Légtömegen belüli zivatarok

szupercella.hu képe
Fokozat: 

Országunkat a mai napon messzire elkerülik a baroklin zónák, térségünk felett ugyanis egy nagy kiterjedésű gerinc húzódik. Ugyanakkor ez nem zárja ki, hogy a légrétegződés igen labilisnak ígérkezzen (mintegy 2000 J/kg-os CAPE-t várnak a modellek). Így a feláramlások szempontjából akár igen kedvezőek is lehetnének a körülmények, ha a nedvesség megfelelően rendelkezésre állna. Mivel ez utóbbi nem igazán teljesül, így a konvekció térben és időben is eléggé korlátozottnak tűnik a nap folyamán: igazi légtömegen belüli zivatarra van néhány helyen esély, viszonylag rövid élettartammal. A szélnyírási viszonyok alapján egycellás (pulse-type jelleggel), esetleg multicellás szerveződés képzelhető el, utóbbi ellen szól a nagy kiszáradás, aminek következtében a fejlett zivatarból kiáramló levegő gyorsan alávágná az új cellát. Ugyanakkor éppen a kiszáradás az, ami miatt elemzést adunk ki: a 20 fok feletti deltaThetaE értékek alapján akár a kisebb cellákban sem lehet kizárni hevesebb kifutószelek, mikroburstök megjelenését, némi eséllyel akár a 90 km/h-s szelet is közelítve. Ha a pulse-type jelleg is kifejezésre jut, akkor lokálisan a jelentősebb csapadék is benne van a pakliban. A jégszemméret várhatóan azért 2 cm alatt marad.
A zivatarok kialakulása a nedvesség eloszlása és a konvergenciák szeszélyes elhelyezkedése miatt térben és időben nehezen pontosítható (ugyanakkor némileg nagyobb lehet az esély az Észak-Dunántúlon és a középhegységek felett).  A nagyfokú bizonytalanság miatt így egy felkiáltójelet adunk ki erre a helyzetre.

There is a slight chance that thunderstorms will form today above several places producing microbusts and locally higher precipitation amount.

Érvényesség vége: 
2015, július 18 - 08:00

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu