Vad Colorado

Storman képe

Május 6-át egy kis New Mexico-i körúttal kezdtük. A nap elejét máris feldobta egy teherautósofőr, akinek sikerült úgy megkomponálnia a rogyásig pakolt utánfutó limlomjait, hogy a kétfelé messze kinyúló objektumok a félpályás útlezárás jelzőkúpjait sorra felborogatták. Eme tevékenységét oly kitartóan űzte, hogy már arra kötöttünk fogadásokat, melyik kúp dől el és melyik marad állva.
 
Utunkat később Colorado felé vettük, hogy megtekintsük a Royal Gorge nevű hidat, mely egy embertelen méretű kanyon fölött ível át. Megérkezvén konstatáltuk, hogy itt valóban nem mindennapi látványról van szó. A hídon átsétálva brutális erejű szél fogadott minket, a meglehetősen instabilnak látszó, hajópadló jellegű deszkázat úgy hullámzott alattunk, mintha víz lenne. A bizarr látképet fokozta a jelentéktelennek tűnő kis piros libegő lélekvesztő, mely egy szál drótra kifeszítve lengedezett végig a szakadék fölött egy marék összetömörült turistával. A híd közepén egy komoly figyelmeztetéssel is találkoztunk: "Tilos a hídról horgászni!". Ettől jól megijedtünk, és letettünk az addig eltökéltnek hitt szándékunkról, hogy a 80 km/h-s szélben a több mint 300 méter mély szakadék alján zuborgó vízből nekiálljunk megpróbálni valami vacsorát kipecázni :)


 
A túloldalon egy kis állat- és növénypark várt minket, ahová érdekes módon betévedtek vadon élő állatok is, nem csak a kerítéseken belül volt látnivaló. Egy pödrött fejdíszű négylábú például tőlünk pár méterre, mindenféle aggodalom nélkül sétált át az úttesten. Találtunk néhány fát is, melyek kísértetiesen emlékeztettek egy tornádó forgására - bár amilyen elvonási tüneteink vannak már, szinte bármibe beleképzeltük volna, hogy tornádó.
 

A napot Colorado Springs-ben zártuk egy igen jó hangulatú sörözéssel. Csatlakozott hozzánk egy másik, tapasztalt, TVN-pólós viharvadász figura is, aki magával ragadó stílusban, eszméletlen tornádós sztorikkal szórakoztatta a jónépet. A nevére sajnos nem emlékszem, mert a barna sör ideiglenesen lecsökkentette az ezért felelős képességemet. A sör további mellékhatása volt, hogy fokozatosan egy kitaposott ökörbéka formáját kezdtem felölteni. Másnap reggel azért sikerült észrevennem, hogy a szálloda ablakából a Sziklás-hegység csodálatos látványa tárul a szemem elé.


 
Ma, május 7-én feljöttünk Nebraskába, épp Ogallalában dekkolunk, és most már tényleg izgatottan várjuk a holnapi fejleményeket, ami várhatóan valahol ezen a környéken jelentkezhet. Illinois államban már volt néhány szép szupercella egy-két tornádóval, de kisvadra nem lövünk :)

Balixus képe

Csatlakozok az előttem

Csatlakozok az előttem szólókhoz.Vmi eszméletlen jók a beszámolók a humoros részekkel eggyüt.Hát Storman szorítok nektek,hogy mihamarabb szép,lenyűgöző látványban legyen részetek.
Már szinte automatikus,hogy ide benézek mi jót osztasz meg velünk. :)

Nagyon jók eddig a

Nagyon jók eddig a beszámolók, látom komolytalanságban nincs hiány és persze látnivalókban sem:)

skyshooter képe

Kitaposott ökörbéka?

Kitaposott ökörbéka? :-)))))))))) LOL

Sok sikert kívánok!

Sok sikert kívánok!

herkules képe

Csá! Nagyon várjuk már az

Csá!

Nagyon várjuk már az igazi tornádót és heves eseményes fotókat is!Sok sikert kívánok.Király helyeket jársz be csak így tovább.

Üdv:Herkules

Anarki képe

És még nem is volt

És még nem is volt viharvadászat! :) Viszont már most élvezetes olvasgatni! :)

Maci01 képe

Továbbra is haláli

Továbbra is haláli beszámolók! :)

"A sör további mellékhatása volt, hogy fokozatosan egy kitaposott ökörbéka formáját kezdtem felölteni." :) :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu