harmadik kép. Na,

Alulról a harmadik kép. Na, az brutális majális!

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu