Májusi start

Rajmi képe

Nagyon-nagyon hosszú idő után, végre újra azt mondhatjuk, hogy történt valami. Itt Tószegen, ha már szupercellát látunk, vagy elkápráztat minket egy kisebb-nagyobb villám-show, akkor már röpködhetünk a boldogságunkban, és a kapott boldogsághormonokat jó ha beosztjuk, hiszen általában utána hosszú, üres hetek jönnek (legalábbis itt). Az utóbbi évek sémájára épülve, ebben az évben sem volt túlzott aktivitás ezen a területen eddig. Emlékszem még a tavalyi szupercellára ami ugyanúgy májusban jött (2014. május 11), így örülök a Sors fintorának, bár bízom benne, hogy a folytatás sokkal eseménydúsabb lesz, mint 2014-ben. A mai napon folyamatosan figyeltem a radarképet délután, olvasgattam a híreket, és Zsolti kollégámmal azon tanakodtunk, hogy vajon mi lesz. A rendszer már távolról is gyönyörű volt, és igazság szerint a zivatarvonal előterében alakult ki egy kisebb góc a Dunánál, amely végül szupercellává nőtte ki magát, és nagyon kecsesen elvonult előttünk. Én hamarabb kiértem, mint Zsolti, így már akkor készítettem fotókat, videókat, figyeltem a vihart, amely akkor körülbelül Cegléd környékén járhatott. Ekkor még sokkal több volt benne a lecsapó, mint később, sajnos ahogy közeledett, úgy sokszorozódtak meg a felhővillámok, amelyek gyönyörűen megvilágították a „settenkedő” szupercellát. Panaszkodni nem panaszkodhatunk, voltak kinyúló villámok, és egy-két nagyobb lecsapó is (ki is sült a kép azon része :)), viszont a villámok stílusa ezután teljesen átváltott a felhős kategóriába. Zsoltinak ezután sajnos búcsúznia kellett, így én még ott maradtam egy ideig egyedül, és megvártam a teljes sötétséget. 21 óra után sajnos az eső is elkezdett cseperegni, így lassan „be kellett zárni a boltot”, de arra lettem figyelmes, hogy a még mindig nagyon szépen villogó szupercella mellett más is biztosít fényforrást. Ez pedig a déli égtáj volt (hozzám nézve legalábbis), ahol egy nagyon erős rendszer vonulhatott végig (radarkép alapján tényleg az volt), így pár villámfotót még készítettem erről is, majd tényleg befejeztem az eső miatt. Reméljük a szép folytatást :)

Hol történt?: 
Tószeg
Mikor történt?: 
2015, május 6 - 19:45

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu