Downburst Kecskemét határában 2015.08.02-án, és necces események határok nélkül

Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy az idei szezon nem kényezteti el a viharvadászokat kis hazánkban. Ilyenkor a necces helyzeteket is meg kell próbálni kihasználni. 2015. aug. 2-án jött egy ilyen helyzet, ahol sok minden necces volt. Az is, hogy megyünk-e vadászni (előtte este már lefújtuk, hogy mégse...), a szélnyírás is, a majdnem belénkvágó villám, vagy az éppen elénk szakadó faágak is. Arról, a sötétben, mindenféle megkülönböztetés nélkül kerékpározó fiatal emberről már ne is beszéljünk hazafelé jövet, akit csak Sanyi barátom sasszemének köszönhetően nem gázoltunk el, de necces volt... De vegyük szép sorjában az eseményeket.

Mint már említettem is, már az is kérdéses volt, elinduljunk-e. Devilstorm barátom Debrecenben a barátnőjénél ezen a hétvégén, én is családi körben, de itthon agyaltam mi legyen, valamint felvetődött, ha esetleg elindulunk, úgy is Kecskemét felé mennénk, ahol pedig Gbond szurkolt a pozitív (indulásra irányuló) döntésünknek. A modellek csapongtak: ráadásul látszott, hogy szélnyírás mindössze a határon toporog, tehát nem biztos, hogy lesz szupercella. Más körülményeket is figyelembe véve, szombat este lefújtuk a menetelt. Kár érte. A Felhőszakadárok formáció (tehát Sanyi és jómagam)  több mint két éve vadászott utoljára, ami igen szomorú tény már önmagában is, viszont amikor megvalósul a közös vadászat, akkor szerencsére az esetek többségében igen pozitívan zárjuk a napot (2013-ban pl. a ceglédi dupla szupercella okozott nekünk maradandó élményt, pedig az "csak" a nap fénypontja volt. Előtte már sikeres vadászoton voltunk túl. Túl a Tiszántúl -on... :) 

Másnap, újra átnézve a modelleket, és figyelembe véve azt a tényt, hogy nem tudtunk más viharvadász csapatról, aki aznap elindult volna, végül (már a mundér becsületét is védendő) úgy döntöttünk, mégis szerencsét próbálunk. Sanyiért bementem a szolnoki vasútállomásra 15 óra körül, majd elindultunk Kecskemét irányába. Mivel látszott, hogy a modellekhez képest némileg előbb elkezdődött a móka, iparkodnunk kellett. Tiszakécske határában, a Szentkirály felé vezető úton álltunk meg először, az egyre sötétedő fellegeket megszemlélni. Túl sok izgalmasat még nem láttunk...

De perceken belül kellemes felhőbordák alakultak ki: vélhetően a mellettünk lévő hosszan elterülő (de nem túl acélosnak tűnő) zivatarlánc kiáramlási mezői hozták létre a jelenséget:

A radarképen is szépen látszott ez a DNY-ÉK tengelyen felépülő láncolat mellettünk:

Őszintén szólva nem ez a radarkép a viharvadászok gyöngye: multicellás, látványban szegény zivatarrendszer, mindenféle izgalmak nélkül -bár a szélnyírás próbálkozásai megfigyelhetőek voltak a felhőket szemlélve. Természetesen, ha már elindultunk, nem adtuk fel. 
Szentkirály előtt ismét megálltunk szemlélődni, valamint a templom mögötti tisztább részt én mindenképpen le akartam fotózni, mert elnyerte tetszésemet.

Érezhetően közelebb kerültünk a sűrűjéhez, de semmi vészjósló nem látszott még ekkor. Devilstorm pedig nagyon nézte már az árulkodó jeleket, hátha kitör valami érdekesség a légkörben.

Nem sokkal azelőtt álltunk meg újra, ahol az út a 44-esbe tolkollik, hogy onnan bevigyen Kecskemétre, vagy éppen az elkerülőjére.
Ekkor azért már egyre kedvezőbbnek tűnt az égkép:

Muszáj volt fotózni, s még én ezzel voltam elfoglalva, Sanyi barátom (szinte szó szerint) kiszimatolta a változást a felhőzetben.

A rendszer dél felől folyamatosan felépülő celláinak egyike érezhetően másképp kezdett viselkedni, mint az eddigiek. Eme déli vég kezdett kissé "becsavarodni", ráadásul a csapadék is szépen elszeparálódott a feláramlási alaptól...
... egyértelműen komoly szupercellás próbálkozásnak voltunk szemtanúi). A kép bal oldalán, az erdős terület fölött a cella gust frontja által generált kisebb porvihar sejlik fel.

Kissé kiemelve a lényeget, a lenti képen vélhetőek fel legjobban a szupercellás jegyek. Habár valószínűleg mély és tartós mezociklon nem fejlődött ki a cellában, fenti/lenti jelenségek fényében, mindenképp egy hibrid cellával sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnünk: 

A jól elkülönülten látható csapadék egyre intenzívebb lett...

...és szépen lassan kezdett kivágódni alul a csapadék, jelezvén, hogy légzuhatag van kifejlődőben.





Személy szerint én, miközben részben az időjárásból, részben Sanyi adrenalin fűtöttségéből próbáltam kikövetkezteni a helyzet komolyságát, fejembe vettem, hogy el kéne valahogy csípni, csak így, puszta kézből egy szép villámot, amire vajmi kevés esélyem volt, de aztán hirtelen megtörtént a csoda (létrehozva így -számomra legalább is- az év egyik gyöngyszemét):

A lezúduló csapadék egyre inkább szoknyásodott talajszint közelében...





...miközbe egyre közelebb is ért. A látvány kezdett eget rengető lenni. Főleg, hogy egy hozzánk pár száz méterre lecsapó villám figyelmeztetett, ha nem vigyázunk, mi is beleremeghetünk a túlzott áramerősségbe, amit egy villámcsapás okozhat. Ezért átmenetileg beszálltunk az autóba, és onnan csodáltuk a látványt, valamint a lezúduló eső-csomagokat, amiket a cella a föld felé küldött, kvázi intenzív locsolás célzattal.





Visszanézve a radarképeket kijelenthető, hogy az ország legerősebb reflektivitást mutató celláját sikerült elkapnunk, nem kis szerencsének és Sanyi csalhatatlan ösztöneinek köszönhetően. 





Egyetlen üröm vegyült az örömbe, hogy a helyzet kivárása miatt, Gbond kollégánk hiába várt minket Kecskemét túlsó végén. De ezt a "jós(z)ágot" nem lehetett ki -és otthagyni:





Hát de nem??

Habár nem tudtuk mi vár ránk, ha elindulunk, most már csak meg akartuk Gyulát is keresni, hogy csatlakozni tudjon legalább a vadászat hátralévő részére, így hát elindultunk. Nem teljesen meglepő módon szinte perceken belül belekerültünk a downburst szélébe, amit jól jeleztek a 44-es útra leszakadó kisebb faágak, és a hullámokban elkapó intenzív eső. 

Kicsit parás volt a helyzet, de szerencsésen átvészeltük a légzuhatag egy-két "szárnycsapását".

Elég sokat autóztunk "Kecsó" külterületén, mire megint meg tudtunk állni, hogy megcsodáljuk az immáron távolodó burst-öt, mely másnap nem véletlenül került bele a hírekbe, hiszen Kecskemét környékén elég sok galibát és villámárvizet okozott a cella. 





Mi tagadás, távozóban is gyönyörű volt a kicsike:





Közben Békés megye irányában is komoly mutatvány készülődött, ami megalapozta a közeljövő terveit számunkra. Bár az idő ellenünk dolgozott, hiszen sejthető volt, hogy mire megfelelő helyen meg tudjuk majd közelíteni, látnivaló reményében, addigra eléggé esteledni fog, és hát ez nagyjából így is történt később.

Alig, hogy elindultunk meg is álltunk, mert figyelmesek lettünk az út szélén egy olyan fára, ami nem természetes úton háncsolódott le, és bizony több méterrel arrébb is darabjai sugallták, itt valami történt...

Sőt, konkrétan volt, ami a földből állt ki, vagy inkább a földbe állt bele:

Nem kis erők munkálkodhattak a villámcsapáskor. Lenti képen látható, hogyan akart fogpiszkálót gyártani a JóIsten szegény fából, csak aztán félbehagyottan hagyta hátra félkész művét, amit mi azért megcsodáltunk.





Közelebbről:






Miután elhatároztuk, hogy itt most nem sokat bámészkodunk, mert az idő sürget, autóba is pattantunk megint, és egészen Szegvárig jutottunk. Sajnos jelentős eseményekről innentől kezdve már nem tudok beszámolni. Az égbolt sem mutatott semmi szupercellás motívumot...









 ...így jobb híjján, az egyre sötétedő környezetben megpróbáltunk néhány villámot elkapni:

Mivel Devilstormnak még aznap vissza kellett mennie Budapestre, hiszen másnap melózott, ideje volt visszafelé indulni. Kecskeméten búcsút intettem utastársaimnak, és egyedül folytattam az utat hazafelé. Közben azért még egy jelentős, de nem szívmelengető eseményről meg kell emlékezni, ha már a bevezetőben is utaltam rá, mégpedig hogy Szegvár és Kecskemét közötti szakaszon szinte már teljes sötétségben, Sanyi, nem tudom milyen röntgenszemnek köszönhetően észlelt valamit az út szélén, amit én még sokáig nem fedeztem fel, de mivel kétséget nem ismerve állította, hogy látott valamit, hát jelentős lassításba kezdtem. Nem sokkal később egy kivilágítatlan, mellénytelen, reménytelen, öngyilkosjelölt, fiatal biciklista srác körvonala rajzolódott ki a sötétben. Hogy a villám pörkölte volna meg Neki is a bajúszát, mikor kitalálta, hogy ilyen hézagos felszereltséggel útnak indul...

Mondanom sem kell, hogy egy pillanatra az ütő megállt bennünk, és rossz belegondolni, mi lett volna, ha a "Sentinel" nem jelzi mellettem az anyósülésen a veszélyt...

Hazaértem után kicsi később még egy közeledő cella csalt terepre, de immáron csak a közelben autókázva, és persze, jó kis zuhit elkapva, elcsigázottan és nem is igazán törődve vele, ha nem lesz nagy fogás ma villámokból, kattintgattam erre-arra fényképezőmmel. És bizony, úgy alakult, hogy nem is lett. Röviden: a közben fölém érő csapadéknak köszönhetően egyáltalán nem voltak ideálisak a fotózás körülményei.

Egyetlen, kicsit normálisabbnak mondható villámfotóm azért megosztom Veletek.

Összegzésképpen, sikeres napot tudhattunk magunk mögött, sőt a legtöbbet kihoztuk a napból érzésünk szerint, csak szegény Gyulát sajnáltuk, hogy pont a fő műsorszámról, a downburst-ről maradt le. Szegény, feláldozta magát a viharvadászat és a tudomány oltárán, amit ezúton is köszönünk Neki -végtelennek tűnő türelmével együtt.

Videós összefoglaló a napról: