Dom és Jómagam viharvadász beszámolója, Devin2 képei a tornádóról, viharkárfelmérés

Anarki képe

Dom és jómagam egy sikeres vadászaton vagyunk túl a hétfői nap után. Utólag visszagondolva lehetett volna sikeresebb is, annak tudatában, hogy 20 km-re tőlünk nyugatra egy igazi „Amerikai feelingű” tornádó tombolt, de muszáj volt beérnünk egy fenyegetően közeledő perem/falfelhővel, illetve egy villanyoszlop cibáló, fákat szaggató, becsléseim szerint 120 km/h körüli lökéseket produkáló downbursttel. Sajnálatos módon mobilnetünk már a vadászat elejétől kezdve használhatatlannak bizonyult, így jobb lehetőség hiányában a mobiltelefonomon kísértük figyelemmel a nagyobb felbontású radarképeket. Egy Agip kúton átmenetileg (5 percig) használtunk vezeték nélküli hálózatot, így jutott idő egy-két real-time konvektív analízis megtekintéséhez, csak nyugtatás képpen, hogy biztosan jó helyen vagyunk-e.Környékünkön 3000 j/kg körüli SBCAPE-t mutatott az intenzív talajszintű konvergenciával átfedésben. Az érkező szupercella elől nem sikerült elmenekülni, a kb. 20 percig tartó keménymagot kisebb halálfélelemmel bírtuk ki. A vihar elvonulta után viharvadászatunk viharkárfelmérésbe csapott át, megpróbáltunk a mezőkövesdi tornádó nyomait felkutatni. A beszámoló végén képek következnek a tornádó pusztításáról, ami szerencsére a városon kívül, a napraforgó ültetvényeken tombolt. Magát a tornádót is sikerült megörökíteni Devin2 (szupercella.hu) viharvadásznak, akinek a képei szintén helyet kapnak a beszámolóban.

Devin2 képei a tornádóról:

 

Nagyfelbontású radar a mezociklonról Mezőkövesd térségében:


 

Már pénteken elég izgalmasnak mutatkozott a hétfői nap az előrejelzéseken, így Dommal elkezdtük szervezni a hétfői viharvadászatot. Hétfőn reggel 9-kor felkelve (egy elég hosszú éjszaka után :)) rögtön egy telefon fogadott: Neofita volt az, mivel együtt írtuk a hétfőre vonatkozó konvektív előrejelzést. Vizsgálgatva az előrejelzett paramétereket, már a délelőtt folyamán extázisba estünk :), hiszen mindketten láttuk, hogy a nyár lebrutálisabb helyzete alakulhat ki délutánra. Az előrejelzés írása közben nem győztem fogadni a sok hívást, mindenki arra volt kíváncsi: „mikor lesz kész a konvektív, lesz-e konvektív, mi várható ma?!”. Minden létező módon érkeztek a kérdések: msnen, telefonon, privát üzenetben, egyedül a postaládában nem találtam semmit! :) Végül több óra intenzív modellelemzés után kiadtuk a 3-mas konvektív előrejelzést, ami a várható szignifikáns heves események miatt lett kiadva (felhőszakadás, 5 cm feletti jég, tornádó, 120 km/ körüli vagy feletti kifutószél, downburst, microburst, gustnado). A helyzet komolyságát az Országos Meteorológiai Szolgálat piros riasztása is mutatta a Dunától keletre. Innentől kezdve várakoztunk, hogy elkezdjen alakulni a várt vonalas szerkezetű szupercellás zivatarlánc.

Kevéssel délután 4 óra előtt indultunk el Dommal, de mielőtt elhagytuk volna Miskolcot, a város déli részén egy benzinkúton megpróbáltuk feltelepíteni a mobilnetet valamelyik laptopra. 15-20 perc megfeszített munka :) után nem jártunk sikerrel, aztán eldöntöttük, hogy sürgősen elindulunk Mezőkövesd vagy Tiszaújváros felé, mert az említett zivatarlánc vészesen közeledni kezdett. Útközben találtunk egy Agip benzinkutat, ott 5 percre megálltunk. Szerencsére volt mobilnet, így akkor láttuk, hogy Hevesnél (a zivatarlánc előtt) egy izolált szupercella pattant ki. Hírtelen döntést kellett hoznunk, ugyanis Mezőkövesdhez már nagyon közel járt az amúgy elég gyors áthelyeződésű szupercella, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább Tiszaújvárostól északra keresünk egy fáktól és oszlopoktól mentes környéket és bevárjuk az erre haladó szupercellát, ami akkori becsléseim szerint pont tőlünk északra haladt volna el. Így pillanatok alatt olyan pozícióban lehettünk, ahonnan majd a falfelhőt könnyedén megnézhettük volna. Egy dinnyeárus lány mellett parkoltunk le és figyeltük a mammás égboltot. 15-20 perc várakozás után a délnyugati horizonton feltűntek a magasba törő feláramlási részek, amikor a lány odajött hozzánk és megkérdezte, hogy szerintünk lesz-e komoly jégeső.

Mondtuk, hogy minden elképzelhető, mire odaértünk, akkor már Devin2 telefonon értesített, hogy mekkora tornádót fényképez Mezőkövesdnél. Na, akkor igazán csalódottak lettünk, mert ha megfeszítjük magunkat, akkor sem értünk volna oda arra az eseményre. Murphy törvénye, hogy a telefonom is akkortájt kezdte felmondani a szolgálatot (radarkép nézegetés közben mindig újraindult).
Mivel egyre sötétebb lett a délnyugati-nyugati égbolt, ezért úgy döntöttünk, hogy észak felé indulunk, mert az áramlás alapján úgy nézett ki nem lenne rossz pár kilómétert menni a szebb látványhoz. Muhitól nyugatra a 35-ös úton megálltunk, mert megpillantottuk a fenyegető peremfelhőt. Elég nehezen találtunk egy olyan helyet, ahol ne lettek volna fák vagy a fél égboltot betakaró ipari villanyoszlopok, de muszáj volt megállni, hogy fényképezzünk. Csak ámultunk, bámultunk az elénk táruló látványra:

(Ez eleinte tornádó gyanús volt, de hamar feloszlott)

(Közeledett)

(ez az utolsó képem, mielőtt elindultunk, már jóval hamarabb pucolni kellett volna a környékről)

Kicsit talán túl sokáig időztünk el, mert nem tudtunk elmenekülni a zivatar elől, a 35-ös úton délkelet felé haladva indultunk el amilyen gyorsan csak tudtunk, mert északnyugatra fenyegetően zöldes árnyalatú felhők kavarogtak (ahol ilyeneket figyelnek meg, ott mindig előfordult eddig nagyméretű jég). Sajnos a rendszer előtt egy fenyegető downburst kialakulását sikerült megfigyelni, amit a sok-sok fa takarása miatt nem tudtam megfelelően lefotózni. Ahogy haladtunk és egyre erősebbé váltak a széllökések, az út jobb oldalán lévő fákról egyre gyakrabban tört le kisebb-nagyobb ágakat a szél, amik hol a kocsi előtt, hol pedig mögötte estek az úttestre. Egyszer egy ág a kocsira is ráesett, mázlinkra nem esett komolyabb baj. Attila mondta, hogy igen nehéz volt az autót az úton tartani, mert a kocsinak feszülő rendkívül erős szél újra és újra le akart taszítani minket az útról. Nagycsécsre beérve megpróbáltunk megállni, de amikor láttuk, hogy a villanyoszlopokat jobbra-balra cibálja a szél, akkor úgy döntöttünk, hogy egy fától és oszlopoktól mentes környékre kell mennünk. Találtunk is egyet a településen és ott vészeltük át a vihar keménymagját, amiben alig 15-20 méteres látótávolság volt a felhőszakadás miatt, illetve 10-15 percig folyamatos 100 km/h feletti széllökések voltak. Egy-egy nagyobb széllökés alkalmával érezni lehetett, ahogy meg-meg remegett az autó. Igazi para helyzet volt, még most is libabőrös leszek, amikor erre gondolok. Az egyre erősödő szélben nem bírtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy az esőben megbújva egy tornádó halad át tőlünk északra, viszont amikor már huzamosabb ideig nyugati irányból jöttek a lökések, akkor szerencsénkre bebizonyosodott, hogy ezek csak egyenes vonalban terjedő széllökések.

(Hangulatkép a zivatar keménymagjáról. Szinte éjszakai sötétség, a háttérben nehezn kivehetően látszanak a 10-15 méterre meghajló bokrok és fák)

A nagyfelbontású radaranimációt megvizsgálva (fentebb) észrevehető, hogy a Tiszaújvárostól északra elhaladó zivatarrendszerben egy bow echos kitüremkedés van, ami magyarázhatja a rendkívül intenzív széllökéseket, valamint a középszinten elhyelezkedő rendkívül erős jet stream jelenlétét jelzik.

A vihar csendesedésével elindultunk haza, de előtte még egy benzinkúton megálltunk. A faluban elég erősen megtépázott fák, illetve egy-egy cseréptől megfosztott háztetőket láttunk. Devin2 hívott minket, hogy éppen kárfelmérést tart Mezőkövesden, így úgy döntöttünk, hogy mi is vele tartunk, majd elindultunk Mezőkövesd felé. Útközben egy-egy helyen kidőlt fák, illetve masszív vízátfolyások nehezítették a közlekedést. Közben nyugat felé ismét intenzív konvekció kezdődött, hullámokban jöttek a zivatarok. Devin mondta, hogy úgyis észrevesszük a tornádó pusztítását, ha útközben elfogynak a villanyoszlopok. Rövid idő alatt oda is értünk, ilyen látvány fogadott minket:

 

 

 

Devin2 kárfelmérő képe:

Egy benzinkúton összefutottunk Devinnel, megosztottuk egymással tapasztalatainkat, majd haza indultunk. Kelet felé intenzív villámlásokat figyeltünk meg, erről képek sajnos nem készültek, mert Dom vezetett, én pedig szerencsétlen vagyok a villámfotózáshoz. Hogy ne legyen könnyű hazajutni, útközben belebotlottunk egy iszap és vízátfolyásba az úton, így Mezőkövesden át egy kerülőutat kellett keresnünk.

Nagyjából háromnegyed 9-re értünk haza, Miskolc nagy részén nem volt internet, úgyhogy csak most volt lehetőségem elkészíteni a beszámolót.

 

Összes kép nagyban a viharvadászatról és kárfelmérésről:
http://szupercella.hu/index.php?x=mediauser&mod=open&albumid=1315
 

Devin2 képei a tornádóról nagyban: http://szupercella.hu/index.php?x=mediauser&mod=open&albumid=1307

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu