Felhőszakadárok csúcsformában, avagy szupercellák és downburst-ök célkeresztjében

….és bármerre néztünk, hasonló látvány fogadott, míg felettünk ekkor még csak időnként cseperészett az eső:

Lenti képen látható égi-kígyó kezdemény…

...idővel jókora méretűre hízlalta fel magát…

…és panorámában megfigyelve egész jól nézett ki ez a peremfelhőszerű képződmény:

Mielőtt körben, szinte mindenütt lehúzták volna elénk az esőfüggönyt…

…előtte, az egyik keletre kipattant cellából jól megfigyelhető volt egy downburst ténykedése:

Délutáni vadászatunk ezzel a légzuhataggal, és annak megfigyelésével/dokumentálásával elérte kitűzött célját. Nem volt értelme tovább menni keletre, mert csak masszív csapadék fogadott volna, zéró látvánnyal fűszerezve, így lassan hazafelé araszoltunk. Mondjuk nem nagyon kapkodtunk, mivel messze nyugatra úgysem történt semmi érdemleges, úgy voltunk vele, errefelé figyelgetjük még egy kicsit az időjárást. Láttunk is tovább cellákat megszületni a már sokat emlegetett konvergenciazónán, Szolnok irányában:

Mókás volt, ahogy a csapadékát kieresztő cella mintha „kettévált” volna…;)

Közben a mellette közeledő borzos hajú cella is kiáramlás dominánssá vált: 

Viharvadászatunk első köre aznapra le is zárult, így hazajöttünk hozzánk Tószegre, egy kis pihenőre. Még láttuk lehetőségét, hogy nem zárul ezzel le a nap, úgyhogy beszélgettünk, palacsintáztunk, gyerekeket neveltünk, majd estefelé észrevettük a radarképen, hogy a Duna vonalában beindult egy cella, ami az estéhez közeledve egyre inkább szupercella gyanús volt a növekvő szélnyírásnak köszönhetően, amit a modellek mutattak. A cella mozgását vizsgálva az bizony Szolnok felé igyekezett. Nem tűnt kispályásnak a „kicsike”….

 

…ráadásul, amit ekkor még nem tudtunk, (mert közben elviharzottunk ismét a 4-es főúton, csak ezúttal nyugati irányba), a cella gyönyörű kettéválást mutatott a radaron:

Az ERŐ második köre:
 
Szóval mi erről mit sem tudva siettünk Cegléd felé…

…mert bíztunk benne, hogy talán még nem lesz teljesen sötét, mire odaérünk, és ha érzésünk beigazolódik majd, és SC-t találunk, akkor születhetnek majd jó fényképek. Az ezután következő események, azonban minden reményünket felülírták, és űberelték.

Már Abony magasságában jól kirajzolódott számunkra egy hatalmas feláramlási torony, ami sugallta nem túl szelíd természetét a cellának, Cegléd határához érve pedig muszáj voltunk megállni, ahol éppen tudtunk, mert tankönyvbe illő klasszikus szupercella példány került a szemünk elé, aminek alján ott díszelgett minden viharvadász egyik legkedveltebb felhőfajtája, a falfelhő.

De gyakorlatilag tisztes távolságból egy sor szupercellára jellemző felhőformáció „leolvasható” volt. Fentről lefelé: visszanyíródó üllő, csapadékmentes feláramlási torony, szárnyfelhőtorony, falfelhő és az ahhoz kapcsolód farokfelhő:

A fenti kép, így kicsit kikontrasztolva talán sejtet már valamit abból a hatalmas meglepetésből, ami ezután következett számunkra, és amire itt még mi egyáltalán nem gondoltunk. A meglepetésre mindjárt visszatérek, addig esetleg tessék nézegetni a képet, és megpróbálni megfejteni, mi a furcsa rajta.
 
Közben, viszont muszáj elmesélnem, hogy miután még egy kicsit közelebb autóztunk a cellához, az utolsó, Ceglédi belvárosba tartó leágazásnál, befordultunk a város irányába, majd rögtön ezután egy jobbossal, egy, a 4-es melletti földúton találtuk magunkat, ami Szabó Lajos bácsi földjére vezetett. Na jó, ekkor még nem tudtuk, hogy így hívják, de miután kiszálltunk gyakorlatilag a kukoricásának szélénél, fotózás, és megfigyelés céljából, a Gazda egyből megjelent, Devilstorm pedig hatalmas diplomáciai érzékkel barátkozott össze vele pár percen belül. Ilyen gyors ismerkedést, és élettörténet mesélést már régen láttam, vagy inkább hallottam, mert én közben csak a fényképezőgéppel „bajlódtam”, bízva abban, hogy Sanyinak köszönhetően nem leszek vasvillával megkergetve… :)
Szóval Sanyi sok mindent megtudott az öregúrról, miközben próbált koncentrálni az előtte pompázó égképre, mert hogy igencsak érdemes volt benne gyönyörködni:

Mit is mondtam nem rég…?

Valami meglepetéssel volt kapcsolatos ugye…?

Akkor tessék kicsit alaposabban megnézni a lenti képet (itt már közelebb volt a zivatar):

Esetleg még egy kicsit közelebbről…

…És esetleg zavaró tényezők (villanypózna) nélkül:

Ez bizony kettő szupercella!!! Mint később a radarképek tanúsága alapján is kiderült, miközben közeledett a Szupercella Cegléd felé, létrejött előtte közvetlen egy másik is, ami gyakorlatilag egyből bepörgött, és olyan szerencsésen haladtak kéz a kézben, hogy egyik sem nyírta ki a másikat, hanem pont Cegléd környékén, mindkettőnek gyönyörűen megfigyelhető volt a struktúrája. Hát, ha ez nem mázli, akkor nem tudom mi az… :))

A 120 km-es, Bp.-i radaron bejelöltem, kb. honnan figyeltük meg a két szépséget…

….és a valóságban is tényleg így nézett ki, mint láttuk, és mint lentebb látni is fogjuk, mert (elnézést, de) ezt a látványt nehéz megunni:

Szerintem nem kell ecsetelnem, itt már milyen lelkiállapotban voltunk…. :)

(Zavaró tényezők nélkül):

Vészesen közeledett a fenevad, és azért átsuhant az a tényező is az agyunkon, hogy ez a cella valószínűleg nagy pusztítást fog maga után hagyni, így ez azért rontott jelentősen a felfokozódott hangulatunkon.
A háttérben megjelenő downburst viszont ismét tovább fokozta a kedélyeket:

Sanyi barátom ekkor már igen csak sűrgetően próbált noszogatni, hogy szedjem össze a cókmókomat, mert nyakunkon a brutális jégeső…

De mivel közben szinte teljesen este lett, én még nagyon szerettem volna 1-2 villámot is megörökíteni. Hát, egy vérszegényet sikerült azért a legvégén:

Ezután már nem volt pardon! Devilstorm üvöltött, hogy most esett le az első 3-4 cm-es jégdarab az égből közvetlen mellé, és pattant vissza térdmagasságig, úgyhogy sürgősen pucoljunk! Természetesen ekkor már engem sem kellett biztatni, mert nem szerettem volna, ha bármelyikünk fején landol egy ekkora jégszem. Sanyi barátom a vendéglátó gazdánk kezébe nyomta (kvázi szuvenyírként) a lehulló jégdarabot, ezzel is komoly nyomatékot adva Neki, hogy Ő is gyorsan húzódjon fedél alá, és amennyire láttam félszemmel az őrült pakolászás közepette, igen sietősre is vette a bácsika a figurát. Érthető módon.
A lenti kép még a jéghullás előtti, nyugodtabb időszakban készült… ;)  Utólag is nagyon köszönjük barátságos vendégszeretetét, és reméljük, végül nem lett nagy kára a vihartól!

Kb. 1 perccel az első szilárd halmazállapotú égi áldás után már iszkoltunk is el a helyszínről, és Abonyig meg sem álltunk. Szerencsére út közben hivatalosan is lehet száguldani 110-el  a főúton (többek között, ezen tény miatt hagytam az utolsó utáni pillanatra a visszaindulást), így lett egy kis időelőnyünk a szupercellákkal szemben. No, nem sok, de annyi éppen, hogy egy-két fotót lőjek ismét:

Panorámafotó! Nehéz bármit is hozzáfűzni! Így néz ki egy igazi vérengző fenevad az éj leple alatt „centikkel” előttünk:

…szinte halálosan néz ki, ahogyan egy később megtalált radarkép is mutatta. Legalább is a képet nézve először nekem egy halálfej jutott eszembe. Másodjára meg pici, zöld emberkék. :)

Képet megnézve, az sem elhanyagolható szempont, hogy ilyen lila színt (65 dbZ-s reflektivitást) sem gyakran láttam még az 1 km-es felbontású radarképen. Márpedig Szolnok előtt világító szemekként ott díszelgett, sőt Szolnokot elhagyva még nagyobb területen volt látható, miközben a radarechó gyönyörű V-formációt mutatott. Ekkor Magyarországon, sőt szerintem aznap is, ez volt a legdurvább szupercella, ami garázdálkodott a légkörben felettünk.

Szóval, ott tartottam, hogy Abony szélénél megálltunk fényképezni picit, majd siettünk vissza Szolnokra, és ekkor elkapott egy határozott, és nem alaptalan rossz érzés: ugye Sanyit nem ártott volna hazavinnem, mielőtt én is hazaindulok Tószegre. A képen jól látszik, hogy Devilstorm otthona („A”) azért nincs túl közel a mi kis otthonunkhoz („B”). Sejtettem, az időveszteség lesz a vesztem, de Őt mégis csak haza kellett vinni…

…úgyhogy igen, aki most arra gondol, hogy ezzel a kitérővel én megszívtam, az igen közel jár az igazsághoz. Miután könnyekig hatódott lelkiállapotunkat legyőzve, gyorsan elköszöntünk egymástól Sanyival Szolnokon, elindultam hazafelé, miközben tovább fokozódott bennem a rossz érzés…
Még alig mentem valamicskét a belvárosban, amikor előttem az égen, sűrű felhővillámok világították meg a végzetemet, amely időközben olyan közel ért hozzám, hogy immáron nem volt kérdés, hogy nekem tényleg „reszeltek”. Még nem esett az eső, de látszott, hogy a helyzet perceken belül változni fog. Ehhez képest, meglepően sokáig tudtam autókázni szinte csapadékmentes körülmények között, majd Szolnok déli határához közeledve bekebelezett a bestia. A lenti radarképen látható két fekete vonal közötti területen olyan downburstbe kerültem, amilyenhez hasonlót, csak egyszer éltem át, még 2010-ben, de az, akkor legalább nappal volt.
Furcsa véletlen, hogy az eset akkor is Devilstormhoz kötődött, csak akkor nem tőle mentem haza, hanem érte/értük mentem Szolnokra. :)
Sanyinak ezúton is üzenem, hogy most már rajta tartom a szememet, és ezek után, csak bárányfelhőket vagyok hajlandó vadászni vele napsütéses időben, vagy még azt se, mert képes lesz akkor is majd vihar kerekedni egy szempillantás alatt… ;)

A légzuhatagba kerülés élményét nem nagyon tudom leírni. Próbálja meg mindenesetre mindenki elképzelni, hogy alapból akkora felhőszakadás kerekedik, hogy szinte 0-ra csökken a látótávolság, ráadásul mindez este, mikor egyébként is korlátozottan lehet tájékozódni, és mindez egy kb. 100 km/h-s szélrohammal párosul, ami ellen folyamatosan ellenkormányoztam az autót, mert szinte le akart tolni az útról. Közben pedig az út menti fasorról szakadnak le az ágak… Végsebességem maximum 30-40 km/h volt, miközben erősen próbáltam felfedezni annak az útnak a nyomait, amin éppen gurulnom kellett, de ez nem nagyon sikerült. Ez a sebesség is csak azért volt ilyen „jelentős”, mert bennem volt, hogy mihamarabb kikerüljek olyan területre, ahol már nem volt fasor az út mentén, ugyanis féltettem a kocsit a röpködő ágaktól. Az egészséges menetsebesség inkább a 0 km/h lett volna…
Az út menti fákról folyamatosan leszakadó kisebb, nagyobb ágak erősen frusztráló hatással voltak rám, főleg, hogy az egyik nagyobb faágra sikerült is rámennem a kocsival, mert esélyem sem volt kikerülni: egyszer csak ott termett. Ilyen körülmények között, szinte majdnem vakon vezettem kb. 1-2 km-t, mikorra kikerültem a pokolfajzat karmaiból, és megmondom nagy őszintén ország-világ előtt (amolyan Regős Bendegúz módjára), hogy nem szoktam berezelni zivataros szituációkban, de most rezgett a léc erősen, és komolyan fohászkodtam, hogy csak épségben érjek haza szerető családomhoz. Ráadásul azon is izgultam, hogy ne kezdjenek potyogni az égből a termetes jégdarabok, de szerencsére legalább ez nem következett be, –e nélkül is volt éppen elég bajom. :)
A nap hőse számomra a kedves feleségem, Melinda, aki otthon tartotta a frontot a két lurkóval, bár Istennek hála Tószeget csak némi szélvihar érte el a szupercellából, de komoly gondot nem okozott, esőt meg még annyit sem…

Az ERŐ harmadik köre:
 
