Viharvadász-konvergencia és gomolyhurkák

Ogallalából május 8-án délelőtt indultunk el a K-Nebraskában található York irányába, egyelőre az tűnt a legjobb helynek. Abban bíztunk, hogy az É-D-i irányban keresztülhúzódó nedvesség-tengelyen az elég erős záróréteg ellenére is ki fog pattanni valami jófajta szupercella. A több ezer J/kg-os CAPE és az alacsony szinten nagyot forduló, elég hosszú hodográf adott volt hozzá, de sajnos a nedvességgel gondok adódtak, még a délután derekán is csak 30-40%-nyi relatív páratartalmat lehetett mérni. Erős háttéremelés sem volt jelen a légkörben, így aztán órákig csak a lapos Cu hum-eket nézegettük. Ezek a gomolyfelhők a záróréteg alatt a szélnyírás hatására szép hosszú hurkákba fejlődtek, mely hurkák a műholdképeken is jól kivehetőek voltak.
 

Később úgy döntöttünk, hogy feljebb megyünk É-i, ÉNY-i irányba, mert York környékén egyszerűen túl erős volt a záróréteg. De túl sok mindent arrafelé sem láttunk, csak egy soványka Cb életét néztük végig, ami mindazonáltal érdekes volt. A nagy szélnyírásban a cellácska szemmel láthatóan bepörgött, és a nagy labilitás gyorsan kifejlődő, feltörekvő bugyborékokat eredményezett a feláramlásban. Érdekes volt továbbá, hogy a jószág szinte nevetségesen kis mérete ellenére egy egyértelmű beáramlási sáv is kialakult rajta. Azonban a szárazság és a záróréteg megtette hatását, és az elgyengülő, szinte elfüstölő cella különösebb produkció nélkül beadta a derekát. Megjegyzendő, hogy a légköri feltételekhez remekül illett a cella megjelenése, csapadéksáv szinte egyáltalán nem látszott rajta, erősen LP karakterű volt.
 

A cellánk feloszlása után némi frusztráció vett erőt rajtunk, ugyanis bár bemelegítésnek jó volt ez a nap, de azért valamivel többet vártunk. Létrejöttek ugyan távolabb, 2.5-3 órányi útra tisztességesebb szupercellák, de D-Dakotába is csak akkorra értünk, amikor már a sűrű villogáson és esőillaton kívül mást nem tapasztaltunk, az addig elég izolált cellák hirtelenszerűen összeálltak egy MKR-ré és odébb húzódtak, lényegében már nem volt értelme tovább vadászni. A durván saccolva kb. 900 km-es út után Winnerben táboroztunk le, ahol a szállodában fellelhető medence ugyan enyhítené fáradtságomat, de ha lemennék, már nem lenne erőm visszamászni, valószínűleg én lennék az első ember, akinek úszás közben sikerülne elaludnia.

Mindenesetre nem mi voltunk az egyetlenek, akik hasonlóan jártak, a vadászok nagy része azon a kis területen koncentrálódott, ahol mi is vártuk a lényeget. Összefutottunk a Cloud 9 Tours-szal és pár másik vadásszal is, mondhatni viharvadász-konvergencia volt a térségben.