Konvektív leletek #1, avagy: Nyílt nap a szupercella-oviban :)

Előhang
  Néhány szó kívánkozik magyarázatként eme legelső bejegyzésem elé, annál is inkább, mivel nem feltétlenül aktuális eseményekről tervezek írni, némelyik kövület jó pár éve lapul a tarsolyomban. Így a friss események között - főleg a kevésbé eseménydús időszakokban - elő-előjövök majd "Konvektív leletek" cím alatt egy-egy régebbi esettel is. Néhány ezek közül komolyabb, látványosabb, mások egészen banálisak, inkább csak érdekesek, de hátha nem lesz minden tanulság nélküli ezek előkapirgálása sem. Utóbbi típussal kezdem, essünk túl rajta-alapon... :)

…de kezdhetném akár az örökzöld mondással is, miszerint aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Vagy lelkendezhetnék, milyen kegyes hozzám a sors, hogy igencsak kezdő viharvadászként mélyvíz helyett szinte tesztpályán, legyengített-törpésített cellákkal gyakorolhatom a vadászatot, aztán hadd lássuk, elbánik-e vele a szervezetem :). Ebben azért lenne egy csepp csúsztatás, mert igaz hogy kezdőnek még abszolút kezdő voltam, de azért a szóban forgó napon már elmondhattam, hogy túl vagyok egy 2005 május 18-án meg egy 2006 május 20-án. Ez a két nap pedig sok mindennek volt nevezhető, csak kisdedóvónak nem.

2006. augusztus 8-at írtunk tehát, nem éppen egy típusos „KÜN”, de a szezon vége felé közeledvén már komoly lelkiismereti problémákat vetett volna fel egy jó közepes konvektív nap kihagyása is. Úgyhogy némi gombaszedéssel megideologizálva szedelődzködésemet – nehogy bárki megszóljon, ugyan miféle zivatart várok én ilyenkor – kitekertem a Debrecentől pár km-re délre lévő Vekeri-tóhoz, jól bejáratott leshelyemhez. Egészen kora-délutántól voltak biztató jelek, az ország keleti fele front utáni ÉNY-i áramlásban már kitermelt jónéhány cellát.

Szuflában és instabilitásban sem volt hiány a lehetőségekhez képest, így ha komolyabb durranásra – khm … dörrenésre – nem is, de egy csapadéksávos-záporfényes naplementére mindenképpen számítottam. A helyzet is inkább tűnt mindenféle szervezettség nélküli, csak a napi besugárzásból táplálkozó esetnek. Szélnyírásról nem volt előzetes infóm, pedig mint kiderült, elég nagy szerepe volt a nap emlékezetessé tételében.

Sokáig nem kellett várni a látnivalóra, csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal nem az avart kell majd túrni ha kalapos képződményeket akar zsákmányolni az ember. Ez a szépen fejlett, jóllakott napközis nem sokkal 17 UTC előtt nőtt ki DK-i irányban, jelezvén, hogy bár 15 km-es felhőtetőre nem nagyon lesz szükséges készülni, azért a potenciál megvan a légkörben egy-egy látványosabb zápor kitermeléséhez:

17:30 UTC-re már a nap főszereplője is megszületett, ez NY-i irányban, ÉNY-DK-i pályán mozgott és tempósan fejlődött – immár szemmel láthatóan is nyírt környezetben.

Távolabb egész sor elnyírt tetejű cella is feltűnt, de a mienken is megfigyelhető volt már enyhe dőlés.

Közben egyre – mondjam azt, hogy gombamód? – szaporodtak az életerős, de szintén elég kicsi cellák, látványossá téve az égképet, nem utolsósorban jussomat, a záporfényt (hogy magyarosabb legyen: a zero order glow-t :) ) is abszolválva.

A következő pár percben már-már súlyos giccsbe hajló fordulatot vettek az események, 17:39 UTC-nél előállt a rettenetes csapadéksávos-naplementés-kékeges-zöldmezős zsánerkép:

Viszont még mielőtt elvesznénk az esztétika bugyraiban, úgy ahogy a helyszínen a zöldfülű vadász is tette, emlékezzünk meg a szépen elkülönülő és egyre jobban definiált formát öltő feláramlási alapról és a karakteres üllőről.

17:45 UTC-re aztán elérte a törpecella a legszebb fejlődési stádiumát, ekkorra egész mély és ovális feláramlási alapot növesztett, jóllehet, közben semmilyen elektromos aktivitást nem mutatott. Ennek ellenére talán ez az a pont, ahol a legjobb szívvel süthetjük rá a szupercella nevet, megtoldva egy marginális jelzővel meg egy LP-előtaggal:

Innentől aztán gyors tempóban kezdett öregedni, öt perc leforgása alatt elvesztette határozott formáját és szerkezetileg is mintha kissé elszakadt volna a korábbi feláramlási zóna a cella csapadékzónájától és többi testrészétől (17:49 UTC):

Mentségére azért még felhoznám ezeket a miniüllőn fotózott minimammákat. Akárhogy nézem, mindene megvolt, pont mint egy nagynak, csak törpésítve:

Újabb 5 perc múlva már észrevehetően fogyni kezdett az egész cella, láthatóan megviselte az a kevés csapadékhullajtás is, amit eddig produkált, miközben a feláramlás helye még mindig elkülöníthető volt:

Az utolsó képet 18:04 UTC-nél lőttem róla, egész érdekes, hogy a feláramlási alap maradványa kis gomolyként még ekkor is élt, feltehetően maradt egy kevés a feláramlás és az enyhe forgás momentumából.

Mindez radaron a következőképp festett (hősünket sárga nyíllal jelöltem):

S hogy mennyire ügyelünk a részletekre: történetesen épp 17:45 UTC körül mutat a radarkép egy történetesen épp íves formájú echót. De tényleg csak hogy minden olyan legyen, mint a nagyoknál. :)

(A radarképek forrása: www.met.hu, az egyéb térképeké: www.wetter3.de)