Mediterrán ciklon

Anarki képe
Fokozat: 

Északnyugaton egy éppen hurkot vető közép-troposzférikus teknőnek köszönhetően fokozatos hidegadvekció kezdődik a magasban. A teknő peremén alacsonyabb szinteken egy mediterrán ciklon méllyül, amely délnyugatról közelíti meg hazánkat. A ciklon áramlási rendszerében több hullámban érkezik majd nagy nedvességtartalmú légtömeg.
A meglehetősen gyors mozgású ciklon kevesebb, mint 24 óra alatt haladhat át hazánk felett, a középpontja pedig az előzetes számítások alapján valahol a Tisza vonalában halad majd és estére elhagyhatja északkeleti határainkat is.
A hozzá kapcsolódó hullámzó frontrendszer előterében erős melegadvekció várható, illetve egy kicsit távolabb, a front előterében egy szállítószalag helyezkedik el és együtt haladnak keleti-északkeleti irányba a ciklon áthelyeződésével. A frontzóna környezetében markáns, horizontális hőmérsékleti kontraszt kialakulására lehet számítani, továbbá erős konvergencia (összeáramlás) is jelentkezik.

A fentebb vázolt makroszinoptikus kép alapján az események két hullámban folyhatnak le:

1. A ciklon előoldalán, a frontzónát megelőzve egy szállítószalag profil analizálható. A teknő közelségéből adódóan továbbá 250-300 hPa szinten egy masszív jet környezetében helyezkedünk el, aminek bal kilépő zónáján masszív divergens zóna alakul ki a Tiszántúl felett. Bár talajalapú labilitás a reggeli-délelőtti órákban még nem várható, de a szállítószalagnak, a magassági divergenciának és középszintű hidegadvekciónak köszönhetően, részben emelt konvekcióval lehet számítani gyorsan beágyazódó intenzív záporok, esetleg egy-egy gyenge zivatar kialakulására. A fellépő emelési tényezők erősségének függvényében már a Tiszántúlon összeállhat egy nagyobb csapadékrendszerré, de várhatóan csak a keleti határainkra, állhat igazán össze.

2. A délelőtti órákat követően a Dunától keletre dél felől kezdődhet meg a felhőzet felszakadozása, így még az érkező front előterében lehetőség nyílik bizonylatan mértékű besugárzáshoz. Ennek függvényében már rendelkezésre állhat jelentősebb mértékű labilitás is, amely a már jól megszokott módon a GFS alapján mutatkozik magasabbnak (200-400 j/kg MLCAPE), az ECMWF ehhez képest 100-200 j/kg értékben maximalizálja azt. A nedvességi viszonyok optimálisak.

A fő bizonytalanságot a labilitás mértéke adja, illetve ez nagyban meghatározza majd a konvekció struktúráját is. A frontzónával megfelelő átfedésben, illetve annak tágabb előterében ugyanis 15-25 m/s 0-6 km-es szélnyírás áll majd rendelekzésre. Jelenegi modellfutások alapján az erősebb konvekció jelentős hányada a fronthoz kapcsolódó konvergencián, erős emelési kényszerhatások következéten gyorsan beágyazodó cellákat eredményez majd, amely jobban kedvez a multicellás, mintsem a szupercellás konvekciónak. A front előterében viszont nem lehet kizárni egy-egy izolált cella kialakulását, amely szupercellás struktúrában fejlődik ki. Heves események kialakulására kis eséllyel lehet csak számítani.

Veszélyforrások:

- jelentős mennyiségű csapadék: főként a Dunától keletre intenzív záporok, esetleg zivatarok kialakulására lehet számítani, amelyek akár nagyobb területi átlagban hozhatnak 20 mm feletti csapadékot (lokálisan 30 mm felett)

- jégeső: esetleges szupercellák környezetében lehet 1-2 cm-t elérő jégátmérő. Általánosságban véve az alacsony nedves hőmérséklet 0 fokos szintje és a gyenge labilitás nem támogatja a nagy jégátmérő kialakulását.

- viharos kifutószél: komoly felhőalap alatti, ill. középszintű kiszáradás hiányában nem lesznek jellemzőek a heves kifutószelek, de egy-egy esetleges szupercella környezetében előfordulhatnak viharos széllökések

- tornádó: kis valószínűség mellett fordulhat elő, összességében a fennálló tényezők nem túlzottan kedveznek kialakulásukhoz. (a front vonalához közeledve csökkenő helikalitás értékek, gyors cellaáthelyeződés). Egy-egy esetleges front előtti szupercella kis eséllyel azonban produkálhat tubát vagy tornádót.

Összefoglalás:

Vasárnap egy mediterrán ciklon átvonulására lehet számítani, amihez kapcsolódóan két hullámban történhet érdemi esemény. A reggeli-délelőtti órákban a Tiszántúlon, illetve a keleti határszélen állhatnak össze emelt konvekció segítségével beágyazott záporok, illetve egy-egy gyenge zivatar jelentős mennyiségű csapadékot okozva. Ezt követően átmenetileg felszakadozhat a felhőzet az érkező frontzóna előtt, ahol egyrészt kis eséllyel egy-egy izolált cella kialakulhat akár szupercellás jellegben, majd az érkező front vonalában multicellásan szervezett konvektív rendszer okozhat jelentős mennyiségű csapadékot.

Heves események csak kis valószínűséggel alakulhatnak ki, ezért 0-ás konvektív előrejelzés kiadását tartottam indokoltnak

Érvényesség vége: 
2013, április 1 - 06:43
MICImACK0 képe

Tornádó Tordán (Vajdaság):

S@rge képe

Az esetlegesen kialakuló

Az esetlegesen kialakuló tubák/tornádók mezociklonálisak vagy nem mezosok lesznek? Egyébként pár perce kisütött a nap, de egyelőre nehezen akar felszakadozni a felhőzet.

Mezós lett! :)

Mezós lett! :)

S@rge képe

Ühüm, de még milyen! A

Ühüm, de még milyen! A tordairól készített mobilos felvétel bőven elég volt ahhoz, hogy a struktúrát meg lehessen figyelni. A másik (északi) cellát megcsípted?

enter1989 képe

Gratula.Szép kis

Gratula.Szép kis összefoglaló.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu