Viharos emlékek :)

Emlékszem, hogy egy ragyogó nyári napon az oviban szinte egyik pillanatról a másikra úgy besötétedett, hogy a kezem között eltűntek a fakockák, felkaptam a fejemet, és vakító fényben kezdtek el villogni az ablakok. Az ovónénik felkapcsolták a villanyt, az ablakhoz rohantunk, de semmit sem láttunk az ömlő esőben. - ez a legkorábbi emlékem a viharokról, amiket utána egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem.
Azt nem mondhatnám, hogy egy kilómétert is autóztam miattuk és viharvadásznak se igazán hívnám magam, egyszerűen jöttek és ott voltak én pedig kíváncsi voltam. Kíváncsi arra az erőre, amire a természet képes.

Kezdetben rajzolgattam az élményeimet, időponttal vagy anélkül, hangulatok, feljegyzések, hamar rájöttem, hogy - főleg nappal - nem lehet lefotózni őket. Utána megpróbáltam videóra venni őket és sikerült! Majd pár éve a Tűzgömb fotózás miatt megismerkedtem a tükörreflexes géppel és innentől kezdve nem volt megállás! : )

Mindenki tudta, ha villámlik, akkor én biztosan ott kuporgok az ablakban a kikötözött gépem felett tartva az esernyőt és megállás nélkül kattog a gép.

Nem egy sztori kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz :) de talán az egyik legemlékezetesebb az a néhány méterrel előttem becsapódó villám, ami meglehetősen váratlanul ért. Hasonló lehet az élmény, amikor valaki hangosan mesél egy kör közepén, aztán egyre halkabban, már csak néhány villám cikázik a távolodó vihar nyomában, a hallgatóság egyre csak hegyezi a fülét és a mesélő felé hajol, majd hirtelen a fülébe ordibálnak és lecsap az égből, azonnali robajjal a villám. Magam is hanyatt vágodtam az ablakból, közelbe dobva fényképezőgépemet, mely így is sikeresen rögzítette a maszatos fák között rémisztgető delikvenst.

Lenyűgöztek a látványos felhőalakzatok, hosszasan figyeltem mivé alakulnak, gyakran másoknak is mutogattam, hogy Nézzék, mi van az égen, de sokan csak hümmögve tovább siettek.

Azt hiszem gyakran volt szerencsém olyan helyre keveredni, ahonnan messzebbre el lehetett látni, de talán belülről is éreztem, hogy nekem mindig az éghez közel a helyem. :)

Hogy pontosan mivel is álltam szemben, sose tudtam, csak ismertem a szokásos menetrendet és újra és újra látni akartam, ahogy közeledik lecsap az ég, majd tovább vonul.

2006-tól fotózgatok, ezek a felvételek is azóta készültek és általuk jövök rá, minden következő alkalomnál, hogy hogyan lehetne jobban dokumentálni őket.

Amióta gyakran vagyunk a vizen, nélkülözhetetlen a légköri tevékenység szakszerűbb ismerete, így örülök, hogy csatlakozhattam a Csoporthoz, mert rengeteget tanulok Tőletek! :)