Hazaértem után, még jó ideig komolyan erősködött a szél Tószeg felett is, de egyértelműen látni és tudni lehetett, hogy kis településünk megúszta a pusztítást. Alig pihentem meg kissé, mikor is hosszú idő után a számítógépen ismét radarképet tudtam nézni, és hát elhűltem a látványtól:

A Szolnokot már elhagyó, és egyben jelentősen gyengülő szupercellát kettő másik követte, szinte ugyanazon az útvonalon, sőt kissé délebbi pályán mozogva, így Tószeg, egy az egyben beleesett volna pusztításuk zónájába. Na, gondoltam magamban, hogy is van az az ima, ami a kocsiban eszembe jutott?? Látható, hogy nem éppen gyenge, 60 dbZ-s cellácskák voltak ezek is, vélhetően jeges beütéssel. Mivel a közelebbi példány már nem volt túl messze, fáradtságom ellenére is kimentem a falu szélére kocsival, a szokott helyemre: onnan szerettem volna farkasszemet nézni az újabb jövevényekkel.
Igaz, nemrég remegett rá a lábam a gázpedálra a downburst közepében Szolnokon, de hát ez csak egy dolog… :)
 
Kiértemkor egyaránt tudtam még fotózni a tőlem keletre lévő, egyben távolodó, és downburst-öt okozó szupercellát, melynek a teliholddal együtt végérvényesen búcsút intettünk…

…és a közeledő cellákban gyarapodó (először inkább) felhővillámokat…

…később már lecsapókat is…

…melyek egyre közelebb kerültek (2 képkivágat jön):

Közben, folyamatosan hívogattam (míg le nem merült a telefonom) Rajmond cimborámat, hogy jó lenne, ha kiérne végre terepre, ha akar Ő is fotózni valamit. Nagy sokára meg is jelent, de nem tudott sokáig maradni, mert sűrgős „bulizhatnékja” volt a cimboráival. Természetesen lefotózott néhány szép villámot Ő is, közben pedig elmesélte, hogy Kőröstetétlenen fákat csavart ki a korábbi szupercella, valamint Szolnokon is ezerrel dolgoznak a katasztrófavédelmis emberek…
Visszatérve az éppen aktuális helyzethez, mindenképpen elmondható, hogy ragyogó villámokkal ajándékozott meg a légkör még így utoljára, a nap záróakkordjaként:

Közben, csak egy dolog lett gyanús, mégpediglen, hogy nem nagyon jött közelebb hozzám az érkező cella, hosszú idő elteltével sem, sőt még a csapadékát is megúsztam. A villámok pedig elmúltak…
 
…most mi van? Ennyi volt?? Mindkét SC pont a szemem előtt hullott darabokra, csak a sötét éjszakában ez nem volt megfigyelhető??? IGEN! Pontosan ez történt! Visszanézve ez jól látszódott radaron. Lenti képen a lila „x” mutatja, honnan fotóztam, és az is látszik meddig jutott el az első szupercella (a második már mögötte nem sokkal meghalt), illetve annak csapadéka. Ekkora mákot már megint… :)

Azt hiszem elmondható, hogy ezen a napon maga Tószeg is a szerencse kegyeltje volt, ha még a helyi lakosok zöme erről mit sem tud, ugyanis egyből 3 fenevad pusztíthatott volna nálunk (ezzel jún.22.-e beírta volna magát szerintem községünk történelmébe), de ennek ellenére, semmi komoly kár nem lett hál’Isten.
Összefoglalva: mi, a Felhőszakadárok, valamint személy szerint jómagam is, életünk legütősebb napját éltük át, egy fél naposra sikeredett maratoni Viharvadászaton, melynek alkalmával volt szerencsénk a tornádón kívül minden, heves zivatarokhoz társulni szokott veszélyes elemet szinte a bőrünkön érezve megtapasztalni. A rengeteg szerencse mellé (szintén) szerencsére jó döntések is társultak, így minden helyzetből ki tudtuk hozni a maximumot.
Ez a nap végérvényesen bebizonyította nekem, amit már egyébként is tudtam egy jó ideje: a Felhőszakadárok párosa nem egy elveszett páros…
 
Legvégére még egy apró, személyes jellegű költői kérdés: ha Felhőszakadárok tagjaként az elmúlt években sikerült megélnem 2 brutális (légzuhatagos) felhőszakadást, akkor a frissen alapított Tószeg-Twister formációban mi várhat rám a következő években?? Kezdek aggódni kicsiny lakóhelyemért…
 
A napi történésekről összeállítottunk egy kis összefoglaló videót is:

LINK