Mindent lehet fokozni - szupercellák a Balaton környékén május 20-án

A Pünkösd Hétfő olyan dolgokkal ajándékozott meg engem, amire még nap elején sem nagyon számítottam, pláne, hogy az előző napi és a pénteki squall line parádéval már amúgyis el voltam telve egy kicsit. Egy-egy zápor, zivatar - gondoltam nap elején, még zöldfülűen - benne van a helyzetben, de igazából ez egy kellemes front mögötti helyzet. Viszont ahogy kezdtem képbe kerülni, és gyors pillantást vetettem az előrejelzett labilitási és szélnyírási viszonyokra, úgy lett egyre gyanúsabb a dolog, hogy itt bizony miniszupercella is színezheti a napot. Erre utalt a felettünk tartózkodó magassági hideg, ami kövér, de kisebb vertikális kiterjedésű CAPE-t adott alul, ugyanakkor a hodográfok is megnyúltnak tűntek, és a délelőtt fejlődő gomolyok is elég szépen megdőltek, úgyhogy egy gyors megjegyzést el is pottyantottam erről a szupercellás csapattagoknak a közös levelezésben. Anarki Gábor határozottan egyetértett, és úgy gondolta, hogy ez megér egy bejegyzést a facebook oldalunkon. És milyen jól gondolta, mert az időjárás még ezeket a várakozásokat is jóval túlszárnyalta.
Az első pörgettyű már kora délután megjelent a Nyugat-Dunántúlon, és a celldömölki időképes webkamera csodásan meg is örökítette. A miniszupercella ellentmondást nem tűrően haladt északkelet felé, és bár a Balatontól néhány 10 km-re haladt el, de a remek látási viszonyoknak köszönhetően a siófoki toronyból is könnyedén meg lehetett figyelni, ráadásul a teljes struktúrát visszanyíródó üllőstül, falfelhőstül:

Kinagyítva a mezociklon:

Ezt követően a csapadékmentes felhőalap és vele együtt a falfelhő fokozatosan elkezdett zsugorodni, és a fő torony is egyre jobban megdőlt, ami arra utalt, hogy a labilitás kezd vesztésre állni a szélnyírással szemben (kelet felé haladva fokozatosan nőtt a szélnyírás egyébként):

Ezt követően a falfelhő teljesen fel is szívódott, csak a felhőalap tartotta magát:

A végén már teljes volt az összeomlás, csupán egy nagymértékben eljegesedett dögfelhőzet maradt vissza, némi csapadékhullással:

Na hát ez szép volt! Idén már a második miniszupercellát sikerült megfigyelnem páholyból, remek rálátással. Már ezzel is elégedett lettem volna, de az időjárás már készítette is a következő patront: Szombathelynél belépett egy újabb, az előbbinél jóval termetesebb és haragosabb (már nem is annyira mini) szupercella, ráadásul kettő is, szorosan egymás mellett, ahogy azt a celldömölki időképes webkamera ismét elkapta (figyeljük meg a két falfelhőt egymástól nem túl messze!). Ráadásul a friss nagyfelbontású modellek azt valószínűsítették, hogy ez(ek) is mélyen benyomulhat(nak) a Dunántúlra, és akkor még a konvektív analízisek alapján bőségesen rendelkezésre állt a labilitási energia is, úgyhogy tényleg lehetett bizakodni, hogy ez a delikvens is lőtávon belül jöhet. A korábbi kettő cellából aztán egy lett, de az az egy kitartóan kolbászolt végig a Dunántúlon. Az üllője már idejekorán feltűnt a siófoki partról, de eleinte abszolút nem lehetett semmi értelmeset látni, mivel vakítóan szemembe sütött a lemenőben lévő Nap:

Viszont ahogy a Nap takarásba került, azonnal megmutatta magát a cella alján trónoló roppant falfelhő:

Nem lehetett vele betelni, folyamatosan lőttem a képeket:

Ránagyítva:

Ez a roppant képződmény folyamatosan tartotta magát, újra és újra regenerálódott, miközben a hátoldali leáramlást már teljesen maga köré tekerte, úgyhogy közvetlenül a falfelhő mögött jóformán már sütött a nap:

És ha még ez nem lenne elég, a cellától északra is megjelent egy zivatar, ami kezdett szupercellás jegyeket mutatni. Már a fenti képen is látható jobb szélen egy falfelhőre emlékeztető képződmény, de amikor rázoomoltam arra a cellára is, még egyértelműbb lett a kép:

Visszatérve az előző cellára, az továbbra is remekül érezte magát, időnként még apró vicces is felhőnyúlványokat is eregetett magából (a feláramlási alap bal oldalán):

Kis közjáték is következett, ugyanis fejlődésnek indult egy torony tőlem délnyugatra, közvetlenül a Balaton felett, és a magas felhőalapjából csapadék is hullani kezdett. Nézzük csak:

Ennek a kis közbevetésnek hamarosan nagyobb jelentősége is lesz...! No de vissza az előző cellára! A hatalmas falfelhő kezdte szép lassan elveszíteni tömegének nagy részét, ami a feláramlás gyengülésére utalt:

A folyamat egészen addig fokozódott, hogy a falfelhő teljesen felszívódott, és maradt egy viszonylag sima, de a csapadék által egyre inkább meggyötört felhőalap:

Közben a délnyugati cella fokozatosan erősödött, és a csapadéksáv is egyre határozottabbá vált enyhe downburstös jegyekkel (ami a magas felhőalap okán nem is csoda):

Na de ami ezután következett, az már majdnem csoda! Hogy mindent lehet fokozni, azt ez a zivatar fényesen bebizonyította, ugyanis ezen is megjelent nem sokkal később egy falfelhő, de valahogy nem azon a helyen, ahol várná az ember:

Mivel ez a csapadék mögött alakult ki, és ez az egy csapadékzónája volt, ezért ennek a csapadékzónának az előoldali leáramlásban kellett lennie, akkor viszont fordított a kép, mint egyébként szokott lenni, és a menetirány szerinti jobb oldalon van az előoldali leáramlás, bal oldalon a hátoldali leáramlás. Ebből viszont nem következhet más, mint hogy egy balra térülő, anticiklonális szupercell alakult ki a szemem láttára! Ezt támogatta ráadásul a radarkép is, amelyen az echó az átlagszéltől határozottan balra térült el. Na hát öregem, ez aztán a befejezése a napnak, egy anticiklonálisan forgó szép, izolált (és a nulla csapadékú hátoldali leáramlás folytán LP jellegű) szupercella!
Ami egyébként nagyjából a fenti kép idején volt ereje teljében, ugyanis ahogy - elég sebesen - helyeződött át, fokozatosan szívódott fel a falfelhője, de a hátoldali tiszta rés és a különféle beszívódó fractusok még egy jó darabig elárulták cellánk a igazi mibenlétét:

Hihetetlen egy nap volt ez már megint, a bő egy éve tartó mázlisorozat úgy tűnik, nem akar megszakadni...