Augusztus 15. szelleme

Egy gyenge hidegfront érte el térségünket. A modellek hevesebb események kialakulását jósolták, mivel rendelkezésre állt elegendő labilitás és szélnyírás is a légkörben. A hőmérséklet is 27 Celsius fokig emelkedett. A radarképek tanúsága szerint 11 óra környékén csapadék gócok kezdtek az Alpok keleti része felett kipattanni. 12:15-re már látványos zivatarfelhők voltak láthatóak, gyanúsan hatalmas elnyúló üllő felhőzettel, ami szupercellára engedett következtetni! A dokumentálást is ekkor kezdtem. Először a szoba ablakából vettem észre, hogy valami nem stimmel, gyanús a légkörben, mintha üllő lenne felettünk. Szinte nem hittem a szememnek, mikor kinéztem a Kőszegi-hg. irányába. A következő egy óra folyamán ez a cella tovább erősödött, (több is kialakult) először úgy nézett ki, hogy felénk tart. Eközben irányt váltott és DK felé húzott el tőlünk nyugatra. Ezalatt jól szemügyre tudtuk venni a fő forgó-tornyot! Először sokáig az országhatár környékét ostromolta, Burgenland több településén ellepte az utcákat a hatalmas mennyiségű jég. Azután a beszámolók szerint Körmend körzetében is cseresznye nagyságú jégdarabok hullottak belőle. Nálunk csak kisebb csapadékot, mintegy 1 mm-t dobott le. A felhőzete viszont nagyon látványos volt, hatalmas mammák jelentek meg felettünk, amik szintén a heves eseményekre utaltak. Nem sokkal később villámlani kezdett és több is becsapott a környékre váratlanul, melyek közül az egyiket sikerült is elcsípni. A csapadéktömbök nem voltak túl erősek, további 7 mm hullott. Az augusztus 15. és környéke nem hazudtolta meg magát, viharveszélyes napként lett dokumentálva, mivel a korábbi években is előfordultak zivatarok. Pontosan 10-11 év alatt ez volt a 6. alkalom. Teljes képgaléria: http://bareszsopte.rajce.net/2016.08.15._Szupercella

Hol történt?: 
Söpte
Mikor történt?: 
2016, augusztus 15 - 12:16
Video: 
Térképen jelölve: 
Javascript is required to view this map.

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu