A viharmegfigyelések

A viharmegfigyelés a nagy rétegvastagságra kiterjedő, nedves konvekció vizuális észlelését jelenti. Ide tartoznak azok a konvektív képződmények is, amelyeket nem kísér villámtevékenység vagy mennydörgés, mivel ezek is produkálhatnak heves eseményeket.



A konvektív folyamatok legveszélyesebb kisérőjelenségei a tornádók, heves jégesők, heves széllökések és hirtelen áradások. Ezek észlelése történhet távérzékelési eszközökkel, amely főként a radaros megfigyelést jelenti illetve közvetlen vizuális megfigyelés révén. Utóbbiakat például az ún. viharmegfigyelők (angolul: storm spotter) végzik. A közvetlen megfigyeléshez in situ (magyarul eredeti helyen történő) méréseket is használnak, főként földfelszíni megfigyelőrendszer szélsebesség adatait.

Komolyabb kísérletek a tornádóriasztás megszervezésére az Egyesült Államokban a 20. század közepén kezdődtek. Az 50-es évek előtt a tornádók észlelésére csak az a módszer létezett, hogy valaki megfigyelte annak földet érését. A tornádóról helyi meteorológiai központok gyakran csak a zivatarok elvonultával értesültek. Azonban az időjárási radarok megjelenésével javult a helyi meteorológiai szolgálatokhoz közeli területekre kiadott heves időjárási jelenségek előrejelzése. Az első publikus tornádó figyelmeztetést (tornado warning) 1950-ben, az első tornádó riadót (tornado watch) és konvektív előrejelzést 1952-ben adták ki. 1953-ban megerősítést nyert, hogy a szupercellák kampós echója a tornádókkal hozható összefüggésbe. Az oldalsó képen az 1965-ben Twin Cities fölött átvonult tornádót kialakító szupercella radarképe látható, amely az akkori idők (60-as évek) technikájával (WSR-57) készült. Ezen jellegzetes radarkép struktúrát felismerve a meteorológusok több tíz kilométer távolságból is meghatározhatják, hogy mely zivatar produkál nagyobb valószínűséggel tornádót.

Viharmegfigyelés szabad szemmel

Az 1970-es évek közepén, az Egyesült Államok Nemzeti Meteorológiai Szolgálata (NWS) egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a viharmegfigyelők képzésére, hogy azok felismerjék és jelentsék a heves jégesőt, károkozó szelet, tornádót okozó zivatarok fő jellemzőt. A programot Skywarnnak nevezték el, és a viharmegfigyelők között helyi sheriff helyettesek, közkatonák, tűzoltók, mentőautó vezetők, rádió amatőrök, polgárőrök, viharvadászok és hétköznapi polgárok kaptak helyett. Amikor heves időjárási eseményekre van kilátás, a helyi meteorológiai szolgálatok kérésére figyelnek a veszélyes időjárási jelenségekre, azonnal jelentik a tornádókat, így a szolgálat időben adhatja ki a figyelmeztetéseket. A megfigyelők képzését általában a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat illetékes szervezetei végzik, akik aztán jelentenek a Szolgálatnak. A szervezetek egy publikus figyelmeztető rendszert tartanak fenn, amelynek részei a szirénák és a veszélyjelző rendszer (Emergency Alert System), illetve továbbítják a jelentéseket a Meteorológiai Szolgálatnak, aki aztán közvetlenül a NOAA időjárási rádió hálózatán (NOAA Weather Radio All Hazards) keresztül továbbítja az információkat és a figyelmeztetéseket. Az Egyesült Államokban több mint 230 ezer képzett Skywarnos időjárás-megfigyelő tevékenykedik.

Kanadában egy ehhez hasonló önkéntes időjárás-megfigyelőkből álló hálózat működik Canwarn néven, amely segít felderíteni a heves időjárási eseményeket, és több mint 1000 tagot számlál. Európában számos nemzet a Skywarn Europe égisze alatt szervezi meg a önkéntes megfigyelő hálózatát. Az Egyesült Királyságban a TORRO (Tornado and Storm Research Organization) tart fennt egy ilyen hálózatot az 1970-es évek óta.

Viharmegfigyelőkre azért van szükség, mert a radarokkal és a műholdképekkel nem tudjuk közvetlenül észlelni a tornádókat, azok csak annak lehetőségét mutatják. A radar és a műholdkép adatok rendszerint figyelmeztetnek még az események vizuális megfigyelése előtt, azonban tényleges kialakulását csak egy vizuális megfigyelő tudja megerősíteni, vagy adott esetben megállapítani, hogy a veszély nem áll fenn.

A viharmegfigyelő szabad szemmel képes meglátni azt, amit a távérzékelési eszközök nem tudnak, ez különösen igaz a radartól való távolság növekedésével. A radar sugarárnyalábja ugyanis fokozatosan magasabbra emelkedik a radartól távolodva a Föld görbülete és a nyaláb távolsággal történő szóródása következtében. Ezért a radartól távolabb eső zivatarok esetében csak a csapadékot és a magasabb szintek szélsebességeit lehet megfigyelni. Így pl. a tornádót kialakító szupercella mezociklonjából lehet, hogy a radar már nem is tud mintát venni vagy pedig a mért adat felbontása rossz lesz. Tehát bizonyos tornádóveszélyes időjárási helyzetek nem is detektálhatók könnyen radarral, és alkalmanként a tornádó kifejlődése gyorsabban is bekövetkezhet, mint ahogyan a radar el tudná végezni a méréseket, és megtörténne az utófeldolgozás.