2012.07.08. Vihar és viharkárok, Abod

lukacsikcsaba képe

Tegnap este munka közben pontosan az úgynevezett, "jókor voltam jó helyen" mondat érvényesült. Ugyanis Abod települést egy zivatarcella tépázta meg hatalmas széllel, borsó nagyságú jéggel és intenzív csapadékkal megspékelve. Ilyen élményben és ennyire a vihar közepében még sohasem voltam. Felemelő érzés volt ahogy a 11 tonnás buszt lökdöste a szélvihar, mivel a vezető ülésből kellett végignéznem az eseményeket. A DNY-ról ÉK felé tartó cella lassú mozgású volt, de mégis 10 percen belül tönkretette a falut. A viharban a szél egyszer irányt váltott. Először ÉK felé haladt, majd az elcsendesedés után kb. 1 perccel 180 fokos fordulatot véve érdekes módon DNy felé (nem tudom milyen jelenség volt ez) felerősödve többszörös erővel tombolta ki magát. Elhaladtával vettem csak észre, hogy a településen milyen károk keletkeztek. Nem kicsik! Körbejártam a falut, ekkor fotókkal örökítettem meg a széttépett tetőszerkezeteket, letépett faágakat. Hirtelen az emberek is olyan túl csendesek lettek, bár mégis a nagy felfordulásban egymást nyugtatgatták. Szörnyű érzés volt végignézni a szenvedő emberek fájdalmát. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Mondthatom azt, az első sorből néztem végig mindent. Sajnáltam őket!

Hol történt?: 
Abod
Mikor történt?: 
2012, július 8 - 19:00
Video: 
Térképen jelölve: 
Javascript is required to view this map.
lukacsikcsaba képe

Csak másnap tudtam meg, hogy

Csak másnap tudtam meg, hogy az emberek nagyrésze nem is volt otthon. Majdnem mindenki Templomban volt a vihar ideje alatt. Ez egy kis létszámú település és a vasárnap esti templomba járás már az életük részévé vált. Majd amikor elindultak hazafelé, akkor szembesültek a vihar okozta károkkal.
Nem mindennapi élményben volt részük. :((((

devilstorm21 képe

Downburst volt. Sajnálom,

Downburst volt. Sajnálom, hogy károk keletkeztek.:(

lukacsikcsaba képe

jelen pillanatban is zivatar

jelen pillanatban is zivatar tevékenykedik felettünk, először megint egyik irányba fújt a szél esővel (a zivatartömb mozgása is ilyen irányú volt) utána pedig teljes fordulatot vett és ellenkező irányban aprítja a környező településeket.
Szóval ez downburst?
Sosem tapasztaltam még ilyet. De igen kemény!

Ja ez a downburst, felhőből

Ja ez a downburst, felhőből leesik a hideg levegő, és a földön szétterül, ha pont feletted halad el, akkor egyszer az egyik irányba fúj a szél, aztán a másikba.

tagoston képe

Gratulálok a kíváló

Gratulálok a kíváló összefoglalóhoz és remek felvételekhez!
Együttérzek a károsultakkal, rég nem láttam ilyen erős downburst-öt.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu