Újabb tubák, bizonytalansággal

Neofita képe
Fokozat: 

 
Érvényes: 2013. 06. 05 00:00
 
 
Összefoglalás:
 
Észak felől egy okklúziós front lesz a vendégünk a nap folyamán, ami nem sokat változtat helyzetén az előttünk álló időszakban. A magas talajszintű labilitás, átfedésben a fronthoz tartozó alacsonyszintű nedvességkonvergenciával, egyéb tényezőket is figyelembe véve és meglehetős bizonytalanság mellett, de lehetőséget teremthet nem-mezociklonális tuba/tornádó kialakulásának. Erre legnagyobb esély az Északi-Középhegység vidékén és a középső országrészben van. Ezért 0-s fokozat kiadása indokolt.
 
 
Részletezve:
 
A zivatarok megjelenéséhez szükséges nedvesség a modellek alapján bőven rendelkezésre áll, és az okklúziós front, valamint a hozzá tartozó nedvesség konvergencia elegendő emelő tényezőt jelent majd a nap folyamán erősebb záporok, néhol zivatarok kialakulásához. A labilitás viszont már csak inkább az északi és középső országrészben lesz kiemelkedő
(500-800 J/kg), melynek egy jelentős része esik az alsó légrétegekre is: sbCAPE=100 J/kg körül. Mindezek mellett viszont, az alsó szinten felhalmozódó labilitás mértéke a modellek által várt sok felhőnek köszönhetően bizonytalannak számít, és ha nem tud kellő talajalapú konvekció végbemenni, úgy a nem-mezociklonális tubák sem fognak várhatóan létrejönni! Pedig több tényező szól a jelenség kialakulása mellett: úgy mind, az alacsony felhőalap, a 700 hPa-on tartósnak mutatkozó pozitív örvényesség, a szintén tartósan, egy területen veszteglő nedvesség konvergencia zónák, mind-mind támogatóan hatnak. A zivatarok típusa elsősorban multicellásnak ígérkezik a kb. 10 m/s –os 0-6 km-es szélnyírásnak köszönhetően, de nem lehet teljesen kizárni, hogy lokálisan kissé magasabban alakuljon ez az érték, és marginális szupercella alakuljon ki, elsősorban az ország északi részén. Bár ennek tényleg kicsi az esélye, de nem teljesen kizárható. A nedves hőmérséklet 0 fokos szintjének, és a megfelelő zónába eső CAPE viszonylagos magas voltának következtében intenzívebb zivatarban előfordulhat 1-2 cm-es szemekből álló jégeső is.
 
 
Veszélyforrások:
 
-        Felhőszakadás: Lokálisan jelentős mennyiségű (>30 mm) csapadék hullhat, ami megfelelő terepviszonyok mellett, villámárvizet okozhat.
 
-        Jégeső: 1-2 cm-es szemekből álló jégeső előfordulhat.
 
-        Tuba/tornádó: Ma bizonytalan eséllyel ugyan, de kialakulhatnak nem-mezociklonális tubák, esetleg gyenge tornádók, elsősorban az Északi-középhegység térségében, másodsorban a középső országrész északabbi területein.
 
 
Kiadva: 2013.06.04 02:15
 
 
Készítette: Viharvadászok Egyesülete (Neofita)

Érvényesség vége: 
2013, június 5 (Egész nap)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu