Mini LP szupercella Szombathely körzetében

Már délután is átvonult felettünk egy kisebb zivatargóc, viszont estefelé Szombathely körzetében egy mini LP szupercella is kialakult! Nem volt hosszú életű, de azalatt remekül meg lehetett figyelni. A jellegzetes falfelhő tűnt fel először (hogy lényegesebben alacsonyabbra lóg a felhő többi részénél, és hengeres alakja van a forgás miatt) és a magasra törő, részben takarásban lévő, fő feláramlási torony. Utóbbit amúgy ki lehetett venni a felhők közül, hogy rendesen emelkedik, ezért már ebből sejthető volt, hogy szupercellával van dolgunk, nemcsak egy sima felhőképződménnyel. Be is igazolódott a gyanúm! Először ez is csak egy sima gomolyfelhőként indult, aztán mi lett belőle! Nem sokkal később fel is oszlott. A képek, felvételek alapján valószínűsíthető, hogy kevés csapadékot is adott, ahol tevékenykedett. Néhány másodperc erejéig vannak a videóban 10 x sebességre gyorsított felvételek is, de ezekből nem sok készült. A szemfülességünknek hála, legalább ezt is lencsevégre sikerült kapni! :) Képek / Photos: http://bareszsopte.rajce.idnes.cz/2014.07.02._Mini_szupercella/ Előző, zivatar video / Previous Thunderstorm Video: http://youtu.be/QgSpO7SYHGg Facebook: http://www.facebook.com/Bareszfilm

Hol történt?: 
Söpte
Mikor történt?: 
2014, július 2 - 18:47
Video: 
Térképen jelölve: 
Javascript is required to view this map.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu