Nem mezociklonális tornádó Dunaújváros-Perkáta között - előzetes

szupercella.hu képe

2017. május 23-án (kedd) délután nem mezociklonális eredetű tornádó alakult ki a Dunaújváros és Perkáta közötti területen, amit Papp Péter, szemfüles képzett viharvadászunk, a ViharVonal csapat oszlopos tagja el is csípett, pár száz méterről dokumentálta végig az eseményeket. A koncentrálódó örvényesség eleinte a talaj közelében vált látványossá, kisebb-nagyobb adagokban szívódott fel a forgó por, majd később a kondenzációs tölcsér is előbújt.

Helyi idő szerint az első talajmenti, por által megfestett örvény 15:47-kor jelent meg, 16:00-kor már felbukkant a kondenzációs tölcsér is, ami 16:04-re ért le legjobban (a fényképeken is látható módon kb. a felhőalaptól számított távolság feléig), 16:09-kor pedig a tornádó feloszlott. Ebből is látszik, hogy jó tartós volt a koncentrált örvényesség, tulajdonképpen 22 percig élt a tornádó.

Fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben a talajról felkavarodó por, törmelék megfesti a forgó légoszlopot, akkor az már tornádónak minősül, függetlenül a kondenzációs tölcsér méretétől, vagy akár meglététől. 

Klikk az alábbi fotókra a nagyobb verzióért!

Az előzetes becslések szerint pontosabban behatárolva a tornádó a Bernátkút-Pálhalma közötti területen tevékenykedett.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu