Szupercellák garmadája a szárazvonalon

Storman képe

Már két nappal korábban is úgy tűnt, hogy május 19-re, csütörtökre Kansas középső részén lehet leginkább szupercellákra, ill. tornádókra számítani, és ez még aznap délelőtt is helyes döntésnek látszott. Ismét a szárazvonal és a melegfront érintkezési pontja lett betervezve, az adott régióban immár igen korrekt nedvességgel, a magasabb szintek emelésének kellő támogatásával, roppant helikális légköri feltételekkel és brutális labilitással.

Woodwardból el is indultunk É felé, de közben D-ebbre a szárazvonal mentén szupercellák pattantak ki, míg a mi célterületünkön még nem volt semmi. Ekkor Reed-ék szóltak nekünk, hogy ne foglalkozzunk a szárazvonal-melegfront metszéspontjával, hanem menjünk le a friss viharokhoz Oklahoma D-ebbi részére, ők is azt célozzák meg. Ezek a képződmények viszont nem voltak túl közel, és - bár szupercellák voltak, de - arrafelé kevésbé ideális feltételek jellemezték a légkört. Éppen ezért nem értettem egyet ezzel a döntéssel, egész napos vadászatunk során pedig végig kitartottam amellett, hogy É-ra kellett volna menni, és mint kiderült, nem volt alaptalan az aggodalmam. Szinte pontosan a korábban közös egyetértéssel megjelölt területen jött létre egy olyan szupercella, amely tornádót produkált. Igaz ugyan, hogy rövid életű volt, és nagyrészt körbevette a csapadék, de hát a tornádó az tornádó.

Ehelyett azonban lementünk D-re, de mire odaértünk, az ott lévő cellák már vagy bedöglő állapotban voltak, vagy pedig magas felhőalappal rendelkező, tornádót nemigen ígérő szupercellák durrogtak ki. Ennek ellenére igen látványos falfelhőket, cellastruktúrákat figyeltünk meg, ami nem mindennapi élmény volt. Az egyik szupercellán rövid időre egy középszintű tölcsérfelhő is feltűnt, melyek jellemzően az ilyen szárazvonal mentén kialakuló, ill. LP-jellegű szupercellák sajátjai. Találtunk továbbá az úton olyan jégszemeket is, melyek egy nemrég onnan odébbállt cellából potyogtak ki, és a legnagyobb darabok kb. 1.5 cm-esek voltak.


 
Aztán később persze beindult a konvekció Kansas közepén is, és elindultunk mi is É felé, de akkor meg már olyan messze voltunk D-en, hogy nem tudtunk időben az eredeti célterületünkre érni. Greensburg-ig jutottunk, ahol szokás szerint összefutottunk pár vadásszal.
 

Szerencsére a (lenti radarképen is jól kivehető) szárazvonal a közelünkben húzódott, és kipattant rajta egy kis cella, így azért itt is volt mit levadászni. A pici szupercellácska azonban radaron jobban nézett ki, mint élőben, és a Dodge City közelében elért jószág a szemünk előtt döglött be.

Viszont abban a térségben ezután még néhány újabb, immár erősebb szupercella is kialakult, melyek szinte menetrendszerűen követték egymást. Döbbenetes struktúrájú, LP-szerű felépítéssel indultak, de aztán gyorsan átmentek már-már HP-jellegbe. Pompás látvány volt a vonalon sorra kifejlődő cellák életciklusát végigfigyelni, és különösen a falfelhők viselkedését volt nagy élmény nyomon követni.


 
Napnyugtakor az egyik vicces kedvében lévő szupercella már kiáramlás-domináns stádiumban megnevettetett minket egy fractusokból képződött ál-tornádóval is.

Összességében csodás volt ez a nap a megannyi szupercellájával és érdekes, látványos jelenségével, még az elmulasztott tornádó ellenére is.

A nap végén a Dodge City-ben vacsorára kiválasztott helyen összefutottunk a Tim Samaras-féle TWISTEX csapattal is, akikkel hosszas meteorológiai elemzés után - az utóbbi idők meglepő tendenciáira alapozva - arra a következtetésre jutottunk, hogy teljesen mindegy, milyen időjárás van, Colorado-ba kell menni, mert ott biztos kialakul tornádó :)

Ákos! Vegyél egy pisztolyt,

Ákos!
Vegyél egy pisztolyt, és legközelebb úgy érvényesítsed az akaratodat :))))
Mi várható a napokban?

Zivipötty képe

Én is gratulálok, gyönyörű

Én is gratulálok, gyönyörű szupercellák!

MkRMaN képe

Na végre lesz mit nézegetnem

Na végre lesz mit nézegetnem egy ideig.:) Szép szupercellák gratulálok! Csak az a baj ,hogy megint nem hallgattak rád.:(:(

Na ez már döfi, nagyon szép

Na ez már döfi, nagyon szép képek:) Egy kérdésem lenne, miért nem lehet látni titeket az élő térképen? Ottani idő szerint 18-18:30 között néztem a térképet, de nem láttalak titeket sehol, és tegnapelőtt sem.

Anarki képe

Húúúú, micsoda felhőképek!!!

Húúúú, micsoda felhőképek!!! Isteni! Végre beindultatok!

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu