2016 legnagyobb időjárási katasztrófái

szupercella.hu képe

A nemrég napvilágot látott adatok szerint igen drága évnek bizonyult a 2016-os esztendő, hiszen globális szinten mintegy 31 darab olyan időjárással összefüggésbe hozható káresemény történt (1. ábra), melyek önmagukban elérték vagy meghaladták az 1 milliárd dollárt ( ~ 300 milliárd forint). Ez a negyedik legmagasabb érték 1990 óta, derül ki Aon Benfield Éves Globális Éghajlat és Katasztrófa Riportjából.  1990 és 2016 között  átlagban 22 alkalommal fordult elő milliárd dolláros időjárási katasztrófa, melyek közül a 2013-as év bizonyult  a legszélsőségesebbnek 41 esettel.  Az összesített gazdasági veszteség elérte a 210 milliárd dollárt (2. és 3. ábra), ami 21%-kal magasabb, mint a 16 éves átlag (174 milliárd dollár). Az elemzésből kiderül, hogy az Egyesült Államok a leginkább érintett ország globális szinten, hiszen toronymagasan vezet a maga 15 darab milliárd dolláros időjárási katasztrófájával. A ranglista második helyén Kína áll, ahol az árvizek jelentették tavaly is a legnagyobb problémát. Globális szinten immáron ez a negyedik év, hogy az árvizek okozzák a legnagyobb károkat.

1. ábra Milliárd dolláros időjárási és egyéb természeti katasztrófák éves száma. 

 

2. ábra Az összesített károk megolszlása a katasztrófák típusa szerint.


3. ábra Az 10 legnagyobb természeti katasztrófa 2016-ban

 

Az összefoglaló többek között azt is kiemeli, hogy az elmúlt 40 év adatai alapján egy jól kirajzolódó növekvő trend mutatható ki az éves összesített és az egyes időjárási katasztrófák által okozott károk nagyságának viszonylatában. Emögött egyrészt a populáció és a jólét növekedése és az emberek jóval sebezhetőbb térségekbe történe megtelepedése is hozzájárul. Azonban reálisnak tűnhet az az elképzelés is, miszerint az antropogén klímaváltozás összetett hatásai bújhatnak meg a háttérben (4. ábra).


4. ábra Az elmúlt néhány százezer év széndioxid szintjének alakulása. A jelenlegi szint fehér nyíllal jelölve.
 

Idén a természeti katasztrófák, ideértve a földrengéseket is, mintegy 8250 emberéletet követeltek, mely töredéke a 2001-2015-ös átlagnak, ami hozzávetőlegesen 71.000-re tehető (5. ábra). A legtöbb áldozattal járó időjárási katasztrófának a Matthew hurrikán bizonyult (605 halott az USA-ban és a Karib-térségben; nem hivatalos adatok alapján viszont csak Haitin 1600-ra becsülik a halottak számát), míg a legdrágábbnak a Yangtze-folyón levonuló ár (28 milliárd dollár).
A világ legnagyobb viszontbiztosítója , a német Munich Re jelentése szerint a globális káresemények összege 2016-ban 175 milliárd dollár volt (2015-ben 71 milliárd dollár). A legjelentősebb veszteségeket az egyre erősebb zivatarok és a szélsőségesen nagy számban jelentkező árvizek (villámárvizek) okozták 2016-ban. A 10 éves átlaghoz képest 21 %-kal volt több az árvizek okozta kár.

5. ábra Az elmúlt 17 év katasztrófáiban elhunyt emberek száma.

 

2016-ban 4 ország szenvedte el a története során az eddigi legnagyobb időjárással összefüggésbe hozható természeti katasztrófáját. 2015-ben ez a szám kilenc volt. Ez a négy ország pedig a következő volt:
  • Fiji: 2016 februárjában a Winston névre keresztelt trópusi vihar 1.4 milliárd dolláros kárt okozott, mely az ország GDP-jének 32 %-a. (EM-DAT adatbázisában 470 millió dollár)
  • Zimbabwe: a több hónapon át tartó szárazság  eredményeként 1.6 milliárd dolláros veszteség érte az országot, mely a GDP 11 %-t tette ki
  • Haiti: a Matthew hurrikán pusztítása során közel 2 milliárd dolláros kár érte az így is szegény és hánytatott sorsú országot
  • Sri Lanka: 2016 májusában a Roanu trópusi ciklon 1.8 milliárdnyi kárt okozott (EM-DAT alapján 2 milliárd)

2016 milliárd dolláros időjárási katasztrófái a teljesség igénye nélkül

Az USA Keleti-Partvidékének középső és északi részén az elmúlt 66 év negyedik leghevesebb hóvihara tombolt, ami 58 halálos áldozattal, valamint egy milliárd dolláros anyagi kárral járt (6. ábra). 


6. ábra Washington D.C.-ben a hóvihar ideje alatt az "emberek" csak gyalog tudtak útnak indulni. (Forrás: Joe Flood, NOAA)

Az elmúlt évtizedek egyik leghidegebb tele sújtotta Kelet-Ázsiát, ahol az extrém hideg mellett az intenzív havazás is komoly problémákat okozott (7. ábra). A szélsőséges időjárás következtében 116 ember vesztette életét, Tajvan mezőgazdasága pedig hatalmas veszteséget szenvedett el.


7. ábra Jégbe zárt csónakok a Kelet-Kína Shandong tartományban. (Forrás: STR/AFP/Getty Images)


 
Februárban az USA középső és keleti területein végigsöprő szupercellák 59 feljegyzett tornádóval karöltve érkeztek, beleértve négy EF3-as erősségűt. A szélsőséges időjárás miatt 10 ember sajnos életét vesztette, több tucatnyian pedig súlyosan megsebesültek (8. ábra).

 


8. ábra Egy tornádó okozta kár a Virginia-i Waverlyben. (Forrás: Jay Paul/Getty Images)

Márciusban egy magassági ciklon egy hét alatt több helyen is 500 mm-t meghaladó csapadékösszegeket produkált, amíg Észak-Mexikótól Dél-Texasig haladt (9. ábra).


9. ábraTörténelmi árvíz okozta károk a Louisiana-i Haughtonban. (Forrás: Michael Dean Newman)

Egy stacionárius front Texas fölött vesztegelve számos heves eseményt okozott, úgymint a teniszlabda méretű jégeső vagy a viharos erejű szél, melyek jelentős anyagi károkat okoztak. Az egyik vihar csodás mammatus felhőket hagyott maga után (10. ábra)

 


10. ábra Baljós mammatus felhők Texas fölött. (Forrás: wunderphotographer agrant414)

 

Márciusban az USA középső és keleti körzetei felett egy erős viharzóna vonult végig, amit heves események kísértek. Az extrém időjárási helyzetben a legnagyobb anyagi károkat a nagyméretű jégeső okozta, míg az intenzív havazás és az orkán erejű kifutószelek miatt jelentős késések álltak be a közlekedésben (11. ábra).


11. ábra Egy peremfelhős zivatar a Florida-i Tampa felett. (Forrás: wunderphotographer chelina)

Áprilisban a Paraná és a Salado folyók rendkívüli áradása miatt komoly árvizek sújtották Argentínát és Uruguayt, aminek következtében a szójabab termés egy része megsemmisült. Ez a csapás több, mint 15 ezer embert érintett. A jelenlegi adatok birtokában komoly személyi sérülésekről nem tudni, ám az anyagi károk így is jelentősnek bizonyultak ebben az egy hétben. A lehulló csapadékösszeg helyenként meghaladta a 750 mm-t is (12. ábra).


12. ábra Árvíz Argentínában. (Forrás: AP Photo/Natacha Pisarenko)

 
Az USA délkeleti részén tomboló heves zivatarokból (13. ábra) baseball labda nagyságú jégdarabok hullottak áprilisban, aminek köszönhetően több tucat ember megsebesült.


13. ábra Egy zivatar peremfelhője Texas-i Royce City felett. (Forrás: wunderphotographer Gweduc)

Április 15-19 között az intenzív esőzések (430 mm) miatt Houston-ban több, mint ezer lakóházat öntött el az ár, ami a 2001-es Allison vihar óta a várost érintő legnagyobb árvize volt (14. ábra). A magasabban fekvő területeken a heves esemény hóvihar formájában jelentkezett, aminek sajnálatos módon halálos áldozata is volt.


14. ábra Egy drónfelvétel az észak-houstoni árvízről. (Forrás: wunderphotographer Moussifer)

Az USA déli, illetve délkeleti államaiban április és május fordulóján egy seregnyi heves, szignifikáns heves eseményt tapasztaltak a helyiek. A több napig tartó zivataros időszakban számos tornádót figyeltek meg, emellett a nagyméretű jégszemek is jelentős károkat okoztak (15. ábra).

15. ábra Jégeső sújtja Mebane-t, Észak-Karolinában. (Forrás: wunderphotographer birdyboo)
 

 
Május elején Kanada történetének egyik legpusztítobb erdőtüze tombolt Fort McMurray-nél (Alberta), ami a lakosság mellett az élővilágot is súlyosan károsította. A keletkezett anyagi kár értéke legalább 4,5 milliárd dollárra tehető (16. ábra).


16. ábra Egy mentőcsapat épp egy útlezárásnál várakozik, mialatt hatalmas füst emelkedik a magasba Fort McMurray-nél. (Forrás: Cole Burston/AFP/Getty Images)

 

Májusban néhány napon keresztül intenzív szupercellák (17. ábra) és temérdeknyi tornádó forgatta fel az USA középső területein élők mindennapjait. A legnagyobb pusztítást Nebraska és Missouri államban tapasztalták, ahol mintegy egy milliárd dollárnyi anyagi kár keletkezett.


17. ábra Egy szupercella és falfelhője Stillwater felett Oklahomában. (Forrás: wunderphotographer gunhilda)

 

Májusban a Roanu ciklon egy hétig tartózkodott Sri Lanka fölött. A kialakult villámárvizek valamint földcsuszamlások (18. ábra) hatalmas károkat okoztak a térségben beleértve Indiát, Bangladest, Myanmart és Kínát is. Sri Lanka történetében ez volt a legnagyobb anyagi kárral (több, mint 1,8 milliárd dollár) járó időjárás okozta katasztrófa, amiben sajnálatos módon 135 ember is életét vesztette.


18. ábra A Sri Lanka-i hadsereg segít helyreállítani Bulathkohupitiya falut egy földcsuszamlás után. (Forrás: STR/AFP/Getty Images)

 


 
Az Elvira névre keresztelt mérsékelt-övi ciklon május végén majdnem két hétig vesztegelt Észak- és Nyugat-Európa felett. A Németországot, Franciaországot, Ausztriát, Lengyelországot és Belgiumot sújtó rendkívül heves esőzések okozta katasztrófában 17 ember vesztette életét, míg a becsült anyagi kár 5,5 milliárd dollárra volt tehető (20. ábra).


20. ábra Tűzoltók mentenek ki két nőt az árvízből a németországi Simbach am Inn-ben. (Forrás: Sebastian Widmann/Getty Images)

 

 

Július hetedikén egy 240 km/órás szélsebességgel felvértezett szupertájfun sújtott le Tajvanra, ami 20 millió dolláros anyagi kárt és három emberéletet követelt (22. ábra). A trópusi vihar Kínába már legyengülve érkezett, de ennek ellenére mégis itt keletkeztek a legnagyobb károk (1.4 milliárd dollár). Az esőzéseket követő földcsuszamlásokban 83 ember vesztette életét.


22. ábra Egy radarkép a Nepartak tájfunról Tajvan felett 2016. július 7-én helyi idő szerint 23:30-kor. (Forrás: Taiwan CWB)

 

2016 júliusában komoly felhőszakadások alakultak ki Kína északi területei felett. A hirtelen lezúduló víztömeg több mint 300.000 otthont és 1,2 millió hektárnyi termőterületet árasztott el. Több helyen váltak az utak járhatatlanná és az emberek sok helyen térdig gázoltak a vízben (23. ábra). A 4,7 milliárd dolláros anyagi kárt okozó csapás 289 áldozatot hagyott maga után.


23. ábra Emberek kelnek át a vízzel elárasztott Peking, Changping körzetében. (Forrás: STR/AFP/Getty Images)

 

 
Az USA északkeleti államaiban szignifikáns heves jégesők és pusztító erejű szelek okoztak komoly károkat július végén. A legnagyobb financiális károkat (1,6 milliárd dollár) Colorado államból jelentették (24. ábra).
 

24. ábra Egy szupercella Wichita felett. (Forrás: wunderphotographer GameShow)

A 2016-os év legnagyobb anyagi kárral járó (és a Föld harmadik legnagyobb nem USA-t érintő) természeti katasztrófája a Jangce folyó nyári áradása volt, ami május közepén kezdődött és júliusban tetőzött (25. ábra). A 28 milliárd dollárnyi vesztességgel járó szerencsétlenség során 475 ember vesztette életét.



25. ábra Egy elöntött stadion Wuhan városában Kínában. Július 6-án reggel 8-ra a 12 órás csapadékösszeg elérte a 180 mm-t, a július 6-ai áradás előtt pedig a tíz napos csapadékösszeg már meghaladta az 560 mm-t, ami hatalmas káoszt okozott. (Forrás: Wang He/Getty Images)

 

 
Augusztusban egy hétig tomboló trópusi depresszió katasztrofális mértékű árvizeket okozott (500-750 mm csapadék) az USA déli területein (26. ábra). A mintegy 10-15 milliárd dolláros veszteséggel járó eset a második legnagyobb nem hurrikánokkal kapcsolatos káresemény a USA történetében, közvetlenül a 35 milliárd dolláros kárt okozó 1993-as nyári árvíz után, amely a középnyugaton tombolt. A hirtelen kialakult nagymennyiségű víztömeg 110.000 otthonban valamint 100.000 járműben tett jelentős károkat, és 13 emberéletet követelt.


26. ábra Légifelvétel egy árvíz sújtotta területrőlről a Louisiana-i Hammondban. (Forrás: AP Photo/Max Becherer)

 


Colorado Springs külvárosán golflabda vagy annál nagyobb méretű jégeső söpört végig július végén, ami hatalmas károkat okozott. Ezidőtájt azonban több szomszédos államból (Wyoming, Kansas, Nebraska és Dél-Dakota területein) is jelentettek nagy méretű jeget és villámárvizeket, ahol szintén súlyos anyagi károk keletkeztek.


27. ábra Egy fejlődő zivatar Boulder fölött Colorado-ban. (Forrás: wunderphotographer austncitylimits.

 

Szeptember közepén a Föld legintenzívebb trópusi ciklonjainak egyike, a Meranti szupertájfun (890 hPa nyomásközpontú rendszer 300 km/órás szelekkel) tombolt a Fülöp-szigetek térségében. A vihar Tajvan és Kína felé haladva gyengülni kezdett, de amikor elérte Kína partjait még mindig jelentős erővel bírt. A kialakult földcsuszamlások miatt 42 ember vesztette életét (28. ábra). 


28. ábra A Meranti szupertájfun szeme a fülöp-szigeteki Itbayat-sziget fölött a japán Himiwari-8 műholdfelvételén. A kép elkészülte előtt fél órával a tíz perces átlagszél nagysága 112 mérföld/óra, míg a vihar központjában a légnyomás 934 hPa volt. Habár a szigeten nem történt haláleset, a tájfun jelentős károkat hagyott maga után.

 

 
Az októberben felbukkanó Chaba szupertájfun 265 km/órás szeleket produkált Okinawa szigetén (Japán), de az igazán nagy pusztítást Dél-Koreában okozta, köszönhetően az özönvízszerű esőzéseknek (29. ábra).


29. ábra A Chaba tájfun a nemzetközi űrállomásról, amikor elérte a csúcs intenzitását (905 hPa-os minimum légnyomás és 165 mérföld/órás szél jellemezte).

 


Az elmúlt 11 év leghalálosabb hurrikánja a Matthew hurrikán volt, mely október 4-én pusztított Haitin és 546 emberéletet követelt (30. ábra). A nemzeti GDP-t tekintve Haiti történetében ez messze a legnagyobb károkkal járó időjárási katasztrófája. A trópusi vihar útja során elérte Kubát, a Bahamákat és az USA délkeleti területeit, ahol ugyancsak jelentős infrastruktúrális és gazdasági károk keletkeztek. Végül a rendszer maradványai Kanadát is elértek, ahol már csak árvizeket okozott. Tíz milliárd dolláros veszteséget eredményezve, Matthew az USA történetének 17. legnagyobb károkat okozó hurrikánjává vált.


30. ábra Egy kis város Haiti délnyugati partjai mentén, amely rendkívüli károkat szenvedett el a Matthew hurrikán miatt. (Forrás: United Nations Stabilization Mission in Haiti (MINUSTAH), via univision.com)


 

Forrás: https://www.wunderground.com
              http://thoughtleadership.aonbenfield.com/Documents/20170117-ab-if-annual...

Fordította és készítette: Perlai Katalin, Komjáti Kornél, Kun Sándor

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu