A Balaton feletti LP szupercella megfigyelése 2011. július 18-án

kaLman képe

Ma délután csodás szupercellás képződményt sikerült megfigyelnem a siófoki viharjelző obszervatóriumból. Az előrejelzéseknek megfelelően egy délnyugati-északkeleti csapásirány mentén haladt végig a Balaton mentén, és este 6 körül ért Siófokra. A nagy zivatarhoz képesti üllő szinti szélsebességek (25-30 m/s) már a nap elején arra engedtek következtetni, hogy jellemzően LP szupercellák fognak kialakulni, így nem is ért teljesen meglepetésként, amikor a cella érkeztével megpillantottam az RFD-ben a szinte teljesen csapadékmentes felhőalapot. Az alábbi képen a ciklonális értelmű nyíl mutatja a világosan kivehető tiszta rés ("clear slot" - a lefelé mutató szürke nyíl) által szépen kirajzolt és már okkludálódó, de falfelhőt abszolút nem tartalmazó mezociklon helyét. 

Mindettől egy kicsit délre a flanking line-on egy újabb mezociklon fejlődött:

Ahogy az ilyenkor gyakran történni szokott, az okklúzió és az egyre intenzívebbé váló RFD miatt a régi mezociklon helyét hamar elfoglalta a leáramlás, ami egy csodálatos downburst képében (széttartó nyilak) mutatkozott meg (a ciklonális értelmű nyíl már az új mezociklon forgását illusztrálja):

Az új mezociklonban is hamar megjelent a tiszta rés (ismét szürke nyíl):

Közben a downburst Balatonfüreden 86 km/h-s, Siófoki áthaladásakor pedig 80 km/h-s széllökést produkált.
A mezociklon majdhogynem a fejem felett haladt át, és alkalmam nyílt hátulról is lefotózni: 

A cella nagycseppes záport adott, jég nem hullott, bár az RFD zöme az Balaton közepén és az északi part mentén haladt végig, ott esetleg produkálhatott jégesőt. Érdekes volt tapasztalni, hogy egyáltalán nem produkált elektromos jelenségeket, bár később, ahogy eltávolodott tőlem, a SAFIR tanúsága szerint már néhány kósza villámot kiszenvedett magából. Ugyanebből a cellából Stormanék nem messze vadászat közben már falfelhőt is megfigyeltek, amit innen is sikerült lekapni: 

A fenti képen már a hátoldalon is megfigyelhető némi csapadék, ami arra utal, hogy a cella kezdett klasszikus jelleget ölteni, amit Anarki Gábor Velencei-tó melletti biciklis vadászata alatt készült képek is alátámasztani látszanak (http://szupercella.hu/node/1045). És akkor most következzen igazi nyalánkságként a fenti folyamatokat remekül illusztráló time-lapse videó, amit a torony tetején található, az OMSZ tulajdonát képező fotómasinával készítettünk:

http://youtu.be/GzGqE8VyBYE

Storman képe

Kálmánkám, ez igen szép

Kálmánkám, ez igen szép munka, korrektek a magyarázó ábrák is, zsír :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu