Rhone völgyi szupercellák (Svájc)

Július végétől csodás két hetet töltöttem el Svájcban, ahol a rengeteg túrázáson kívül csodás felhőformákat és nem utolsó sorban szupercellákat is sikerült megfigyelnem.

Az időjárásra egyáltalán nem lehetett panaszom, hiszen a tartós eső és a hűvös idő is elkerült, de fűszerezésként augusztus elsejére ( Az Örök Szövetség (Rütlischwur) napja, a Svájci Államszövetség megalapításának ünnepe (1291), Nemzeti Ünnep) egy komoly szupercellás helyzettel is meglepett a légkör.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen már az ezt megelőző napokban is csodás altocumulus lenticularis parádéval örvendezetett meg az időjárás. Beszéljenek a képek...

Hohgleifen (3279 m) és Wilerhorn (3307 m), a lenticularis-gyár. Köztük a Joli gleccser. Bürchenből fotózva

 

Augusztus 1-jén már csak az emlékezetemben éltek az erre a napra várt konvektív paraméterek értékei, de utólag elemezgetve a helyzetet, bizony a szupercellás konvekció kialakulása nem volt kérdéses. Roppant erős szélnyírás és kellő labilitás (bőséges! orográfiával fűszerezve) jellemezte egész Svájc területét, melynek ekkor én a délebbi részében, Bürchenben (1600 méteren a Rhone völgyének oldalában) tartózkodtam.

Már a hajnali órákban tombolt a főn, melynek hatására a völgyekben kellemes 27 °C-os (!) minimumokat mértek a leghidegebb órákban. Aznapra a Matterhorn és környéke volt a célpont, de az időjárás miatt végül hamarabb visszaértünk, amit utólag nem is bántam meg. A délutáni, késő délutáni óráktól gyorsan beindultak az események, hiszen mély dübörgések közepette, a Raron vonulatától északra, vélhetően az első szupercella vonulhatott el. Bürchenben sem kellett sokat várni, hiszen ide is felvánszorogtak az első "harcosok", a Rhone nem éppen tágas völgyében. Ez utóbbi éltető és pusztító hatását szépen nyomon lehetett követni, hiszen eleinte a völgyből tápláló energiához jutottak, majd annak szűkülésével és az orografikus interakció következtében a cellák elhalása is bekövetkezett. A gyorsan változó helikalitási viszonyok (alacsony szintű) hatása a szupercellákon szépen tükröződött. 1-2 perc alatt a félelmetes falfelhők és tekeredő feláramlási alapok létrejöttét,  majd azok elillanását is nyomon lehetett követni.

Az első példány érkezése a legfejlettebb stádiumában (rálátásomtól számítva).

Elillanó falfelhő és az egyre gyengülő szupercella.

Később megérkezett a völgybe a második szörnyeteg, aki a 3000-estől nagyobb csúcsokon is átvánszorgott. Ezt követően az ő által eregetett brutális nedves leáramlások egy gyűrűszerű gust frontot is kialakítottak a hegyoldalban.

A finálét az előző cellából táplálkozó új zivatar/szupercella jelentette, mely elképesztően félelmetes látványt nyújtott, ahogy a tőlünk 2 km-re és velünk egy szintben lévő hegyoldalt benyelte. Mire elérte volna a falut, az orográfia ezúttal is negatívan befolyásolta a cella dinamikáját, így az viszonylag megszelídült állapotában ért el minket (kiáramlás-domináns fázisban).

Annak ellenére, hogy jelentősebb zivatar már nem volt a térségben, az ezt követő napokban sem unatkoztunk. A csúcsok rendre csodás látványt nyújtottak, más és más felhőformákkal díszítve.