Alpesi viharvadászat jégesővel, lila tehén nélkül

Storman július 18-án este felhívott, hogy nincs-e kedvem holnap viharvadászathoz úgy Ausztria tájékára. 1 hónap semmittevés után természetesen „hogyaviharbanelenne” válasszal éltem, majd felhívtam azt a 2 embert, akivel már meg volt beszélve aznapra program, hogy bocsi, helyzet van, ismertek, ha menni kell, hát menni kell!

Reggel 10 után nem sokkal MICImACK0 is befutott, majd edzett viharvadász járgányával meg is kezdtük utunkat. Előtte azonban kitárgyaltuk, hogy Bécstől egy kicsit délebbre kéne kijelölni a célterületet. Bár számítani lehetett rá, érdekes volt, hogy 1-2 cirrustól eltekintve totálisan tiszta ég alatt vonult kicsiny csapatunk Győr felé, az utóbbi napoktól szokatlan módon igencsak meleg időben, mígnem a határ túloldalán megpillantottuk az első gomolysort.

A látottak alapján megegyeztünk, hogy egyelőre Sopronnál fogjuk átlépni a határt, aztán meglátjuk a folytatást. MICI szemfülességének hála az egyik mobilszolgáltatótól 1 napra egész emberi összegért lehet mobilnetet vásárolni, így a határon túl végre nem maradtunk radar nélkül.
Ahogy átértünk a határon, hozzánk egészen közel, északi irányban komoly gomolyosodás indult meg, de a szélnyírás az összeset széforgácsolta, pedig ekkor már 1500-as CAPE index mutatkozott, így sem volt elég erős ahhoz, hogy átemelje őket a zárórétegen.

Kisvártatva kinéztünk tőlünk nyugatabbra egy erősebbnek tűnő darabot, mely már magasabbra tört, találtunk is egy jó kis helyet, és bár a dolog jól indult, minden igyekezete ellenére kevésnek bizonyult. Az érdekessége az volt, hogy szépen megtörtént a kettéválás, és a jobb oldali cella halt el előbb, a bal pedig haladt tovább, majd percekkel később az is beadta a törölközőt.

Közben a radaron megjelent valami izmosabb dolog, tőlünk délnyugati irányban, így feladtuk a várakozó álláspontot, és délre vetettük magunkat. Ahogy közeledtünk, úgy tűnt ez egyre inkább egy jó döntésnek:

Mint az az alábbi képen is látható, igen tiszteletteljes méretekkel rendelkező celláról beszélhetünk, folyamatos képződést produkált a jelentősen elnyírt üllője ellenére. Igyekeztünk a déli oldalára kerülni, mert a radaron onnan még teljesen tisztának látszott az ügy, akkor még szép izolált cellának nézett ki, éppen kettéválás után.

Miután többször kis híján megálltunk gombászni az Alpok gyönyörű fenyőerdeiben, és az autóból áradozva csodáltuk a tájat, végre találtunk egy hirtelen alkalmasnak tűnő helyet, ahonnan megfigyelhetjük az eseményeket.

Szép mammák, szépek, valóban, de volt egy kis bökkenő. A cella nem látszott mozdulni. Ekkor – az okkludálódás lekésésének elkerülése érdekében - kocsiba vágtuk magunkat, és még közelebb merészkedtünk. Újabb vadregényes, csodás vidékeken haladva - hegytetőktől takarva egyszer csak előbukkant a csapadékzóna… De már túl közel:

A csapadék szinte azonnal ránk zúdult, az eddig mozdulatlannak tűnő cella brutál sebességgel mászott a fejünkre, amit a hegyes-völgyes szerpentineken egyszerűen képtelenség teljesen kikerülni.

Kaptunk is rendesen, kerestünk ugyan fedett helyet, de az esélytelenek nyugalmával indultunk, így végül megálltunk egy ház tövében, és vártuk a sorsunkat. Mivel a leáramlás legdurvább része elől azért sikerült elmenekülni, csak 1-1,5 cm-es jégdarabok potyogtak éppen ott, éppen akkor, ami pont elég volt az érzéshez, mégsem okozott kárt sem bennünk, sem az autóban.

Ahogy elállt a jég, útnak eredtünk dél felé, hogy mihamarabb kikerüljünk a papírforma szerint nyugati áramlású cella alól, és gondoltuk nem baj, majd a mögötte jövőt jobban látjuk. Csak azt nem gondoltuk, hogy a mögötte jövő DNY-nak ered, és folyamatosan a nyomunkban fog haladni, mígnem beér minket, elénk kerül, és mivel a cellák üllőiből folyamatos, közepes intenzitású csapadék szakadt ránk, így gyakorlatilag nem sokat láttunk az egészből.

Végül már a bal oldalunkon, tőlünk keletre is újabb csapadékzónák jelentek meg, és konstatáltuk, hogy ez már se nem izolált, se nem szupercella, hanem egy naaagy MKR, így úgy döntöttünk, a következő lehetőségnél hazafelé vesszük az irányt.

Mikor beértünk Szombathelyre, még csak fél 8 körül járt az idő, épp naplemente, épp szép is lehetett volna, ha úgy alakul, hogy ilyenkor alakul valami szép cella mögöttünk. Alakulás volt itt-ott, struktúra nem, csapadék volt, és más semmi. Előttünk néhány hatalmas villám, hátunk mögött kitisztult égbolt, és a kettő közt teljesen random mód megjelenő fények és csapadékok. Ez jellemezte a hazautunkat.

Közben befutottak a nem fogadott hívások, és érdeklődtek az ismerősök, mit várjanak Budapestre. Mondtuk, hogy szétesett az egész, csak egy kis eső. Csakhogy a rendszer előtt nem várt módon új keletkezés jött létre 10 perc alatt és laza 107km/h széllel érkezett Ferihegyre, Ózdon pedig borsó nagyságú jegeket produkált, majd végül hajnalban végelgyengülésben kimúlt.

Nem volt ez rossz nap, semmiképpen sem. Nem voltunk a hegyes - völgyes terephez szokva, ahol nem lehet légvonalban túl gyorsan haladni, még jó útminőség mellett sem, pláne, hogy a völgyben nem látsz ki csak az ég egy kis szegletére, plusz a szerpentineken való forgolódás alatt igen gyorsan veszti el az ember az irányérzékét. Tapasztalatnak mindenesetre kiváló volt, jómagam 2 éve nem láttam jégesőt, úgyhogy most ez is megvolt. Mentünk 680 km-t, és bár GPS track nem készült, a nagyobb települések nevei alapján nagyságrendileg igyekeztem belőni az útvonalat, amit alább megtekinthettek:

Mindenkinek további sikeres vadászatokat és megfigyeléseket kívánok a szezon hátralevő részére is!

A viharvadászatról készült videó a http://www.youtube.com/watch?v=HVIH6b2v5Eg címen érhető el, érdemes a lejátszó méretén nagyítani, ill. legalább 480p minőségben megtekinteni a felvételt. Alternatívaként az alábbi lejátszóban is megtekinthető, de érdemesebb közvetlenül a YouTube-on megnézni.