Az évtized legszebb szupercellája

Rafeee képe
Napközben igen fülledt volt a levegő, de már vártam, hogy történjen valami.

Kettes szintű Estofex jelzés volt a régióra illetve Szupercella.hu is II. fokú konvektív előrét adott ki izolált szupercellákra, illetve egy esti zivatarrendszerre. 

 
Az első szupercella Kaposvártól délnyugatra okozott pusztítást - Szulimánnál 4-5 centis jégverés volt. Délnyugat mivolta miatt nem láttam rá a falfelhőre.

A második Nagykanizsa felől érkezett és az iránya is jó volt. Eleinte nem látszott olyan izgalmasnak, de a hatalmas forgó üllő és az előtérben megdőlő tornyos gomolyfelhők némi kíváncsiságra adtak okot. A radaron sem tűnt eleinte olyan vérmesnek a vihar, de amint egyre közelebb érkezett, azonnal látszódott, hogy ez bizony komoly lesz.


 
Ahogyan közelített a falu felé a vihar, úgy vált lenyűgözően széppé az egész a hatalmas lemezes szerkezetével, a falfelhővel és felül az óriási feláramlási toronnyal. Felépítését tekintve talán az egyik legszebb lehetett, amit eddig az országban láthattunk.


 

Kevés villámot szórt a szupercella és furcsán csendes volt, viszont ahogy a falfelhő a faluhoz ért, akkor már lehetett hallani a robajt, amit a lezúduló jég okozott. Érkezésekor váltakozó irányú szélrohamok voltak, majd itt-ott hangos puffanást lehetett hallani, végül elkezdett lezúdulni a jég, mely 3-4 centis darabokban pattogott minden fele.

 


A vihart elvonultával maradt a fülledtség és a távolban ismét villámlani kezdett. Az előrejelzéseknek megfelelően éjszaka érkezett egy viharrendszer, mely szép de félelmetes lecsapó villámokat szórt. Szerencsére ez az utóbbi vihar már nyugodtabb volt, mint az előző.


 

Teljesen le voltam nyűgözve a látványtól, azonban június 23-án itt súlyos károkat okozó vihar volt, tehát azért féltem is, hogy mi van, ha ez a vihar itt most megadja a kegyelemdöfést a falunak? Szerencsére komolyabb károk nélkül megúsztuk az esetet.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu