3 szupercella Svédországban

Nem gondoltam, hogy az egy hetes svédországi kintlétem utolsó napján, július 2-án izgalmas konvektív helyzetnek leszek tanúja Európa ezen nem éppen szupercellákról híres táján, de a légkör ezúttal nem az általában megszokott forgatókönyv alapján viselkedett.
 
A napom Malmöben egy kellemes délután 3 órai ébredéssel indult, majd a szinte még félálomban elköltött reggelimet egy nagyon hangos, furcsán magas hangfekvésű reccsenő csattanás szakította félbe. Először nem is értettem, hogy mi történik, olyan volt, mintha egy közelben felrobbanó tüzijáték-rakéta lett volna, de aztán a következő reccsenés egyértelművé tette, hogy itt bizony szokatlansága ellenére mennydörgésről van szó. Az alvástól még résnyire szűkült tekintettel kinéztem az ablakon, mint egy gülüszemű madárfióka, és a látványtól igen hirtelen megélénkült a vérkeringésem. Körös-körül látványos sebességgel tornyos gomolyfelhők és zivatarfelhők emelkedtek a magasba, struktúrájuk erősen szerveződött működésről árulkodott.

Már az első pillanatban éreztem, hogy itt akár szupercella is könnyen kifejlődhet. A troposzféra különböző szintjein teljesen eltérő irányba mozgó felhőzet jelezte az erős szélnyírást, így a labilitás mellé megvolt a szupercellákhoz alapvetően szükséges másik komponens is. Az alábbi GFS-térképen ugyan a két paraméter átfedése nagyon határesetnek tűnik, de a valóságban a paraméterek egybemetszése mégiscsak elégséges feltételeket teremtett. Érdemes megfigyelni a Skandinávia É-abbra lévő területein előálló, 4000 J/kg-ot is meghaladó SBCAPE-et, mely érték finoman fogalmazva nem túl gyakori arrafelé (még nálunk sem).

Két cella volt igazán érdekes, melyek kb. DNY-i, NY-i irányba haladtak. A fejlettebb, kissé öregebb, pár km-re lévő jószág már távolodott tőlem, de tisztán látszott, hogy egyre jobban összeszedi magát. A fel- és leáramlás teljesen elkülönült, és a fő feláramlási torony alapja gyakorlatilag teljesen egybeolvadt a percek alatt kialakuló falfelhővel. Ez a képződmény igen gyorsan kiterebélyesedett, és feltűnően gyorsuló forgást produkált. A falfelhőhöz kapcsolódó farokfelhő mutatta, hogy a böszme hogyan szipákol a csapadékzóna felől.

Sajnos a kilátást a közelben lévő házak eltakarták, így a közvetlenül a horizont közelében lezajló eseményeket nem láttam. Emiatt valószínűleg az esetleges tornádóból sem sokat láttam volna, de a hevesen forgó falfelhőt szemlélve nem lepődtem volna meg, ha este a hírekben tornádóról számolnak be. Az immár egyértelmű szupercella azonban egyre messzebb került tőlem, kiment a tenger fölé, így viharvadászatra semmi esély nem volt (bár hajóval még nem próbáltam, lehet, hogy azt kellett volna csinálni :)).

Továbbá a másik, közelebbi cella is egyre jobban eltakarta, mely időközben pár perc alatt néhány olyan közeli lecsapóval riogatott, hogy majd' megsüketültem. Különös módon fejlődésének későbbi stádiumában már alig dobott le villámokat, pedig még egy darabig rendesen életben maradt. Az RFD kifutófrontját megfestő peremfelhőcske is megjelent rajta, valamint ideiglenesen egy igen alacsonyra leérő, de kis méretű falfelhő is feltűnt. Ezt a szupercellát az előző példányhoz képest a viszonylag kis méret és a kompakt megjelenési forma jellemezte. Amikor fölöttünk járt, pár perces záport dobott le, melybe bors-borsó méretű jégszemek is keveredtek.

Időközben újabb, gyanús kinézetű feláramlással rendelkező cella ért fölém, mely ekkor még nemigen termelt csapadékot, csak pár km-rel azután, hogy áthaladt fölöttem. Ekkor azonban hirtelen igen masszív, egybefüggő csapadékfüggöny ereszkedett le belőle, és egyre inkább kezdett szupercellára hasonlítani.

A roppant kiterjedt feláramlási alaptól élesen elkülönülő leáramlás szélén, az RFD kifutófrontja mentén pillanatok alatt íves formájú peremfelhő képződött, majd az ehhez csatlakozó falfelhő, ill. a szakadozott farokfelhő is létrejött.

Azonban az újdonsült, immár 3. szupercellában sem sokáig gyönyörködhettem, mivel a nyomában egy újabb cella képződött, melynek csapadéka rövidesen fölém ért, és teljesen elfedett minden megfigyelésre érdemes dolgot. Később ez az ugyanott újra- és újratermelődő konvekció még igen sokáig fennállt, kb. 6 órán keresztül volt folyamatos zivatartevékenység.

Eme tartós zivatartevékenység oka az volt, hogy egy olyan elnyújtott formájú MKR fejlődött ki, amelynek cellái mindig annyival mozdultak odébb, amennyivel arrébb az ellenkező irányban létrejöttek az újabbak. Így az intenzív csapadékhullás folyton ismétlődően ugyanazt a területet érintette.

Ennek meg is lett az eredménye, másnap reggel még a szomszédos Dániában, Koppenhágában is láttam a villámárvíz nyomait az utakon összegyűlt hatalmas vízfelületek formájában, melyek miatt több helyen is forgalomelterelések voltak (mint kiderült, kb. 150 mm csapadék hullott le pár óra alatt). A különleges hangulathoz az is hozzájárult, hogy egészen szokatlan módon Malmöben még hajnalban is 17-18 C-fok volt, és a meleg a magas párássággal együtt szinte trópusi érzetet keltett.
 
A fentiekben leírt szokatlan időjárás szinoptikus skálán vizsgálva annak volt köszönhető, hogy míg Európa középső részét ÉNY-NY felől elözönlötte a hideg, addig egy adag meleg levegő felszorult Skandinávia térségébe, és egy önmagából teljesen kifordult ciklon a szokásos frontális elrendeződéstől merőben eltérően melegszektorával ÉK felől húzódott Malmö környékére. A melegfront aztán ebben a régióban állt szinte egész nap egy helyben, lehetőséget teremtve az említett MKR felépülésére.

Érdekes volt nyomon követni, amint az eset másnapján autóval Magyarország felé átszelve Európát, D felé haladva egyre rosszabb lett az idő. Németország D-i részén, ill. Csehországban már 10 C-fok sem volt, szinte földig érő, ólomszínű Nimbostratus borította az eget, lehangolóan esett az eső és elkeserítően fújt a dermesztő hideg szél. Viszont menet közben annál kellemesebb volt visszagondolni rá, hogy Svédországban éppen sikerült elcsípni egy olyan időjárási helyzetet, ami arrafelé ritkaságnak számít, vagyis 6 órán keresztül tartó zivatartevékenységet, megspékelve 3 szupercellával :)

Végezetül szeretném megköszönni vendéglátóimnak, avagy a húgomnak, Orsinak és a párjának, Levinek, hogy svédországi lakásuk éppen optimális pozícióban helyezkedett el a szupercellák megfigyeléséhez :)