A júl. 19-i rendszer 18 emelet magasból megfigyelve, egy kis romantikával megspékelve...

Miután briliáns elmével rájöttem, hogy Zsuzzzs nevű kolleganőnk szinte a szomszédunkban lakik, gyorsan felvettük a kapcsolatot, és megállapodtunk, hogy este együtt fogunk ... khmmm, izé, hogyismondjam, vadászni... :). Megbeszéltük, hogy fél nyolc körül találkozunk a 17 (+2) emeletes ház kapujában, akkor még nincs késő. Így is lett, de beugróként szegény lány idegrendszerét azért sikerült egy kicsit megtépáznom, mert még beugrottam a boltba egy túlélőcsomagért. (cigi :) )
 
Végül csak feljutottunk a tetőre (18. emelet), ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk, ugyanis 2-3 km-es körzetben mi voltunk a legmagasabban... Csak egy dolog aggasztott, mégpedig a rengeteg antenna, mikrohullámú és telekommunikációs átjátszó, kábel, villámhárító, valamint keresztbe-kasul mindenféle drótok, kanócok és persze a villámhárítók földelései. Persze az utóbbiak nyak, illetve fejmagasságban, ami később szintén nem könnyítette meg a dolgunkat, de erről majd később. Mindenesetre egy afganisztáni tálib ellenállócsapatnak is becsületére vált volna a tető kialakítása... Na, ezek miatt aggódtam én erősen, mint később kiderült, nem is alaptalanul.
 
A rendszer széle este nyolc körül érte el DNY felől a fővárost, egy-két távoli lecsapót láttunk, majd lassan valami struktúra is kibontakozott a kékesszürke homályból.

Zsu megjegyezte, hogy olyan, mint egy gomba, ekkor én elrendeltem a gombariadót. Ezért behúzódtunk a szerelőszintre, na jó, meg persze azért is, mert kb. ekkor  kezdett szakadni az eső és a  villámtevékenység is kezdett durvulni. Ne feledjétek, a környék legmagasabb pontján voltunk! A szél is viharossá fokozódott, egyszer a bezárt ajtót is kitépte, de Zsu halált megvető bátorsággal ugrott oda, és McGyverezte a megbokrosodott nyílászárót.
 
Elkezdett a cucc lecsapókat gyártani, majd amikor lecsöndesedett a csapadék, ki is mentünk az állványra szerelt gépekkel szétnézni, ám ekkor...  Ismerős hang ütötte meg a fülemet... "CsssszZzzzzzzzzz..." Na, mondtam magamban: "Apa, kezdőőőőődik" :-D
 
Igen, a tetőn elhelyezett, korábban említett készségek köszöntötték a két halált megvető bátorságban szenvedő villámvadászt...
 
Na, ekkor történt meg az első komolyabb visszavonulásunk az esti kb. 463-ból... Nem túl kellemes a villámcsapás előli menekülés közben beakadni egy kifeszített kábelbe... Mindegy, bejutottunk, és mivel kreatívak voltunk, kitaláltuk, hogy akkor fotózzunk az ablakból.
Igen ám, de ez komoly problémákba ütközött már az elején. Ugyanis ez a nőszemély a háziasságnak semmi jelét nem mutatván, nem pucolta meg az ablakot mielőtt vendéget hívott, ebből kifolyólag olyan koszos volt az ablak, hogy egy légy sem repült volna neki, mivel betonfalnak nézte volna... Bocs Zsu, nem bírtam kihagyni... :-D
 
Aztán megfejtettük a piszkos ablak kiküszöbölése című feladványt, mégpedig úgy hogy rájöttem, ha elég közelre tesszük a gépet az ablakhoz, nem annyira zavaróak az ablakon diszkréten végigcsorgó koszcsíkok. Működött valamennyire, de jött a következő feladvány: nem fért el az állványom. Na ekkor Zsu mindent jóvá tett. Az ő állványa épp befért valami böszme tartály és a fal közti 3,4 cm-es résbe, így rátéve a gépemet legalább próbálkozni tudtam. Nem sok sikerrel, de a szándék a fontos...

Másfél órás esőszünetet tartottunk, eközben folyamatosan villámlott, de érdemleges képeket nem nagyon tudtam készíteni, mert a villámok nagy részét eltakarta a rendkívül intenzív csapadék. Inkább a laptopon követtük a fejleményeket és próbáltuk kisakkozni, hogy mi lesz a következő produkciója a rendszernek. Közben felébredt bennem a kisördög, gondoltam letesztelem Zsu reflexeit. Aranyos volt, ahogy lesett kifelé az ablakon, teljesen magával ragadta a látvány. Annyira, hogy azt sem vette észre, hogy elővettem... a táskámból a vakut és beállítottam rajta a következőket: strobe üzemmód, 7 Hz 5 villanás. Közérthetőbben egy másodperc alatt 7-et villan, tehát bő háromnegyed másodperces zsebvillám... :)
Óvatosan mögé kerültem és TŰZ! Az ezután következő mozdulatsort szerintem a híres villámvadásztól, az Istenmezei JoeJack-től leste el, akinek különös ismertetőjele, hogy előszeretettel húzza be a nyakát teknőc módra, ha a közelben csap le a villám. Ugyanezt a mozdulatsort produkálta Zsu is, némi "hú b+, ez ide vágott" hangeffektekkel kísérve. Majd mikor meglátta a kezemben a vakut és rájött, hogy valami közöm lehet a megavillámhoz,  lenyugtattam, mégpedig oly módon, hogy a vállammal egy párszor nekiütköztem az öklének... :) Beavatásnak jó volt szerintem...
 
És akkor most adjunk a címben beígért romantikának is:
 "A sötét szerelőszinten csak a laptop és az egy-két másodpercenként az ablakon beragyogó villámok fénye világította meg Zsu arcát, ahogy elfúló hangon suttogta hogy : "kipirosodott a radarom, mekkora góc közelít" , majd az izgalomtól zihálva, csillogó szemekkel rávetette magát... egy zacskó kókuszos kekszre... Amit finoman forgatva a szájában, meg is evett...
Én pedig a látványtól felajzva, nekiestem és gyengéden harapdálva...
 ...megettem a sósperecét, de csak azért, hogy ne kelljen hazacipelnie..."
 
Sose vót még ilyen jó! :-)
 
Amíg mi romantikáztunk a félhomályban, kint elállt az eső, úgyhogy ismét  kimerészkedtünk a tetőre. Dél felől intenzív lecsapózás kezdődött, nekiálltunk fényképezni, lett is egy pár értelmes fotó.

Ez a  cella elment tőlünk nyugatra, egy pár képet sikerült lőnöm a Gellértheggyel az előtérben...

...amikor egy - szerintem pozitív CG kicsapott kelet felé, az egyik ága a fejünk felett húzott el. Addig nem hallott erősségű zizegés előzte meg, majd abban a pillanatban, ahogy kivágott a villám egyik ága oldalra, hangos sistergés-zizegést énekeltek a vasak... Valami ilyesmi hangot hallottunk a fejünk fölött:
 
http://www.partnersinrhyme.com/soundfx/electric_sounds/electric_e-spark2...
 
Ettől felbuzdulva újabb gyászos futás következett a fedezékbe... Közel volt, na...
Pár perc múlva kióvakodtunk, de már a nyakunkon volt a következő cella dél felől. Szép lecsapók voltak benne...

...de lassan ismét vissza kellett vonulnunk, egyrészt mert zizegett a fejünk fölött az antennaerdő és a vaslétra, másrészt mert közben ismét bekapcsolt a tetőn valami szagelszívó ventillátor. Ez két szempontból is nem esett jól, az első, hogy valószínűleg a vizesblokkra volt kötve a légakna. A szagokból ítélve, elég sok ember erősen megijedhetett az égiháborútól, néha olyan buké jött fel, hogy nyugodtan rákönyökölhettünk volna. Az amazonasi indiánok simán nyilat mérgezhettek volna az ájerral, a nyílméregbékák pedig fellélegezhettek volna...
 
 A másik gond az volt, hogy az öreg szerkezet diszkrét hangjától még a nyócker kevésbé diszkrét zaját is alig hallottuk, nemhogy közeledő villámkisülésre figyelmeztető zizgést-sercegést... Így pedig elég gáz lett volna virgonckodni egy "villámmágnesen"...
 
Visszakanyarodva az eseményekhez, ebből az érkező cellából lett aztán az est fénypontja, félelmetes villámparádét kezdett el ontani.

Ezt már ismét az üveg mögül kezdtünk fotózni, később viszont olyan böszmület kerekedett, hogy a visszavonulóból is vissza kellett vonulnunk...  Egymást érték a lecsapók, gyakorlatilag folyamatosan villogott az ég, mintha stroboszkópoztak volna odakint. Némelyik villám pár száz méteren belül vágott be, majd egyszer csak megszólalt Zsu:  "menjünk le, valami rosszat érzek". Először arra gondoltam, hogy "Esküszöm, nem én voltam, biztos a ventilátor!" De aztán félretettem a viccet, olyan meggyőző volt a hangja, hogy szót fogadtam. A lépcsőfordulóban aztán egy addig nem látott hatalmas villanás,és rögtön-szinte azonnal- DURRRRRR!
 
'nyád! - gondoltam magamban. Kb. 50 m-re vágott be egy jóféle ménkű, az ablakok még vagy fél percig rezegtek az alukeretben. Valami ilyesmi lehetett...

Hihetetlen, de megérezte - vagy mittudomén mit csinált -,  hogy hozzánk így fog beköszönni a finálé... Az ijedtség elmúltával visszamentünk, lőttünk még egy pár képet az ablak mögül, majd mikor kissé eltávolodott a rendszer, kinéztünk a tetőre. Értelmes képet már nem nagyon lehetett csinálni, mert bár az ég északtól délkeletig folyamatosan villogott, a villámokat eltakarta a csapadék.
 
Közös egyetértésben úgy döntöttünk, hogy véget ért a móka mára, zárult "zizzzzzi" mókatára...