Szösszenet a szolnoki Szupercella találkozóról

2013. november 16 –án, egy kétnapos megbeszélésnek álcázott hepajkodásban vettek részt a szupercella.hu szerkesztői, melyről -rendhagyó módon- egy kis ízelítő leírást szeretnénk adni a tisztelt érdeklődőknek. Az ilyen “belsős” találkozó megszokottnak számít: minden évben legalább 1-2 alkalommal igyekszünk csapatépítő közös lerészegedést tartani, ahol azért a teljes agyhalál beállta előtt, sok, egyesületet érintő dolgot is megbeszélünk. Komolyra fordítva, idén sem volt ez másképp, s habár a hagyományosnak tekinthető esti kocsámázás nem maradhatott el,  természetesen költői túlzással sem lehetne földön fetrengős bulinak nevezni a mostani találkozót (sem). Teljesen kultúrált formában zajlott le az esemény.

Szintén rendhagyónak számít, hogy ezúttal Szolnokon került sor a találkozóra, amin felbuzdulva, és mérhetetlen örömömet kifejezve, egyből meg is hívtam szombat estére a díszes társaságot hozzánk Tószegre, egy kis eszem-iszomra. Gondoltam, ne csak hallják, éljék is át, egy 2 kisgyermekkel felfegyverzett család teljes káoszelméletét gyakorlati tapasztalatmorzsákba gyúrva is. :)
Ebből az élményből csak Anarki nem részesült, mert Ő nem tudott eljönni a találkozóra, valamint Kovkor is csak időnként tudott jelen lenni betegeskedés miatt.

De nézzük szép, sorjában:

A szállás a szolnoki Tiszaligetben lett foglalva 3+1 főre, ahol a +1 főt Kálmán sátoros variácója jelentette. A számomra komoly fanatizmusnak tűnő sátorozási kedv szerencsére nem torkollott akut tüdőgyulladásba Kálmánnál, aminek nagyon örültem, így utólag már nem bánom különc viselkedését.

A szállás elfoglalása után, szombat este tehát tettünk egy kis kitérőt szerény otthonunkba, ahol egy lightos vacsi után sör-süti kombóval megalapozódott a jó hangulat, amire szükség is volt, hogy oldja nagyobbik fiam ökörködéseiből adódó sokkot. Szerencsére egy idő után elfáradt drága gyermekem, és mesenézésbe folytotta maradék feszültségét. A kollégák pedig Csíki Köményes likőrbe Devilstorm által, aki eme finom nedűt szolgáltatta a jelenlévőknek.

Tószeg után visszatért a csapat Szolnokra, ahol a megfelelő iszogatóhely kiválasztása közben lencsevégre lett kapva a hely újdonsült nevezetessége is, a gyaloghíd, mely kifejezetten impozáns látványt nyújtott az esti ködúsztatta félhomályban. No meg persze, Kálmán személyében kellett egy ügyes fotós is, aki a látványt megörökítette.

A híd lábánál készült rólunk csoportkép is, amit úgy érzem nem kell különösebben kommentálnom.

A közös fotózkodás élménye után, nagy nehezen megtaláltuk az este eredeti célját is egy kis eldugott kocsma személyében, melyről jobb nem is beszélni, de egyszerűen mission impossible-nek tűnt olyan helyet találni a szombati éjszakában, ami nincs fullon, és még jó is...
...itt viszont legalább volt zenegép, melyből áradó dallamesszenciák leginkább Kálmán lelkivilágát viselték meg: én konkrétan még nem láttam Őt ennyire szenvedni. Remélem azóta kiheverte a megrázkódtatást, és csak a jóra hajlandó emlékezni Szolnokból.

Szerencsére történt vele jó dolog is, mert a Devilstorm által már előző éjjel megpendített, belváros közepén(!) leledző "baglyosfa" lehetősége igencsak felkeltette érdeklődését. Így mikor másnap reggel befutottam hozzájuk a szállásra, és véletlen felvetettem, hogy akkor talán tudok egy jó helyet, ahol kellemesen el lehet tölteni az időt a szabad ég alatt, a belvároson kívül, akkor kis híjján keresztre lettem feszítve, hogy mit képzelek én, első a baglyosfa!
Parancs! Értettem! Ahogy a vendég óhajtja! Úgyhogy meglestük magunknak az általam egyébként nem ismert szolnoki nevezetességet.
Szerencsére nem is csalódtunk, megtaláltuk az ominózus nyírfát.

Figyelem! Feladvány! Hány bagoly ül a fán?

A helyes megfejtők között egy baráti vállveregetés lesz kisorsolva, ami átvehető a legközelebbi nyílvános Viharvadász találkozón.

Kálmán ügyeskedett most is, és sikeresen lencsevégre kapta közelebbről egyik-másik példányt. Ennek az erdei fülesbagolynak pl. nagyon kikerekedett a szeme, amikor meglátott minket:

Addig gyülekeztünk a fa körül, hogy mások is kedvet kaptak a fotózáshoz. Egyikük "szerény" felszerelését figyelve, mi szép lassan eloldalogtunk a helyszínről. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint az a viharvadász, aki kelet felé nézeget egy monocellás zivatart, de mikor hátrafordul rájön, hogy mögötte, nyugaton, egy brutális szupercellát "fotóztak szét" éppen...

A belvárost elhagyván elindultunk az általam kiszemelt külterületre, a Millér-tavak környékére, ahol a kis Mill-ér beletorkollik a Tiszába.
Egy darabig tudtunk csak menni autóval, utána vészjósló jelzőtáblák sugallták, jobb, ha gyalog folytatjuk. A sör, mint kellék, az alapfelszerelésből nem hiányozhatott.

Bandukolásunk közepette Storman megosztotta velem ama furcsa élményét, miszerint "véletlenül" Ő is éppen ezt a helyet szemelte ki magának egy jó kis gombászós túrázásra, és még át is suhant a fején, hogy itt biztos fogunk találni Lilatönkű (nem félreolvasni! :) ) Pereszkét.
Jobbulást! Gondoltam magamban, de mert jó fej vagyok, és mert még úgy sem csináltam ilyet, elkezdtem én is sasolni a földet, hátha találok gombának kinéző organizmust. ÉS IGEN! Életem első gombáját, mit gombáját, gombáit, sőt kisebb gombatelepét sikerült felfedeznem a fűben, elég álcázott formában, melyről Ákos-Mester meg is állapította, hogy ez a gombafajta a...
...Lilatö(n)kű Pereszke. :) 
Azt hiszem erre mondják, hogy a kezdők szerencséje, mindenesetre örültem boldogságának, és még nagyobb hévvel lestem a föld felé.
A talált gombák természetesen nem úszhatták meg a fényképezést...

Én annyira rákaptam közben a gombászatra, hogy kezdett bennem hasonló vágy ébredni a vadászat élményére, mint ha legalább is zivatarokat mennék hajkurászni, ráadásul -valószínűleg az őrület első jeleként- még analógiát is véltem felfedezni a gombák és zivatarok között, így például eme aranyosságot...

...multicellás zivatarnak néztem,

...míg ez a példány...

Egyértelműen egy brutális szupercellának tűnt.

Bárhogy is, hazavittem szuvenyírnek életem első gombáját, a Lilatönkű Pereszkét, melynek nevét már soha életemben nem fogom elfelejteni (bár nálam ezt merészség kijelenteni bármivel kapcsolatban is).

A sok gomba felbukkanásától maguk a gombák is lerészegedtek...

...bár lehet a sör is sokat segített ebben.
Közben Kálmán már rég más célpontokat lövöldözött fotómasinájával, de még mindig volt egy ember a gáton, aki a gombákat kutatta:

Persze később meglestem azt is, hogy Kálmán mire vadászik eközben, és teljesen értetlenül álltam a dolog előtt, mert kedves Viharvadász társam láthatóan leragadt a gyerekkorban....

...tudnillik, ilyen "papucs orrán pamutbojt"-okat fotózott:

Hát, de most nem???

Mesedélután végeztével végre elindult Ő is Picúrnál komolyabb nőszemélyek nyomába is, és fotózott pl. Veronikát...

Meg mindenféle leányzót, csak sajnos legtöbbjük nevére nem emlékszem, ami egy ilyen monogám alkatnál, mint én, azért nem olyan meglepő. Az biztos, hogy valahol érthető volt, hogy a gombákon túl mást is szeretett volna fotózni.

Viszont számomra és nagy valószínűséggel Ákos számára is aznap a gombavadászat volt a fő elfoglaltság, így kerestük őket földön, vízen, levegőben...

...és fatörzseken is....

Végül a kb. 20 féle talált gombanemzetségből egyértelműen a Pereszkék nyerték el a hazautat Storman otthonába, aki büszként feszített a terméssel illetve annak egyik töredék csoportosulásával:

Végcélunkhoz, a torkolathoz is megérkeztünk lassan, kalandos helyeken átgázolva....

...de mindenképp megérte a sáros avarbírkózást a kirándulás.

Visszafelé, begyűjtésre kerültek a gondosan elrejtett gombahalmok, és én itt lassan búcsút is intettem a csapatnak.

Többiek, hazafelé menet még találtak maguknak egy vendéglátó helységet, ahol összeszűkűlt gyomrukon próbáltak segíteni.
Csak remélni merem, hogy a telefonok nem képezték részét a menünek, inkább csak a gyors visszacivilizálódás jelképei voltak.

Itt a vége, fuss el véle, ha tetszett, legközelebb újra elmeséljük, merre, (csúnyán mondva: hol a vala-gomba) járt kicsiny csapatunk.