Egy kicsit már haragosabb szupercellák

kaLman képe
Fokozat: 

Hazánk időjárását továbbra is egy teknő hátoldali - gerinc előoldali helyzet határozza meg, határozott északnyugati irányítású áramlási viszonyokkal. Mind az ECMWF, mind pedig a GFS némileg komolyabb labilitást prognosztizál holnap délutántól az elmúlt napokhoz képest (~ 600-700 J/kg-ot is elérheti a felszín alapú CAPE) az ország délnyugati részén (nagyjából a Balatontól nyugatra és délre), valamint az északkeleti csücsükben (itt jóval kisebb mérvű labilitásra kínálkozik esély). Ezen a két területen a 0-6 km-es szélnyírás eléri illetve meg is haladja a 15 m/s-ot, így a domborzat illetve a konvergencia által triggerelt zivatarok szupercellává fejlődhetnek. A korábbi napoktól eltérően azonban - az alacsony felhőtetős mini-szupercellák mellett - a tropopauzáig felnyúló forgó zivatarok is megjelenhetnek, legalábbis a holnap délutánra vonatkozó pszeudotempek alapján - méghozzá az ország délnyugati határvidékén. A határhelyzetű labilitás miatt a kialakuló szupercellák várhatóan nem okoznak heves eseményt - ugyanakkor érdemes megjegyezni a középszintű kiszáradás következtében megnövekedett deltaThetaE értékeket (mintegy 14 fok), ezek valószínűsítenek erősebb kifutószeleket is, de vélhetően még mindig jóval 90 km/h alatt. A kisebb labilitás miatt várhatóan - ha egyáltalán kialakul - apróbb szemű (bőven 2 cm alatti) jégeső hullhat ezekből a cellákból.
Összefoglalva tehát a holnapi nap folyamán, főként délutántól kialakulhat egy-egy szupercella az ország délnyugati részén (a Balatontól nyugatra és délre), de az Alpok területéről is számíthatunk a besodródásukra. Az ország északkeleti csücskében sem lehet kizárni a kialakulásukat, bár itt a jóval vékonyabb rétegre kiterjedő és eleve kisebb labilitás miatt legfeljebb egy-egy miniszupercella jelenhet meg. A már taglalt szerényebb labilitási viszonyok miatt ez a helyzet is egy felkiáltójelet érdemel meg.

We expect some supercells during the day mainly in southwestern part of Hungary (and secondly, with less chance, mini-supercells in the northeastern parts) which probably won't cause any severe events.

Érvényesség vége: 
2015, július 16 - 08:00

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu