Zivatarok orografikus konvergencián, esetleges nem mezociklonális tubával vagy tornádóval

Fokozat: 

Összefoglalás:
 
Hidegfront vonul át az országon, emellett erős konvergencia lesz jelen a Dunántúl keleti felén, északkeleten kevesebb, míg a konvergencián és délen több helyen lehet zivatar. Néhol heves zivatar is lehet 2 cm-t meghaladó jég, viharos szél és felhőszakadás kíséretében. 1-es konvektív előrejelzés kiadása indokolt.
 
Részletezve:
 
A napok óta a közelünkben található magassági hidegörvény lassan gyengül és távolodik, eközben észak felől hidegfront éri el az országot, amely estére át is vonul felettünk. A front mögött észak felől egy hosszan elnyúló teknő is fölénk húzódik, amely délután a közép troposzférában hidegadvekciót okoz. A hidegfront érkezését szélfordulás nem igazán jelzi, mert a szél már tartósan északi, északkeleti irányú, átvonulását főként pár fokos hőmérséklet csökkenés és kiszáradás mutatja. A front előtt a melegszektorban még meglehetősen magas labilitási energia halmozódik föl, főként délen, délnyugaton, nyugaton itt az MLCAPE a 400-800 J/kg-ot is elérheti, bár az ECMWF ennél szerényebb értékekkel rukkol elő. Ezzel szemben számottevő szélnyírásról sem a 0-6, sem 0-3 km-es szinteket tekintve nem beszélhetünk. Ebből adódóan a konvekció jellege jellemzően monocellásnak adódik, bár a frontális konvergencián, ill. főként az összeáramlási vonalban ezek a rövid életű cellák vonalas képet is mutathatnak.  A feláramlást az alacsony szintű konvergencia (frontális és orografikus) mellett a középső szinteken örvényesség advekció, míg a felső troposzférában gyenge divergencia is támogatja, bár ez inkább a késő délutáni órákra jelentkezik (északnyugat felől gyenge jet érkezik fölénk a 300-400 hpa-os szinteken ill. ezek fölött). A függőleges profil a nap folyamán fokozatos kiszáradást mutat, ez jelentkezik mind a deltaThethaE, mind a harmatpont depresszió mezőben. A kialakuló cellák leáramlási oldalán emiatt ugyan kis valószínűséggel, de microburst vagy downburst is felléphet. Az alaphelyzet emellett a 2 cm körüli vagy kevéssel e feletti jeget is támogatja (elsősorban délnyugaton) a leglabilisabb területen ugyanis a CAPE jelentős hányada esik a klasszikus jégnövekedési zónába (-10, -30 fok közé), és a nedves hőmérséklet 0 fokos szintje is viszonylag kedvező helyen van (2500 m körül). 
A Kárpátok északi vonulatának áramlásmódosító hatása miatt nagyjából a Dunántúl keleti felén egy összeáramlási zóna jön létre, amely a jelen lévő labilitással (alacsony szinteken is kedvező SBCAPE, viszonylag nagy alacsonyszintű vertikális hőmérsékleti gradiens) és horizontális szélnyírással kedvező feltételeket nyújthat nem mezociklonális zivatarfelhőkhöz tartozó tuba ill. tornádó létrejöttéhez.
 
 
Veszélyforrások:
 
 - szélvihar: főleg a konveregncia zóna szélén a bekeveredő szárazabb levegő miatt egy-egy erősebb cellában kifutószélhez és burst-höz kapcsolódva, vagy esetleges nem mezociklonális tornádónál (EF0) előfordulhat 90 km/h körüli, esetleg fölötti széllökés
 
- jégeső: főként a délnyugaton egy-egy hevesebb zivatart kísérhet 2 cm átmérő körüli vagy feletti jég ( 500-700 J/kg  MLCAPE, nedves hőmérséklet 0 fokos szintje 2500 m körül),  kisebb jég másutt is lehet
 
- kis eséllyel felhőszakadás: intenzív zivatarok környezetében főként a konvregencián (annak is a belsejében) előfordulhat 25-30 mm körüli csapadékmennyiség

Érvényesség vége: 
2012, május 24 - 23:00

Köszi! Kiváncsi leszek!

Köszi! Kiváncsi leszek!

MICImACK0 képe

Üdv az új előrejelzőnek! :)

Üdv az új előrejelzőnek! :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu