Farnad környéki zivatarok

HenzDani képe

Tegnap a felvidéki Farnad település határában rendkívül látványos zivatarok varázsolták el, vagy éppen rettentették el az égre tekintőket. Délután eleinte borult volt az ég, majd olykor a nap is kisütött. A távolban, délnyugat felé számos gomolyfelhő tört a magasba, melyek közül sok zivatarfelhővé fejlődött. Az idő előrehaladtával közeledtek felém, Farnad felé, folyamatosan dörgött. Főként felhő-felhő, ill. felhő-levegő villámokat produkált a zivatarfelhő. Félelmetes, peremfelhővel érkezett fölém, de már nem voltak benne kisülések, és egy esőcsepp sem esett belőle, valamint a szél is csak mérsékelt volt a peremfelhő áthaladásakor. A közeli erdőkből mintha oszlopokban szívta volna föl a párát a felhő.  Az alacsony szinten, szinte a földet nyaló felhő néhol mintha örvénylett is volna, de nem gondolom, hogy tubák lehettek.
Nem tartom kizártnak, hogy a Farnadon már legyengülve áthaladó felhőzet korábban szupercellás zivatarfelhő volt, hiszen pont abba az irányba, ahonnan az érkezett, vagyis délnyugat felé, Érsekújvár mellett szupercellás zivatar haladt el. 
Összességében jó pörgős nap volt, s úgy vélem tisztességesen zártuk le ezt a szeptemberi hőséget.

Mikor történt?: 
2016, szeptember 17 - 17:59

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu