Egészen minimális esély komolyabb időjárási jelenségekre

Neofita képe
Fokozat: 

Ahogy a cím is sugallja, jó eséllyel semmi olyan érdemleges eseményt nem fog okozni a hazánk keleti felében tevékenykedő sekély ciklon, ami említésre méltó lenne, de talán két jelenséget ki lehet emelni, amire ha nagyon kicsi esély is ugyan, de kínálkozhat. Az Alföld területe felett elhelyezkedő tartósnak ígérkező konvergencia vonal, elegendő alsó színtű labilitással párosuhat ahhoz, hogy némi horizontális nyírás segítségével nem mezociklonális örvényeket, és tubákat hozzon létre az ország keleti felében. A vélhetően nem sok szerephez jutó napsugárzás ezt a folyamatot a labilitás növelésével jelentős erősítené, így ez lehet az egyik kerékkötője is a folyamatoknak.Szintén a keleti régióban a konvergenciához, valamint ahhoz a tényezőhöz kapcsolódóan, hogy a egyes területek felett a cellák lelassulhatnak, illetve egy helyben toporoghatnak az áramlási viszonyok miatt, nem lehet kizárni egyszerre nagyobb mennyiségű csapadék lehullását sem. Viszont, várhatóan ez csak erősen lokálisan, és csak nagyon kis eséllyel okozhat esetleg villámárvizet megfelelő terepviszonyok mellett.

Összefoglalva: vélhetően nem fog sok említésre méltó jelenséget produkálni az időjárás, melyre a mérsékelt labilitási és enyhe szélnyírási viszonyok jellemzőek a mai nap folyamán, de a fenti, gyenge esélyek miatt egy felkiáltójellel megemlékezünk eme szép szombati napról.

Érvényesség vége: 
2016, április 10 - 06:00
bery képe

Adria: A szokásosnál 2 fokkal

Adria: A szokásosnál 2 fokkal melegebb a tengervíz. A felhalmozódott energia intenzívebb viharok kialakulását segíti.

bery képe

Hát igen... Itt a szezon! A

Hát igen... Itt a szezon! A 2016-OS szezon durvának ígérkezik! Fel van forrva az Adria....

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu