Highway to Hell, avagy az odaút

Storman képe

Na kéremszépen ajtótól ajtóig kb. 22 órás utazással meg is érkeztem Oklahoma Citybe (OKC), éppen a város legjobb pizzáját eszem - legalábbis a cég így hirdeti magát. Remélem ez nem igaz, mert akkor ínséges 3 hétnek nézek elébe :)

Mivel sikerült úgy elindulnom otthonról, hogy előtte 2 nap alatt összesen 3 órát aludtam, így az utat valamiféle zombiszerű módosult tudatállapotban töltöttem. Ezen a repcsik nem éppen alvásra optimalizált ülésszerkezete sem segített. Furcsa fizimiskám a londoni Heathrow reptéren strázsáló indiai útlevél-ellenőrnek is feltűnhetett, mert végtelenül hosszúnak tűnő percekig átható tekintettel ide-oda nézegetett az útlevélképem és az élő(halott) ábrázatom között. Mindenesetre a soha véget nem érőnek tűnő repülőutat feldobta, hogy fogyasztható ízvilággal rendelkező melegételt szolgáltak fel, és a vörös boruk is vállalható volt. Chicago-ban pedig szintén hangulatos volt 2 órát toporogni a határellenőrzésnél, miközben egy gigászi képernyőn épp Oszama bin Laden-ről ment a délutáni matiné. Miután pedig odaértem a pulthoz, a kiscsajnak 10 perces kiselőadást kellett tartanom róla, hogy miért, hogyan, kikkel stb. vadászok éppen pont tornádókra. Hiába na, vigyáznak a tornádóikra, nehogy zsebre dugjak egyet véletlen és hazavigyem :)

Május 4-re nemigen várható izgalmasabb időjárási esemény,  úgyhogy egy kis kiruccanás keretében megnézzük, mi fán terem az, hogy Wichita Mountains.

Sprinterx2 képe

A dry line legyen veled

A dry line legyen veled odaát!

Storman képe

Vasárnaptól asszem az lesz :)

Vasárnaptól asszem az lesz :)

Azért egy ilyet elcsíptek

Azért egy ilyet elcsíptek remélem: http://www.youtube.com/watch?v=nAHP23F2h5Y&feature=related :D

Énis akarook:D Remélem sok

Énis akarook:D
Remélem sok infóval tudtok majd szolgálni az esetleges szupercellákról, tornádókról. :)

Szia, de rossz már neked:D

Szia, de rossz már neked:D Remélem, ha nem is minden nap, de gyakran lesz ilyen cikkírás. Öröm olvasni, pláne ha még lesz akció is:)

skyshooter képe

Zsíííír! Örülök hogy

Zsíííír! Örülök hogy megérkeztél... Aztán ne felejtsd el bemutatni a híres navigációs tudásodat a kintieknek! :-)))
Jó vadászatot! Sky

Ügyi vagy! :)

Ügyi vagy! :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu