Szupercellák kereszttüzében 06.22.

Képzeljük el azt, mikor az ember a vízen - távol a kikötőktől - arra lesz figyelmes, hogy kezd megállni a szél és a nap 40 fok magasan váratlanul eltűnik a homokos masszában, majd szép fokozatosan kirajzolja egy kiszélesedett üllő, azaz a Szombathelyi szupercella körvonalait. A kezdeti csodálat hirtelen filmszakadással ér véget. - Vihar előtti csönd. - Fordul a szél és pontosan tudtuk honnan jön… majd a következő mondat szakította át a dobhártyámat „– Gyorsan a mentőmellényeket! Lecseréljük a vitorlát, húzd le a fejed, fordulunk!!”

Bár a parthoz közel voltunk, viszont a kikötő még bő 6km-re, ami kocsival talán egy csettintésnyi lenne, de egy vitorlással... ahol a széllel együttműködve és annak kiszolgáltatva juthatunk előre... A másik gond, hogy a szélirány miatt ezt nem lehet a legrövidebb úton megtenni, előbb a közeledő szupercellával szembe kell haladnunk, a tó közepe felé, hogy onnan ráfordulhassunk a kikötőre, talán némi hátulról jövő erősítéssel, és olykor váratlan erősségű széllökésekkel...
Jobban körülnézve azonban nem ez volt az egyetlen "fenyegetettség", Keletre nézve - szerencsére kellő távolságra és távolodva - más is habzott az égen, melyről utólag megtudtuk, hogy a Budapesttől Dél-Keletre lévő zivatar bástyái.

A Balatonhoz és naplementéhez közeledve a Szombathelyi cella oszlani látszott, cserébe a fejünk feletti kék eget egyik pillanatról a másikra igen sötét felhők borították el, gyanús nyúlványokkal…

…és megindult a toronyképződés, melynek csúcsait olykor meg-megvilágította a lemenő nap. Szerencsére még az összefüggő bástyamezők képződése előtt sikerült kiérnünk alóluk, így már a partról követhettük nyomon, hogy „miből lesz a cserebogár”… avagy a Székesfehérvári szupercella születését!

A felvétel sajnos állvány híján a köveken gémberedve, kézből készült, de a cella fokozatos aktivitása talán így is megfigyelhető rajta. /Eredetileg a timelapse készítést szerettem volna kipróbálni néhány felhőn – ennek köszönhető eme „kompozíció” – nem gondoltam volna, hogy így bedurvul az a néhány „pamacs”, amit később már egy pillanatra sem lehetett otthagyni. : )/

A felhőzet között szép fokozatosan megjelentek a villámok, majd egyre sűrűbben. Nem volt olyan 2mp-es kép, amin ne lett volna villám - ha nem több - majd megérkeztek a lecsapók és minden oldalról folytak a villámok…

Mikor betelt az egyik kártyám, megragadtam az alkalmat, hogy közelebb osonjak az árbocokat és oszlopokat hátrahagyva. Ekkor természetesen egy hatalmas, dupla-lecsapóról is jól lemaradtam, mely szinte a felhő tetejéről érkezett a felszínre. Felettük pedig elkezdtek pislákolni a csillagok, gyönyörű látvány volt!

A sötétben egyre jobban kirajzolódott a felhő magja, mint valami lüktető szív, vagy más szerint olyan volt, mint egy vulkánkitörés…

Ismét kezdett ritkulni a villogás és mint valami röntgenfelvétel, vált egyre látványosabbá a csapadéksáv.

Az előttem levő cella villogásaihoz azonban újabb villogások társultak és ekkor tűnt fel, hogy az eddig diszkófénynek vélt fény a hátam mögött bizony közel sem az, aminek hittem. Ahogy zsibbadt végtagjaimmal próbáltam megfordulni, hogy jobban szemügyre vegyem, mi is zajlik mögöttem/felettem, ostorként csattant egy villám a kikötő felett…

Aztán Északról, Nyugatról, Délről újabb villámok közeledtek és bekerítettek minket, leszakadt az ég. Gyorsan elszaladtam a piros "viharvadász-ernyőért" :), hogy az alól folytassam az Északi események megfigyelését, miközben a Viharjelző állomás és a fejem felett cikáztak a villámok…

A nyugatról érkező felhőzet tova állt É-Kelet felé és kezdett elállni az eső. A nyugati felhőrésben újra előbújtak a csillagok. A túlparton pedig egy másik cella szórta lecsapóival az Északi partot, É-Nyugatról É-Kelet felé.

Néha egészen közel, szinte a vízfelszínbe csapódva érkeztek a villámok és volt ami csak épphogy megcsiklandozta az eget. Például mint ez az igen mosolygós villám. : )

A felhők jöttek-mentek és É-Nyugaton újra kirajzolódott egy szupercella, melynek látványos falfelhője mögött folyamatosan villogott az egyre habosodó felhőzet.

Ezt követte egy fantasztikus villámparádé a magasban, ahol a villámok a közeledő és egymásba torlódó felhők külső peremén ugráltak.

A villámok fénye olykor az ég alján a szupercella képződő falfelhőjét is szépen kirajzolták.

A magasban is hasonló felhőzet körvonalazódott, óriási gyűrűként közrefogva az északi partot.

Így az események kezdtek felgyorsulni, annál is inkább, mert az esernyő hirtelen az égbe szökött és megérkezett a 93km/h-s szél. Csattogtak a kötelek, dobálta a hajókat, kitépett néhány vitorlát, megtépte a fákat és 15 centivel megemelkedett a vízszint a kikötőben, majd pár percre rá, ismét leszakadt az ég.

~ Reggeli "nyalánkságok" /szintén 22-éről/ ~

Alig, hogy elhagytuk Érdet, a Velencei-tó felé menet különös felhőzet nyomult előre a szántások felett, örvénylő nyúlványai konkrét formát öltöttek. Utólag gyanítható, hogy ez fejlődött Budaörsnél Szupercellává, jégesőt okozva.

A túloldalon egy másik felhőzetből jól láthatóan ömlött az eső.

A cella a Velencei-tó felett is már gyakori villámlást okozott, de sajnos menet közben a házak között nem sikerült egyet sem elcsípni, csupán a felhőzet folyamatosan változó struktúráját.

És a cella közepe:

..érdekes csigaszerű formákkal a peremén...

A Velencei tavat elhagyva továbbra is igen különleges felhőzettel találkoztunk, hol alattuk, hol mellettük haladtunk el. Sajnos számomra még nem sokat mond, hogy melyik milyen légköri állapotra utalhat, így csupán felsorolás jelleggel mutatok néhány nekem tetszőt:

Székesfehérvár felett délelőtt:

Érdekes gyűrődés:

Fejünk felett hömpölygő "felhőláva"...

Utólag is izgalmas volt látni sokunk felvételeiből ugyanazokat a cellákat közelebbről és más irányból. Hogyan fejlődtek és mit műveltek, ezért is tartom nagyon hasznosnak ezt az oldalt, hogy sokunk szemszögéből átfogóbb képet kaphatunk a zivatarok lelki világáról, ami mindenkinek - akár csak nekünk a vízen - rendkívül hasznos!