Napzárta-lapzárta

Neofita képe

Némi gondolat a mai naphoz:

Mivel az előrejelzésben többször is felhívtam a figyelmet a szerdai nap konvekciós eseményeinek, valamint a hevesség mértékének bizonytalanságára, ugyanakkor valójában kialakult 1-2 zivatar, ami akár járhatott volna heves eseményekkel is a környezeti feltételeknek köszönhetően (lehet járt is, de információnk nincs róla...), így utólag is azt gondolom, helyes volt kiadni a 0-s előrejelzést, mely' fokozat éppen a bizonytalanságok miatt lett kiválasztva elsősorban. Meggyőzőbbnek tűnő esetben mehetett volna az egyes fokozat. Ezt, az előrejelzés írása közben frissülő ESTOFEX például be is vállalta, bár náluk nem is létezik 0-s fokozat a kétes helyzetek érzékeltetésére. :)

Kissé jobban a mélyére ásva GFS bácsi régebbi és újabb keletű modellfutásainak, a következők játszhattak szerepet, hogy csak kevés, és rövid életű zivatar alakult ki:
Ahogy az előrejelzésben is meg lett említve, a legkritikusabb pontok a nedvesség és az emelő tényezők, illetve azok visszafogott jelenléte volt. Ami némiképpen rosszabbul alakult a valóságban, mint ahogy az általam vizsgált térképek mutatták az előrejelzés pillanatában, az a vártnál kissé erősebb divergencia az alsó légrétegekben, ÉK-en, így ez a tényező erősen gátló szerepet játszott a zivatarok kialakulásában (2. kép). Valójában nagyon szűk helyre korlátozódott az a terület, ahol a magasabb nedvességi mutatók (1. kép), a magas CAPE-el, átfedésbe kerültek a markánsabb nedvességkonvergenciával, illetve ahol még az orográfia is besegített. Ebben a szűk sávban végül viszont ki is tudott alakulni néhány épkézláb zivatar (3. kép).

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu