Esetleg izolált, veszélyes szupercella, éjszaka MKR

Storman képe
Fokozat: 

Összefoglalás:
 
Térségünkben egy viszonylag lassú mozgású, ide-oda ingadozó, nagyjából DNY-ÉK vonalon húzódó frontálzóna helyezkedik el, melyen kisebb hullámvetések zajlanak. Az aktuális hullám a mai nap folyamán fejlődik ki, és okoz heves zivatarokra, szupercellákra alkalmas időjárást. Az alulról határeset 2-es fokozat mindenesetre inkább egy-két esetleges szignifikáns heves esemény miatt lett kiadva, mintsem a területi lefedettség mértéke okán.
 
Részletezés:
 
A Magyarország ÉNY-i felén nyugalomra jutott hűvösebb levegőre a délután második felétől kezdve ÉNY felől löttyen be egy újabb adag, némileg hidegebb levegő az alacsonyabb szinteken. Ez a hideg levegő aztán utoléri az említett hűvös levegő vonalát, mely kb. a Nagykanizsa-Budapest-Miskolc vonalon húzódik. Eleinte tehát ennek a zónának a környezetében lehetséges konvekció, majd később már inkább az érkező fronthoz köthetően.
 
A konvekciót mindenesetre több tényező is gátolja. Az említett vonaltól K-re komoly labilitás halmozódhat fel (MLCAPE 1000 J/kg fölött, SBCAPE 1500 J/kg fölött), de ezen a területen nagyon száraz a levegő. A vonal másik felén ugyan nedvesebb az alsó 3 km, de kisebb a labilitás. Feltehetően az események csak a délután második felétől indulnak be, amikorra maximalizálódik a labilitás, nedvesedik az alsó 3 km, és 500 hPa-on némi hidegadvekció mutatható ki, 850 hPa-on gyenge melegadvekcióval. Ekkorra a 700-400 hPa közötti differenciál örvényességi advekció is emelésbe billen a vonal környezetében. Kell is a segítség a feláramlásoknak, mert a kritikus zónában épphogy elérheti a konvektív hőmérsékletet a levegő. Mivel ráadásul némi CIN is gátolja a konvekciót, várhatóan csak meglehetősen elvétve, izolált cellák jöhetnek létre késő délután, kora este.
 
Az esetlegesen létrejövő, elég gyors mozgású cellák, amennyiben kibírják a 25-30 m/s-os 0-6 km-es szélnyírást, könnyedén szupercellává tudnak fejlődni. Ez hazánk egész területére vonatkozik - ahol egészséges feláramlás képes megmaradni, elsődlegesen szupercellával kell számolni. A legvalószínűbb, hogy késő délután, kora este érkezik az országba DNY felől szupercella, vagy a Dunántúlon pattan ki egy. Amennyiben ez a szcenárió valósul meg, veszélyes, jól fejlett izolált szupercellára lehet számítani (SCP 10-15!, STP 0.4!), tornádóval, akár 120 km/h-t elérő szélviharral, heves jégesővel. Ez most tipikusan az a helyzet, amikor nem túl nagy eséllyel és kevés helyen lehet vihar, de az fokozottan heves eseményeket produkálhat.
 
Estétől, ill. az éjszaka folyamán szintén lehet konvekcióra számítani egy K-ÉK felé haladó MKR formájában, a 700-400 hPa közötti differenciál örvényességi advekció ekkorra is jelentős emelést ad a Dunántúl, de inkább a Duna-Tisza köze területére. A tartós 800 J/kg körüli MUCAPE és a magas kihullható vízmennyiség szintén ezt a felállást támasztja alá.
 
Veszélyforrások:
 

  • heves szélvihar, akár 120 km/h szélsebességgel
  • heves jégeső
  • mezociklonális tornádó
  • főleg az éjszakai MKR miatt esetleges hirtelen árvíz, megfelelő terepviszonyok mellett

 
A heves zivatarok, veszélyes szupercellák kialakulása szempontjából fennálló kedvezőtlen feltételek feltehetőleg csak kevés helyen és nem túl nagy eséllyel engednek konvekciót, de ennek fokozott veszélyessége miatt indokolt a 2-es kategória. Az éjszakai MKR kisebb valószínűséggel, de szintén előidézhet heves eseményt.

Érvényesség kezdete: 2012. június 9. , 07 UTC
Érvényesség vége: 2012. június 10. , 05 UTC

Érvényesség vége: 
2012, június 10 - 07:00
Algieba képe

Békéscsaba-Fényesen a

Békéscsaba-Fényesen a megyében kialakult szupercella trappolt át, adva egy kiadós, mindent szétverős jégesőt. :-( Szerintem még néhány cserép is összetört.
http://pics.coldline.hu/pics/579225-20120610-B7sprH.jpg
A villámot viszont a távolodó, hihetetlenül kitartó "pécsi" cella eresztette az égre már itt Békés megyében. A maradéka a román határt is átlépte.

Villámárk képe

Szép jó estét! Huh... ez

Szép jó estét!
Huh... ez közel volt! Épphogy elmegy tőlünk (Szeged) É-ra ez a rémes paca a radaron. A déli vége adott pár csepp esőt, meg egy kis szelet is, de a heves villámtevékenység szerencsére elkerült. Aztán holnap reméljük a legjobbakat!

sztdummy képe

Én úgy számolok,hogy

Én úgy számolok,hogy Debrecent ma éjjel érheti el olyn 23-24 óra körül a rendszer.Én ide holnapra várom a nyagyobb eseményeket kb. 18-19 óra körül.Mjad meglátjuk.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu