Északkeleten lehetséges szupercella

Anarki képe
Fokozat: 

Hazánk időjárását egyre inkább egy magassági gerinc és az azt kitöltő igen meleg levegő határozza meg. Az intenzív melegadvekció az ország legnagyobb részén visszafogja a zivatarképződést a helyenként már 1500 j/kg környékére emelkedő sbCAPE ellenére is, és az sem hat jótékonyan a konvekcióra, hogy az átlagnedvesség 0-3 km-en az ország jelentős hányadán nem éri majd el az 50%-ot sem. Az északi határainkhoz közel viszont egy hullámzó front húzódik, amihez tartozik némi nedvesség. Ez jelen számítások szerint pont elég lehet az Északi-Középhegységben és az északkeleti területeken egy-egy intenzív zivatarhoz, amik közül némelyik akár heves kísérőjelenségekkel is járhat. Borsod és Szabolcs megye északi részein  szupercellák is előfordulhatnak, ezek elsősorban Szlovákiából sodródhatnak határainkon belülre, ahol fokozatosan gyengülnek majd a kedvezőtlen légköri feltételek miatt.

Az események indulására a délután második felében van lehetőség elsősorban az orográfiának köszönhetően, illetve északkeleten a hullámzó front mentén kiteljesedő konvergencián. Az orográfia most jóval meghatározóbb lesz a konvergenciánál, így az esetlegesen kialakuló zivatarok a hegyekből leereszkedve gyorsan elhalhatnak majd. A Felvidéken és északkeleten a konvekció struktúráját meghatározza majd a tőlük északra húzódó, anticiklonális görbületű jet környezetében lévő 15-17 m/s-os 0-6 km-es szélnyírás, amely multicellás és/vagy szupercellás konvekció lehetőségét is magában hordozza.

A nedvesség és jelentős orografikus emelés hiánya miatt pedig az is előfordulhat, hogy a zivatarok egyáltalán nem vagy csak jelentősen legyengülve jutnak határainkon belülre. Amennyiben a modellek alábecslik a nedvességet és a konvegencia erősségét, akkor egy-egy példány a síkabb területekre érve is intenzív maradhat, így az esetleges szupercellák környezetében a heves események teljes spektruma előfordulhat. Kis eséllyel az Északi-Középhegység nyugatabbi területein is lehetnek lassú mozgású zivatarok, amikhez kapcsolódhat villámárvíz.

Veszélyforrások:

- felhőszakadás: az É-Khg. környezetében várható 32-34 mm-es kihullható víz és a lassú cellaáthelyeződés miatt helyenként előfordulhat 30 mm-t meghaladó csapadék. Megfelelő terepviszonyok mellett ez járhat villámárvízzel.

- jégeső: a magasra emelkedő CAPE miatt a labilitás jelentős része van az elsődleges jégnövekedési zónában, és északkeleten a szélnyírás is segíti a jégszemek kikerülését a feláramlási zónából, tehát egy-egy szupercella környezetében 2 cm körüli vagy azt meghaladó jégátmérő is lehet

- szélvihar: a rendkívül száraz légprofil (16-24 fokos delta Theta-E, magas DCAPE) megfelelő feltételeket teremt intenzív kifutószelekhez, egy-egy extrém esetben burstök kialakulásához, 90 km/h felett

- tornádó: az átlagosnál alacsonyabb valószínűséggel

Összefoglalás:

A nap második felében elsősorban orografikus zivatarok kialakulására lehet számítani. A nedvesség hiányából adódóan nagy bizonytalanság mellett északkeleten akár intenzívebb zivatarok is megjelenhetnek, amik között egy-egy szupercellás is lehet. Ezek járhatnak a heves események teljes spektrumával.

Megjegyzés:

A helyzet több ponton rendkívül bizonytalan. Ebből következik, hogy a szlovákok felől várható  zivatarok egyes scenáriók szerint határaink előtt elhalhatnak majd. Mivel a heves események kialakulása kérdéses, ezért 0-ás konvektív előrejelzés kiadását tartottam indokoltnak.

Érvényesség vége: 
2013, június 18 - 06:00

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu