Holnap némi mozgolódás északkeleten és (dél)nyugaton

szupercella.hu képe
Fokozat: 
Egy hullámzó frontrendszer hidegfrontja befolyásolja a holnapi nap időjárását. A fronthoz kapcsolódó magassági teknő középpontja tőlünk északra halad el, így a front szinte csak érinti az országot, illetve egy sekély rétegben fog betörni a hidegebb levegő a Dunántúlra már a reggeli órákban. Az Alpok keleti felében (a nyugati határszél közelében) illetve a Dunától keletre azonban a hidegbeáramlás hullámvetésbe kezd, ami miatt ezeken a területeken napközben felhalmozódik némi labilitás (500-1200 J/kg között szóródó SBCAPE értékekkel az ECMWF és a GFS előrejelzései alapján). A labilitáshoz képest némileg lemaradva érkezik a nagy szélnyírás keleten, északkeleten, viszont az Alpok keleti felében jelentősen átfedésbe kerülhet. A legtöbb kérdést a nedvesség veti fel, mivel front keleti szakaszán elég száraznak várható a levegő, erre utalnak az elég alacsony 0-3 km-es átlagos relatív nedvességi értékek is. Az Alpok térségében ugyanakkor délutánra már jelentősebb nedvesség halmozódhat fel. Ráadásul az emelés (határozott hidegadvekcióval karöltve 700 hPa-on) több forrásból is táplálkozhat: konvergencia, örvényesség advekció középszinten, nyugaton egy gyengébb jetmag jobb belépő zónája, valamint az orográfia (értelemszerűen utóbbi nyugaton az Alpokot jelenti, keleten pedig a középhegységet).
A legfőbb kérdés az, hogy keleten az emelőhatások képesek-e annyi nedvességet összegyűjteni, ami elég lehet egy-egy zivatar kialakulásához. Ha igen, és délután az Északi-középhegység keleti felében egy kis területen tényleg megvalósul az átfedés a labilitás és a nagy szélnyírás között, akkor nem lehet kizárni marginálisan egy-egy szupercella létrejöttét. Az Alpokban ezzel szemben - a nagyobb nedvesség folytán - jelentősebb esély van szupercellás zivatarképződésre. Ezek a cellák azonban besodródva országunk fölé erősen emelt jellegűvé válhatnak - ha éppen el nem disszipálódnak - az alsó rétegek hidegbeáramlása miatt.
A kialakuló cellákhoz - a nem túl karakteres környezeti viszonyoknak köszönhetően - várhatóan nem fog társulni heves jelenség, főleg látványként lehetnek érdekesek. Ha létrejönnek egyáltalán - hiszen a csekély rendelkezésre álló nedvesség, valamint az alsó légrétegek konvekció szempontjából nem túl kedvező átrendeződése ezt erősen kérdésessé teszi. E körülmények miatt a helyzet maximum egy felkiáltójelet érdemel meg.

There is a slight chance that some marginal supercells can develop in the northeastern part of Hungary, as well as, in Austria, from where they can drift over our country. However, mainly due to the lack of sufficient moisture and the stabilization of the lower 1-2 km of the atmosphere, the situation must be treated with huge uncertainty.

Érvényesség vége: 
2016, április 7 - 08:00

Élő viharvadászat

Konvektív előrejelzés

Convective forecast

Köszönjük!

Támogasd a
Viharvadászok Egyesületét
adód 1%-ával!

Adószámunk: 
18033108-1-03

Részletekért kattints!

Zivatar valószínűség a következő órákban

+0h+3h+6h

Navigáció

Belépés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Copyright

Az oldalon található minden tartalom (szöveg, kép, videó) - kivéve ahol a feltüntetett forrás ettől eltér - a Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesületének tulajdonát képezi. Bármilyen nemű felhasználáshoz az Egyesület hozzájárulása szükséges.

info@szupercella.hu