Szupercella lehetősége délnyugaton és északkeleten nagy bizonytalanság mellett

Fokozat: 

Összefoglalás:
 
0-s fokozatú konvektív előrejelzést adtunk ki, mert előfordulhatnak erősebb multicellák, marginális szupercellák vagy szupercellák, ill. hozzájuk kapcsolódva esetleg heves események (2 cm körüli jég, 80-90 km/h feletti széllökés, 25-30 mm-t meghaladó csapadék), de a kialakulásukhoz szükséges légköri feltételekben - főként az elégséges labilitási energia terén - igen nagy a bizonytalanság (az előrejelzések inkább az alacsonyabb értékek felé húznak). Az esti órákban nem túl nagy területi kiterjedésű mezoléptékű zápor-zivatar csoport is kialakulhat. Elsősorban északkeleten nem mezociklonális tuba vagy tornádó sem zárható ki.

Makroszinoptikai áttekintés:
 
Északnyugat felől hidegfront érte el az országot, amely a talaj-közeli szinteken előresiet, a magasabb rétegekben azonban várhatóan napközben halad át fölöttünk. A front előtt MNSZ húzódik, amely lassan szorul ki délkelet felé, főként orografikus okokból azonban északkeleten és délnyugaton még a nap második felében is kimutatható a jelenléte. A nap második felében a front mögött északnyugat felől gyorsmozgású rövidhullámú teknő érkezik, amelynek peremét erős futóáramlás övezi mind a közép-, mind a felsőtroposzférában. Az erőteljes nagytérségű kényszerek a konvergenciákon létrejövő záporokat, zivatarokat főként a nap második felében átmenetileg „kisebb” MKR-ré is szervezhetik (erre valamivel nagyobb esély északkeleten van, a délnyugati tájakon ilyen szerveződés a határon kívül ill. érintőlegesen valószínűbb).
 

Részletezve:
 
A mai nap folyamán nagytérségű emelésből nem lesz hiány, a nap második felében érkezik erőteljes örvényesség-advekció ill. a fölénk húzódó jet bal kilépő zónája is erősíti a légrészek emelkedését. Az alacsonyszintű összeáramlás elsősorban –az orográfiai hatásoknak köszönhetően- a szokásos helyeken (északkelet, délnyugat) lesz erőteljesebb, ezeken a tájakon a nedvességi viszonyok (Td, nedv. konvergencia, 0-3 km-es RH és a Thompson index stb.) is elegendőnek mutatkoznak a mélykonvekcióhoz. Az előrejelzésekben az említett aktívabbnak mutatkozó helyeken (ÉK, DNY) erőteljesebb kiszáradás nem látszik, bár az ország közepén kialakuló relatíve divergensebb és szárazabb terület és a kiemelt térségek határán a T-Td 15 fok fölé is emelkedhet.  A szélnyírás északkeleten kisebb (0-6km: ~12-16 m/s, 0-3 km:~4-8 m/s) míg délnyugaton (főként a határvidéken) viszonylag tekintélyes értékeket (0-6km: ~15-23, néhol >25 m/s, 0-3 km:~8-16 m/s) vesz fel. A nem túl alacsony felhőalapok és a nem túl magas 0-1 km-es nyírás mellett a helikalitási értékek sem kedvezőek mezociklonális tornádóhoz. A konvergencia zónákon felhalmozódó alacsony szintű labilitási energia (0-3 km-es SBCAPE). ill. hőmérsékleti gradiens magas értékei alapján főként északkeleten néhol tuba vagy nem mezociklonhoz köthető tornádó azonban nem zárható ki.
A mai nap fő kérdése a labilitási energia nagysága és annak eloszlása (ill. szélnyírással való átfedése) lehet. A MUCAPE-ben igen jelentős különbségek adódnak a két nagy modell előrejelzésében. A GFS-ben északkeleten ill. a délnyugati határszélen nagyrészt 300-700, míg az ECMWF-ben  döntően 300-500 J/kg alatti értékek fordulnak elő. Összességében főként a délnyugati szélnyíráshoz ezek az értékek már kevésnek tűnnek (bár a szállítószalag profil itt erősebb támogatást nyújthat a celláknak), míg északkeleten inkább egyensúlyt tarthat a labilitási energia a mérsékeltebb szélnyírással. A magasban lassan csökkenő hőmérséklet, az előrejelzett légprofil a jégnövekedési zónában ill. a nedves hőmérséklet 0 fokos magassága alapján a kialakuló zivatarok okozhatnak jégesőt, amely egy-egy helyen 2 cm körül vagy kevéssel e fölötti jégmérettel is járhat, 3 cm-t meghaladó jégméretnek azonban kicsi az esélye.
 
 
 
Veszélyforrások:
 

  • Szélvihar: Elsősorban szupercellákhoz kötődően kis valószínűséggel kialakulhat 80-90 km/h feletti szélroham; Emellett igen kis eséllyel nem mezociklonális tornádó környezetében is lehet 90 km/h feletti szél

 

  • Jégeső: Erős multi-, vagy szupercellákban 2 cm körüli, esetleg fölötti jégmérettel

 

  • Felhőszakadás: egy-egy helyen, -főként egymást követő cellákból az északkeleti konvergencián-, nagymennyiségű (> 25-30 mm/rövid idő alatt) csapadék hullhat

 

  • Tuba/tornádó: Néhol előfordulhat nem mezociklonális tuba, esetleg tornádó, mezociklonális tornádó nem valószínű

 
 
Megjegyzés: Nagyobb előrejelzett labilitási energia esetén ez a helyzet a stabil 1-es vagy akár a 2-es fokozatot is megérdemelné.
 
 
Kiadva: 2014.06.20 06:25
 
 
 Készítette: Országos Meteorológiai Szolgálat és Viharvadászok Egyesülete (Derick)

Summary:
 
Category 0 was issued for low chance of supercells/strong multicells and it’s accompanying marginal severe weather events (slight risk for large hail (~2 cm) and wind gusts (>80-90 km/h) or excessive precipitation (>25-30 mm)). Along convergence zones an non-mesocyclonic funnel cloud or tornado event is not ruled out. Today’s weather is determined by a cold front and behind aloft a rapid moving short wave trough from northwest to southeast. Today the main issue would be that we could see significant wind shear (mainly in the southwest) with really uncertain instability  (typically with low CAPE values) conditions.    
  

Érvényesség vége: 
2014, június 21 - 08:00

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu