Esetleg szupercella, kis eséllyel heves eseménnyel

Storman képe

Bár kategorikus konvektív előrejelzést a mai napra nem adtunk ki, azonban elemzésre érdemes a helyzet, ugyanis előfordulhat szupercellás konvekció, kis eséllyel akár heves eseménnyel is. A szinoptikus környezetet továbbra is jóbarátunk, a már megszokott hullámzó frontálzóna jelenti. Bár a labilitás és a szélnyírás eloszlása ezúttal eléggé heterogén, általánosságban elmondható, hogy a délután folyamán leginkább a Dunántúlon, valamint később a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl D-i felén lehet átfedésben e szupercellákhoz szükséges két alapvető komponens. Az alsó 3 km nedvességével ezúttal nem lesz gond, van bőven dunszt, tehát a zivatarképződés feltehetően nem fog elmaradni. Azonban olybá tűnik, hogy jelentős háttéremelés ezúttal nem fogja segíteni a cellákat.
 
Egy-egy összeszedettebb szupercella ugyan eredményezhet 90 km/h-t elérő heves szélvihart, de sem a lekeverés, sem a vertikális ekvipotenciális hőmérsékleti gradiens nem kifejezetten izmos. Mindenesetre erre leginkább a DNY-i országrész bizonyul alkalmasnak. Heves jégesőre a szélviharnál is kisebb az esély. A tornádó kérdése viszont már összetettebb. A Dunántúlon az igen alacsony LCL értékek a 10 m/s köré fokozódó 0-1 km-es szélnyírással támogatólag hatnak, de ennek ellenére a cellamozgáshoz képesti helikalitás meglehetősen szolidnak ígérkezik, ami már nem optimális a tornádóképződés szempontjából. Azonban ilyen körülmények mellett - pongyolán fogalmazva - "bármilyen örvényességi forrás megteszi", hogy bepörögjön egy tornádó, így érdemes kémlelni az eget, főleg annak fényében, hogy - leginkább a Dunántúlon - nem mezociklonális tubára, tornádóra is megfelelőnek tűnnek a feltételek.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu