Zivatarlánc helyett prefrontális szupercellák Vas megyében 2014. július 2-án

Zivipötty képe
2014. július 2-a napok óta bíztatóan nézett ki az előrejelzéseken a nyugati, északnyugati országrészre. A modellek többsége egy határozott, vonalas jellegű zivatarrendszer érkezését vetítette előre, mely Ausztria felől érkezett volna a kora esti órákban. Csakhogy egyik modell sem számot azzal a kis délkelet-ausztriai zivatargóccal, mely végül jócskán beleköpött a levesbe, ugyanakkor nem várt meglepetést szolgáltatott.

Az említett zivatarocska 3 óra körül alakult ki Graztól délre, és töretlenül haladt kelet-északkelet felé. Mindeközben nálunk látványos középmagas felhők borították az eget.
Ezek kezdetben kitakarták a közeledő góc felhőzetét is, de 4 óra után, amint megközelítette a határt, már szépen látszott.
A hozzá kapcsolódó alacsonyszintű felhőzet, valamint az élesen elkülönülő csapadékos és csapadékmentes rész már ekkor felvetette bennem a gyanút, hogy egy szupercella érkezik. Amikor közelebb ért, a csökkenő középszintű felhőzet  jóvoltából egyre jobban megfigyelhetővé vált, így határozottabbá vált ez a sejtésem, miközben újabb és újabb gomolytornyok indultak meg a feláramlási alapból.
Rövidesen egy markáns csapadéksáv zúdult alá a cellából, és ekkor hallottam belőle az első dörgéseket is, illetve egy-egy villámot is meg lehetett figyelni.
Ahogy egyre északabbra került tőlem a zivatar, illetve tovább oszlott a takarófelhőzet, egyre szebben kirajzolódott a szupercellás struktúra. 5 óra előtt már remekül látszott a teljes feláramlási torony, a határozott feláramlási alap, illetve a cella bal oldalán, az előterében egy gyenge szárnyfelhőtorony-sor is feltűnt.
5 óra után lassanként gyengülni kezdett a szupercella, de az erősen rotáló feláramlás még bő fél órán keresztül megfigyelhető volt, amint a zivatargóc fokozatosan eltávolodott északkelet felé.
6 óra körül egy újabb nagy méretű gomoly jelent meg Ausztria felé, mely kisvártatva megint csak szupercellává fejlődött. Ez is északnyugatra haladt el tőlünk, és ráadásul az előzővel ellentétben anticiklonális forgási irányú (balos) volt, de mivel gyenge csapadék hullott belőle, viszonylag jól látszott.
A legerősebb fázisában még egy dörgést is produkált.
Hamarosan azonban gyengülni kezdett, majd nem sokkal később fel is oszlott.
Ezzel viszont még nem volt vége a napnak, ugyanis kora este megérkezett a hidegfront észak felől. Zivatarrendszert ugyan nem hozott, de átvonulása után erőteljes konvekció indult meg, és kisebb záporok is kialakultak. 10 óra körül pedig egy rövid ideig tartó, de heves zápor is előfordult, melyet eleinte a távolban délnyugat felé, majd közelebb keletre néhány dörgés-villámlás is kísért.
bery képe

Ez igen...:D

Brutális lehetett de még mindíg a májusi szupercellák maradnak meg a kavargó felhőcskéjükkel az emlékezetesek! Gratulálok! Nagyon szép fogás!

Storman képe

Remek dokumentáció egy

Remek dokumentáció egy érdekes esetről. És a vérmes szupercella "legerősebb fázisában még egy dörgést is produkált" :D

Zivipötty képe

Köszi! :) Bizony, igazi

Köszi! :)
Bizony, igazi fenevad volt a kicsike. :D

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu