Hidegfront sok-sok zivatarral és szupercellával

A 2016. július 12-én, 13-án átvonuló lassú mozgású hidegfront olyan szupercella-bőséggel állt elő, melyet korábban szinte még sohasem láttam. Csupán 1-2 hasonló esetre emlékszem, amikor több szupercella is áthaladt a térségben (pl. 2008. augusztus 15., 2011. július 14.), de ezek többnyire éjszaka történtek, így mindenképp párját ritkító a mostani eset. Mivel elég hosszú blogbejegyzés lesz ez, nem is szaporítom tovább a szót, belevágok a közepébe.

12-én a front előtt még igen meleg volt, 31-32 fokig emelkedett a hőmérséklet. Reggelre ugyanakkor az előző éjszakai alpesi zivatarok nyomán a talaj közelében északkeletire fordult a szél, mellyel már nedvesebb levegő szivárgott a nyugati határvidékre. A szél pedig egész nap keleties maradt, így a délebbre található szárazabb levegő nem tudott teret nyerni magának a térségben. Mindemellett igen nagy mértékű labilitás alakult ki délutánra.

Ilyen feltételek mellett érkezett az a zivatarrendszer, mely délután alakult ki az Alpokban. Az egyik legerősebb, szupercellás góc, mely Graz mellett alakult ki, a délnyugati áramlásból egyre jobban kitérve Szombathely felé vette az irányt, így én is elvonatoztam a város déli határába (Szombathely-Szőlős). Nem sokkal 6 óra előtt értem oda, akkor már nagyszerűen látszott a közeledő cella fő feláramlási tornya a terebélyes üllője alatt, melybe a szárnyfelhő-tornyok felől folyamatosan nőttek bele a gomolyok, az alján pedig már látni lehetett a kavargó fractus-okat.

Ahogy a cella közelebb ért, feltűnt alatta a csapadéksáv, majd kisvártatva a falfelhő is megjelent.
 

Csak álltam a vasúti sínnél, és néztem, ahogy közeledik a szupercella, melynek szinte a földet nyaldosó falfelhőjéhez egyre szebb farokfelhő kapcsolódott, folyamatosan szívva magába a nedvességet az előodali leáramlás felől. Eközben a cella mögé besütő nap révén látványos Tyndall-sugarak fokozták a látványt, az élményt pedig az ekkorra már szünet nélkülivé váló dörgés, morajlás.
 

Mikor a város közelébe ért a cella, a hátoldali leáramlásából is markáns csapadék indult meg. Ekkor eszembe jutott egy MetNet-tag által készített vicces AC/DC Thunderstruck szinkronfordításban (link) szerepelő "el voltam kapva a vasúti sín közepén, körbenéztem, és tudtam, nem volt visszafordulás" sor, ami lassan valósággá kezdett válni (még ha a dalban nem is erről van szó). Mentve a menthetőt, gyorsan visszasétáltam a megállóba, ahol egy nyugat felé nyitott belállóban vártam a nyugat felől érkező szupercellát...
 

A peronról azonban még kihasználtam az utolsó pillanatokat, és megörökítettem az éppen felettünk átvonuló mezociklont.
 

Aztán jött, aminek jönnie kellett, vagyis az intenzív eső viharos széllökésekkel. A beálló leghátuljába állva azt sikerült elérni, hogy csak a lábam ázott meg. Szerencsére azonban a vonat is jött, amivel mentem haza, így csak 2 percig élvezhettem a vihart. Ráadásul épp akkor gyengült le egy pillanatra az eső, amikor odaért a vonat és be kellett szállni, majd akkor jött a fő hullám jéggel, amikor elindultunk.
 

Ott én kb. 1,5-2 cm-es jégdarabokat láttam, a város középső és északi részén viszont 3 cm körüli átmérőjűek is hullottak. Ezt megerősítette a nővérem is, aki a belvárosban tartózkodott a vihar idején, és az elvonulta után fotót is készített a jégről.
 

Mindeközben én már a vonatról és immár hátulról néztem a szupercellát, melynek csapadéka Balogunyom határáig ért, és szivárvánnyal vonult keletre.
 

De ezzel még nem volt vége az eseményeknek. A szupercella gust frontja ugyanis bedurrantotta a légkört a környéken, és kora este már nálunk itthon is kialakult egy kisebb zivatar, bár ez nem bizonyult látványosnak, és tőlünk északkeletre erősödött meg jobban. Este pedig északnyugatra is elvonult egy cella távoi dörgéskkel, majd éjjel még kisebb záporok is előfordultak a környéken.

Július 13-ára virradóan a talaj közelében átvonult a hidegfront, de a magasban még mindig délnyugati maradt az áramlás. Így alacsonyszinten ugyan stabilizálódott a légkör, de a magasabb szinteken még mindig maradt labilitás. Ennek jeléül már reggel kialakult egy szupercella Karintiában, mely szépen mendegélve a határ térségéig jól fejlett maradt. Utána viszont kilépett az Alpok szélárnyékból, és a mérsékelt-élénk északi szél meg is pecsételte sorsát. Ennek ellenére középszinten még látszott a mezociklonja, amint elvonult tőlünk északra, és még folyamatosan gomolygott, illetve egy dörgést is hallottam belőle.
 

Ezt követően délutánig nyugalom következett. A front viszont kicsit visszahullámzott, így jelentősen gyengült a szél, és még 26-27 fok körül tetőzött a hőmérséklet. A délután közepén Szlovéniában jelentős zivatarképződés indult meg, és két szupercella is minket vett célba. Az első még "elfüstölt" Szentgotthárd mellett, a második azonban még inkább erősödött is kicsit, amint átlépte a határt. Mivel ezúttal házhoz jött az akció, elég volt a falu szélére kibicikliznem. Amikor kiértem, láttam, hogy nem is egy, hanem két szupercellával van dolgom. Az eredetitől délre ugyanis egy másik is kialakult, így kezdetben mindkettőt lehetett látni (az eredeti mezociklonja a képen középtájt, míg a másiké bal oldalon, a fa mellett látszik).
 

Az elülső eredeti cella hamar eltakarta a másikat, de ez nem volt nagy baj, hiszen a látvány kiváló volt. A szupercella közelebb érve elképesztően csavarodott struktúrát vett fel, miközben mindenfelé csapkodtak belőle a villámok.
 

Ennek a képnek stílszerűen "A két forgó" címet lehetne adni.
 

A falu határában már tankönyvbe illő megjelenése lett a cellának, lencseszerű feláramlási alappal, falfelhővel és jobb oldalt egy beáramlási sávval. Ekkor azonban már kezdett cseperegni az eső, és egy csattanós lecsapó is jelezte, lassan ideje visszaindulnom. Végül a cella java kissé délre vonult el tőlünk.
 

A szupercella mögött rögtön érkezett a később a Balatonra is lecsapó zalai fenevad, mely ugyan jóval délebbre haladt tőlünk, de az északi részén az üllője alatt kis "beágyazott" cellák alakultak ki. Ebből az, ami minket érintett, szintén mutatott szupercellás jelleget, igaz csak rövid ideig.
 

A napnak azonban még messze nem volt vége. Hiába hűlt le a levegő, a légkör még mindig labilis maradt, és este újabb zivatarok érkeztek délnyugat felől. Elsőként egy szupercella jött vacsorára, alacsonyszintű felhőtányérokkal tálalva a mezociklonja alatt, bár a szürkület és az előző cellák után párásabbá váló levegő már nem biztosított kitűnő megfigyelhetőséget.
 

Mire a cella közelebb ért, már csak az alsó tányérja maradt meg, és a struktúrája is szervezetlenebbé vált.
 

Viszonylag kis mérete ellenére a cellát elképesztő lecsapóparádé jellemezte. Volt olyan pozitív lecsapó is, mely az üllőből indult, végigszaladt a szárnyfelhő-tornyok tetején, majd a mezociklonnál csapott le a földre. Bár elkapni egyet sem sikerült, mert ahhoz még túl világos volt, videón azért megörökítettem néhányat, és utána kiszedtem az érdemleges képkockákat.
 

Ezután a látványosságoknak már vége volt, de a zivataroknak még mindig nem. Este érintett minket egy kisebb zivatargóc, éjjel pedig egy kiterjedtebb zivatarrendszer érkezett nyugat felől. Ezeket már nem kísérte jelentős zivatartevékenység, de a rendszerből jelentős csapadék hullott, így a napi csapadékösszeg 45 mm lett (az éjjeli tömb előtt 7-8 mm eshetett összesen). A hidegfront tehát összességében igen mozgalmasnak bizonyult.