Az első USA tornádófotóm – az NWC falán

Storman képe

Az időjárási szempontból teljesen eseménymentesnek ígérkező napot kihasználva május 5-én meglátogattuk az amerikai viharkutatás és előrejelzés alfáját és omegáját jelentő National Weather Center-t (NWC) az oklahomai Norman-ben. Itt található a Storm Prediction Center (SPC) is, ahol pl. az egész USA-ra kiterjedő konvektív előrejelzések készülnek. A komplexum olyannyira a világ legtornádósabb pontján található, hogy volt rá példa, amint az épület tetején lévő kilátótermekből sasolták az arcok, amint a szomszéd utcában borogat a forgószél. Volt alkalmunk testközelből megcsodálni a VORTEX2 tornádókutató csapat és a MesoNet radarral és mindenféle egyéb ínycsiklandozó eszközzel igencsak felszerelt autóit, valamint elcsíptem a túra első tornádóját is az egyik folyosón.

Az épületben véletlenül összefutottam Daniel Betten cimborámmal is, akivel a 2009-es németországi ECSS-konferencián (European Conference on Severe Storms) ismerkedtem meg, ő akkor a VORTEX2-s amerikai delegáció képviseletében volt jelen. Megcsodálhattuk a népszerű Twister című filmből ismert DOROTHY nevű tornádóvizsgáló berendezést is, melyet ugyan a film végén felszippant a tornádó, de itt mégis sértetlen állapotban volt :). A központ további látványossága volt egy sok méter átmérőjű földgömb, melyen belülről kivetítve az éppen aktuális radar- és műhold-animáció futott. Végül a körséta után hova máshova is térhettünk volna be, mint a Repülő Tehén Kávézóba.

A vacsorát a texasi Big Texan nevű híres lakmározóhelyen igyekeztünk elfogyasztani. A pincér csóka először furcsállta, hogy eljövök Texasba, és lazacot kérek, de kisvártatva már az egész asztaltársaság vágyakozva nézte a fincsi halacskámat, ugyanis a steakjük köszönőviszonyban nem volt az USA-ban (és főleg a Big Texan-ban) minimálisan elvárható szinttel. Persze kaptak ingyen egy újabb adagot, ami egy árnyalatnyival már jobb volt, de azért örültem, hogy a lazaccal nem fogtam mellé :) Az est fénypontja Dave Holder, az egyik vezetőnk csuklórohama volt, melyet egy csábító külsejű, ám annál gonoszabb, késleltetett reakcióval működő erőspaprika okozott.

Szuper lehetett ott az

Szuper lehetett ott az biztos. Grat. jó képek.

Storman képe

4000 J/kg körül volt az

4000 J/kg körül volt az analízisekből számított CAPE a mezőkövesdi tornádós esetnél, szóval lehet itthon is :) Amúgy az, hogy hőzivatar, ebben az esetben nehezen értelmezhető, mert ez a kifejezés nem takar semmilyen egzakt meteorológiai fogalmat, ill. jellemzően bazi nagy melegben és szélnyírásmentes környezetben kialakuló egycellás rövid zivikre mondják. De itt igencsak lesz szélnyírás, és ha a cellák a záróréteget áttörik és kibírják a szélnyírást, akkor azokból nem 20 perces nyári zápor lesz :)

skyshooter képe

Jó a blog Papa! Így tovább!

Jó a blog Papa! Így tovább!

devilstorm21 képe

Sajna szerdáig nem igazán

Sajna szerdáig nem igazán látszik komolyabb helyzet, izolált zivatarok előfordulhatnak de a bitang erős satyi (CAP) lehet, hogy azokat sem engedi majd kialakulni.NO de a szerda még mindig jó...szélnyírás erősebbnek látszik mint tegnap vagy azelőtt, cserébe labilitás kisebb de a háttéremeléssel együtt bőven elég lesz .Alacsonyabb felhőalap + nagy nedvességű levegő az öbölből+ középszinteken hidegadvekció ...nagyjából rendben is vagyunk!:) NOAA SPC is inkább arra az időszakra vár akciót, a hét eleji játékot már ők sem tartják olyan vészesnek, mint tegnap vagy tegnapelőtt, hisz kemény állat a CINege!:)
Ami viszont biztos, hogy Storman addig nem jöhet haza még egy tornádót le nem vadászik!:)

Hétfőre 5-6000 J/kg CAPE lesz

Hétfőre 5-6000 J/kg CAPE lesz -10 Lift index, olyan értekek hogy ihaj..lesz szélnyírás, konvergencia, de olyan csontszáraz lesz a légkör hogy csak hőzivatarok alakulhatnak ki szerintem. Csak tátom a számat olyan értékek vannak. Nem is tudom hogy lehetne-e ilyen egyáltalán Magyarországon.

Villámárk képe

Nagyon állat! ;-D Látom, az

Nagyon állat! ;-D Látom, az USÁBAN is döglődik a szezon, itt se különb a helyzet... :angry:

MkRMaN képe

Jövő héttől lesz mit vadászni

Jövő héttől lesz mit vadászni a középső államokban:)

Tök jó!

Tök jó!

Neofita képe

Macihoz csatlakozva én is

Macihoz csatlakozva én is csak azt tudom mondani, hogy már most hatalmas élvezettel olvasom ezeket az írásokat.
Egy problémám van csak, hogy egyre betegebb vagyok: nem szűnő sárgaságban szenvedek, ami az orvosom szerint a tornádók eljövetelekor csak fokozódni fog, úgyhogy szigorú ágynyugalomra vagyok ítélve! De ez már privát problem. Igyekszem túlélni az elkövetkezendő időket... :)

Olyan betegségem nekem is

Olyan betegségem nekem is van:P Legalább itthon lenne valami, akkor talán enyhülnének a tünetek:D

Maci01 képe

Élvezet olvasni a

Élvezet olvasni a beszámolókat,pedig még vadászatról szó sincs. Így legalább mi is bepillantást nyerünk a kulisszák mögé,nagyon komoly túrák,csavargások lehetnek !
Remélem beindul a légkör és nem lesz megállás,alvás !:)

Grat! Szép "elkapás" ;)

Grat! Szép "elkapás" ;)

Anarki képe

Repülő tehén kávézó.... :)

Repülő tehén kávézó.... :) Halálos :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu