Szeptemberi szupercella garmada Somogyban

fetcroll képe
A szeptemberi hónap igazából már a szezon végi időkről szól, ilyenkor kezdjük el visszanézegetni a főszezon közbeni eseményeket, kicsit várjuk már a sárguló faleveleket, a ködös hajnalokat és az első őszi fagyokat.. 
Idén viszont szeptember 16-ra esett az az időpont, amikor is a legtöbb szupercella haladt át Somogyban az észleléseim kezdete óta. Az Estofex nem adott ki riasztást a térségre, mivel valamilyen konferencián voltak Oscar van der Veldéék (vélhetően az ECSS-re készültek elő Horvátországban - a szerk.), de a szupercella.hu természetesen résen volt, és Storman szépen ki is vesézte a légköri felállást.
Délután négyig dolgoztam. Délelőtt borult volt az ég, aztán kisütött a Nap, és érezni lehetett a légkörben, hogy itt ma valami lesz. Azért is voltam bizakodó, mert eddig szinte minden helyzetből kihoztuk a maximumot itt Kaposvár környékén. 
Délután fél öt magasságában indultam el a feleségemhez Szigetvárra, ekkor már DNY felé szupercellás körvonalak tűntek fel, de fotózni nem tudtam, mert nem volt időm megállni.
Amikor Szigetvárra értem, akkor egyre szebben festett a szupercella DNY felé.
Gyors puszi a páromnak és rohanás ki a semmibe.

Ez a látvány fogadott.

Egyre közelebb ért, szórta a lecsapókat, olyannyira, hogy még egy gyors képre futotta, aztán irány a kocsi fedezéke.

Nagy felhőszakadás volt belőle, de jég nem, mivel csak a széléből kaptam.
18 óra magasságába indultam vissza Kaposvárra, de a radarképet ekkor nem igazán figyeltem, volt is meglepetés rendesen.
Nyugat felé folyamatos lecsapózás ment, és a villámok fényében egy hatalmas szupercellát vettem észre, az aznapi legnagyobbat. A radaron így festett: 

Belementünk autóval, és életem legnagyobb jégesőjével találtuk szembe magunkat. 3, sőt 4-5 cm-es szemek is hullottak, nagyon sűrűn, eleinte szárazon, majd megjött az eső is, hatalmas jégverés és felhőszakadás kezdődött, ami úgy 15 percig tartott is. Aztán egyik pillanatról a másikra elállt az eső és csillagos lett az ég. A kocsi teteje sajnos kicsit puklis lett a jégtől, itt-ott a festék is lepattogzott. Hencse előtt sok fát kidőntött a vihar, kerülgetni kellett hazafelé őket.
Hazaérve ránéztem a radarra és elhűlve láttam, hogy szupercellák hegye tart az ország felé DNY felől.

Gyorsan ki is autóztam a kaposújlaki reptérre és heves fotózásba kezdtem, mivel már egyre közelebb ért az aznapi harmadik szupercella.
Egyre szebben festett:

Pompás USA kaliberű látványban volt részem.

Egyre közelebb ért, szórta a lecsapókat és hatalmasakat dörgött, de csapadékot szerencsére nem adott egy cseppet sem, pár km-re ÉNY-ra húzott el.

Sőt, még érdekes tubaszerű nyúlványok is kialakultak benne.
Még pár kép a celláról.

Elvonult a cella,  de jött is  a következő, egyre északabbra mentek,  a fotózásuk is egyre nehezebb lett.

Ezután jött még vagy 3 szupercella, de hazamentünk, mert már igen késő volt.
Éjjel egy óra felé hatalmas robajra ébredtem, egy brutális, 65-70 dbz-s szupercella haladt át Kaposvár felett, ömlött a jég 5 percig és folyóvá változott az utca. Nagyon kemény cella volt.

Ez a szeptemberi nap feltette az i-re a pontot, nagyon kemény, már-már hihetetlen szezonunk volt itt Kaposvár környékén, amit szerintem jó pár évig nem lehet majd überelni!

Köszönjük időjárás, ha valami lesz, jelentkezek! :)

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu